Ugrás a tartalomra
Most, hogy vége a házasságunknak, már tudom, mi a szerelem. Az agy átverése, a mellékvesék által kibocsátott endorfinok ravasz trükkje. A szerelem elárasztja a sejteket, amelyek az aggályokat meg a józan belátást továbbíthatnák az agyba, és belefojtja őket a biokémiai gyönyörbe. De az ember hiába tudja mindezt a szerelemről, mégsem képes neki ellenállni, mert éppúgy vonzza és csábítja, mint a hosszú alvás, ami tárt karokkal várja és hívogatja.
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelem az agyban lejátszódó kémiai reakció, ami csupán egy röpke pillanatra tesz boldoggá, de ezért aztán hosszú évek szenvedése az ár. Mert az az egy pillanat annyira jó, annyira varázslatos, hogy újra és újra át akarjuk élni.
-
Gyerekkorod óta mérgeztek azzal a marhasággal, hogy "a szeretet türelmes, jóságos". De a szerelem mögött igazából tudomány van. Úgy értem, ez egy agyban fellépő kémiai reakció. Néha egy életen át tart, újra meg újra megismétlődve, néha nem. Néha szupernóvaként felrobban, és aztán halványulni kezd. Mindannyian csak kémiai szívek vagyunk.
-
A szerelem egyszerû vegyi folyamat. Vegyünk egy olyan valamilyen erősségû, testünkben termelt sugárzást, vagy bioáramot, amit sajátos pillantásainkkal irányítunk és kutakodva szétszórunk a világba, hogy ott megtalálja a velünk együtt érző, együtt rezgő egyedet. Az együttrezgés eredménye a megnyugvás. Erre vágyunk.
Tar Károly
-
A szerelemben fellángoló érzelmeket - bocsánat, ha bárkit is megsértek - molekulák irányítják. Akár akarjuk, akár nem. Igen ám, már hallom is a közbevetést, de azért vannak "magasabb rendû" érzelmek is, a szépség, a mûvészi teljesítmények tárgyának világában. Ez tagadhatatlan, de az érzelemnek ezek a magasabb formái is az agyunkban lejátszódó elektromos és kémiai folyamatok eredményei. A neuronok molekulák révén küldenek nagy távolságokra, illetve adnak át egymásnak jelzéseket. Csupa-csupa kémia.
-
Ha szerelmes vagy, az agyadat elárasztja a dopamin. Ugyanaz a hatása, mint a drognak. Gyakorlatilag függő leszel. Ám ha a szerelmestől elveszik szerelme tárgyát, az agynak ugyanaz a része dolgozza fel ezt is, mint amelyik figyelmeztet, ha megégettük magunkat, csontunk törött, vagy felhorzsoltuk a bőrünket. (...) A szívfájdalom nem csupán egy szó. Tudományos alapja van (...). Ez teljesen normális. De minden törött csont vagy törött szív... nos, előbb-utóbb beforr.
-
A szerelem betegség, amely az ember szemén át hatol az elméjébe, eltompítja az érzékeit, a gondolkodását és csak arra az egyre lesz fogékony. Belebetegszik a teste és a lelke, álmatlanságtól szenved, mélabú emészti, szervezetében teljesen felborul az egyensúly, szívbántalmak gyötrik és közönséges testi fájdalom - míg végül meg nem hal.
Rebecca Gablé
-
A szerelem (...) egyfajta függőség, éppen olyan, mint cigarettázni vagy kokaint használni, csak ebben az esetben a jutalom nem a drog, hanem a másik személye. Attól azonban, hogy a másik elérhetetlen lesz, hogy a jutalom megszûnik, az agyi jutalmazórendszer még aktív marad, mi pedig továbbra is akarjuk, sóvárgunk utána, vágyunk rá.
-
A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek".
Steve Biddulph
-
A szerelem soha nem sejtett erőket szabadít fel, és új energiával tölti fel az embert. Olyan sok örömet ad, hogy függővé lehet válni tőle. Ilyenkor nagyon szorosan kapcsolódik a másikhoz, és minden újabb találkozás megerősíti ezt az érzést. Minden kapcsolat olyan heves boldogságérzést hív elő, hogy minden alkalommal erősebb lesz az igény a kapcsolatfelvételre. Ekképpen növekszik és kezd önálló életet élni a szerelem.
Alfons Vansteenwegen
-
Nézzük csak, hogyan kezdődik az érzelmi zûrzavar, amit szerelemnek nevezünk. Egy adott személy, mondjuk te, kíváncsi olvasóm, észreveszel egy ellenkező nemû egyedet a tömegben. Észreveszed, és attól fogva nem tudod levenni a szemed róla. A szád kiszárad, a pislogód kiguvad, a szíved pedig úgy dörömböl, mint apád, ha pityókásan jön haza és befele akarja nyitni a kifelé nyíló ajtót. Egyszer csak azt veszed észre, hogy az illető személy úgy vonz, mint vasreszeléket a mágnes. Ettől kezdve látszólag semmi másra nem vágysz, mint hogy hozzáérj, megöleld, sőt a szád a szájához szorítsd, ami - mondjuk meg őszintén - nem egy higiénikus dolog. (...) A felsorolt tünetegyüttest nevezi szerelemnek az emberiség abban a hitben, hogy ennek az érzésnek, lelki és biológiai okok miatt nem lehet ellenállni.
Nógrádi Gábor