Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Moralisták könnyen mondhatják, hogy becsületes embernek nem szabad habozni; az azonban mindig kérdés, hogy cselekednék a legbecsületesebb ember is, ha másik oldalról a szenvedélyt kellene belevetni a mérleg serpenyőjébe.

Henryk Sienkiewicz
🎖️ Katonatiszt 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A tisztességes emberek, akik valami becstelenséget követnek el, szeretik megőrizni a látszatot. Szeretik úgy tálalni a dolgokat, hogy ők közben tiszták maradjanak... Agatha Christie
  2. A filozófusok között semmi sem ritkább az intellektuális becsületességnél: ők talán ennek épp homlokegyenest az ellenkezőjét mondják - sőt talán még el is hiszik maguknak, amit mondanak. Ám egész mûvük azt hozza magával, hogy csak bizonyos igazságokat engednek meg; tudják, mit kell bizonyítaniuk; filozófusokként majdhogynem arról ismerik föl egymást, hogy ezen "igazságokkal" kapcsolatban egyetértenek. Friedrich Nietzsche
  3. A becsületesség, mint minden érzésünk, két fajtára volna felosztható: negatívra és pozitívra. A negatív becsületesség (...), akik becsületesek maradnak mindaddig, míg alkalom nem kínálkozik a meggazdagodásra. A pozitív becsületesség annak az embernek a becsületessége, aki folyton térdig jár a kísértésben, és mégsem bukik el. Honoré de Balzac
  4. Az ember tökéletlen lény. Néha többé-kevésbé képmutató, s az együgyûek ilyenkor azt mondják, hogy erkölcsös vagy erkölcstelen. Honoré de Balzac
  5. Kételyt ébresztene bennünk egy ember iránt, ha azt hallanánk róla, hogy okokra van szüksége ahhoz, hogy rendes ember maradjon: annyi bizonyos, hogy nagy ívben elkerüljük a társaságát. A "mert" szócska bizonyos esetekben kompromittál; az ember időnként önmagát cáfolja meg egyetlen "mert" szócskával. No most már ha azt halljuk a továbbiakban, hogy az erény efféle aspiránsának rossz okokra van szüksége ahhoz, hogy tiszteletre méltó maradjon, akkor az még nem ok arra, hogy fokozott mértékben tiszteljük. De ő csak megy tovább, eljön hozzánk, és az arcunkba mondja: "Ön zavarja moralitásomat a hitetlenségével, Hitetlen úr; ameddig nem hisz rossz okaimban, akarom mondani Istenben, a büntető túlvilágban, az akaratszabadságban, addig igenis akadályozza erényemet..." Friedrich Nietzsche
  6. Ugye, ismersz olyan embereket, akik mindig találnak nemes és jó okot, amellyel a hitványságaikat álcázzák? Akik mindig "őszintén beszélnek", amikor rosszak akarnak lenni, akik "kötelességüknek tartják, hogy közöljék ezt vagy azt", s még önmagukkal szemben is olyan képmutatók, hogy mindvégig abban a szent meggyőződésben élnek, hogy minden aljas és undorító lépésüket az önzetlenség diktálta! Próbáld meg elhinni, hogy az ilyen emberek ellentétei is léteznek. Akik olyan cinikusak, annyira nem bíznak sem önmagukban, sem az életben, hogy csak a saját rossz indítékaikban hisznek. Agatha Christie
  7. Azokat becsülik, akik nagy dolgokat vittek véghez. De még inkább kellene becsülni azokat, akik olyanok, amilyenek, de türtőztetni tudták magukat s nem hajtottak végre nagy gaztetteket. Albert Camus
  8. Ha becsületesek lennénk, azonnal kénytelenek lennénk beismerni, hogy senki sem maradéktalanul becsületes. Ezért a becsületesség nyugtalansággal tölt el bennünket. Akutagava Rjúnoszuke
  9. Néha azt sem tudjuk, hogy mit miért csinálunk. Bármelyik bolond lehet bátor, de a becsület más. Az az igazi oka annak, hogy valamit megteszünk vagy nem; megmutatja, kik vagyunk, és talán azt is, kik akarunk lenni.
  10. Ha szerelmünk nem rombol, nem okoz fájdalmat mások számára, ha kölcsönös, őszinte, tiszta, akkor az se nem tisztességtelen, se nem erkölcstelen. Az én olvasatomban sokkal "erkölcstelenebb" úgy élni az értékes emberi életet, hogy tapasztalatainkat - legyenek azok jók, rosszak, kellemesek vagy kínosak - nem adjuk át másoknak, abbeli félelmünkben, hogy megbélyegez minket a társadalom. Steiner Kristóf
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat