Ugrás a tartalomra
Az emlékezet hasonló a többszörösen exponált fényképhez. Az egyik esemény rárakódik a másikra, és lehetetlen a kettőt egymástól különválasztani. Minél idősebbek vagyunk, annál több ilyen többszörösen exponált emlékünk van. (...) Ahogy telnek az évek, gyûlnek a tapasztalataink, életünk kis történetei annál jobban eltorzulnak, és végül mindannyiunk története hamissá válik.
Kapcsolódó idézetek
-
Mondják, öregségünkben emlékezetünk is szemünk példáját kezdi követni, amely a közvetlen közelből elébe táruló dolgokat mind homályosabban, elmosódó foltokban látja, a távoli tárgyaknak azonban legapróbb részleteit is híven megmutatja, olyannyira, hogy ha örökösen e távoli tárgyakra szegeznénk tekintetünket, akár azzal is ámíthatnánk magunkat, hogy képességeink az idővel nemhogy hanyatlanának, hanem inkább még erősödnek is. Éppígy emlékezetünk is előrehaladott korunkban tétován, mintha esti szürkületben, tapogat csak a tegnapi nap eseményei, nevek s arcok után, melyek csak az imént akadtak utunkba legelőször, holott gyermekségünk s kora ifjúságunk képei tisztán s árnyéktalan világossággal állanak előttünk.
Rakovszky Zsuzsa
-
Emlékezetünk folyamatosan alakul, hol ez, hol az válik fontossá, kiemeltté, más meg ezzel egyidejûleg elfelejtődik. Időlegesen.
-
Az emlékeink nem csupán élmények, amelyekre visszagondolunk, hanem lényünk időbeni és térbeni elmozdulásai. Olyan események, amelyeket fiatalabb énünk látott vagy átélt, és idősebb énünk később felidéz, sokszor azon tûnődve, vajon azonosak vagyunk-e egykori önmagunkkal. Az emlékekben olyan emberek jelennek meg, akiket valamikor régen ismertünk. És zavarba ejtő módon mi magunk is közéjük tartozunk.
Robert Goddard
-
Vajon miért látjuk öregkorban a mögöttünk levő életet oly rövidnek? Mert oly rövidnek tartjuk, mint az emlékezetet. Ebből pedig kihullott minden jelentéktelen és sok kellemetlen részlet, és így kevés maradt benne. Miként értelmünk egyáltalán, úgy emlékező erőnk is felette tökéletlen: a megtanultat gyakorolni, a múlton kérődzni kell, hogy a feledés mélységébe ne süllyedjen. De a jelentéktelen és kellemetlen dolgokon nem szoktunk kérődzni. A jelentéktelen dolgok száma pedig mindig szaporodik, mert sok olyan körülmény, mely eleinte jelentősnek tetszett, utóbb lassanként a számtalan ismétlődés folytán elveszíti jelentőségét. Ezért emlékezünk jobban korábbi életéveinkre, mint a későbbiekre. Minél tovább élünk, annál kevesebb esemény lesz oly fontos és jelentős előttünk, hogy utóbb kérőddzünk rajta. Pedig csak úgy őrizheti meg az emlékezetünk, különben elfeledjük. Így szalad hát időnk, mindinkább kevesebb nyomot hagyva maga után.
Arthur Schopenhauer
-
Az emlékezet bizonytalan. Alkalmazkodik ahhoz, ahogy a világot értjük, megváltozik, hogy illeszkedjen az előítéleteinkhez.
Holly Black
-
Akik nem törődnek a múlttal, hajlamosak újra elkövetni a hibáit, míg akik a múltban ragadtak, mit sem szeretnének jobban, mint átélni azt ismét. De az emlékek, akárcsak a fotók, idővel elhalványulnak.
-
Az emlékezet olyan, mint egy faház padlózata, néhány deszka lassan elkorhad, de ránézésre még nem különbözik a többitől, te bátran lépkedsz, aztán az egyik váratlanul lesüllyed, eltûnik, s magával rántja a körülötte lévőket a mélybe, ahová te már nem érsz el. S ahogy múlnak az évek, úgy tátong egyre több szakadék az emlékezeted padlózatán, s te egyre óvatosabban mozogsz, hogy a szaporodó örvények a mélybe ne rántsák azt a néhány emléket, amit még őrzöl.
Susanna Tamaro
-
Elképzelem, mit érez két ember, mikor hosszú évek után találkoznak. Azelőtt sûrûn érintkeztek, tehát azt hiszik, azonos tapasztalat, azonos emlékek fûzik össze őket. Azonos emlékek? Itt kezdődik a félreértés: nem azonosak az emlékeik; mindketten két-három szituációt őriznek a múltból, de ki-ki a sajátjait; emlékeik nem hasonlítanak; semmi közük egymáshoz; még csak mennyiségileg sem mérhetők össze: egyikük jobban emlékszik a másikra, mint viszont; nem csupán mert az emlékezőtehetség egyénenként különböző (ez a magyarázat még mindkettőnek istenes), hanem (és ezt már kínosabb beismerni), mert nem egyformán fontosak egymásnak.
Milan Kundera
-
A múlt - a közhiedelemmel ellentétben - egyszerû: az emlékeket szûrjük, alakítjuk, történetté változtatjuk. A történetek meg épp olyanok, amilyennek csináljuk őket; mondatok: itt írom, kihúzok, hozzáírok, úgy, ahogy én akarom. A részletek eltûnnek, kihullanak vagy lesüllyednek az emlékezetbe, jobb esetben betokosodnak és néha-néha feltörnek váratlan zavart okozva; rosszabb esetben dolgozik és megváltoztatják a lélek kötéseit, szorongássá alakítva a jövőtől való aggódás kapcsolásait.
Braun Róbert
-
Ahogy öregszünk, az igazság úgy lesz egyre sokszínûbb és egyre homályosabb, mintha egy régen lemosott ablakon keresztül szemlélnénk az egyre közönyösebbé váló külvilágot. Ami közben így válik egyre elérhetetlenebbé.