Ugrás a tartalomra
A szerelemben fellángoló érzelmeket - bocsánat, ha bárkit is megsértek - molekulák irányítják. Akár akarjuk, akár nem. Igen ám, már hallom is a közbevetést, de azért vannak "magasabb rendû" érzelmek is, a szépség, a mûvészi teljesítmények tárgyának világában. Ez tagadhatatlan, de az érzelemnek ezek a magasabb formái is az agyunkban lejátszódó elektromos és kémiai folyamatok eredményei. A neuronok molekulák révén küldenek nagy távolságokra, illetve adnak át egymásnak jelzéseket. Csupa-csupa kémia.
Kapcsolódó idézetek
-
Az érzelmek találgatások. Olyan sejtések, amiket az agyunk alkot, amikor agysejtek milliárdjai mûködnek együtt, és több hatalmunk van e sejtelmek fölött, mintsem gondolnánk.
-
Most, hogy vége a házasságunknak, már tudom, mi a szerelem. Az agy átverése, a mellékvesék által kibocsátott endorfinok ravasz trükkje. A szerelem elárasztja a sejteket, amelyek az aggályokat meg a józan belátást továbbíthatnák az agyba, és belefojtja őket a biokémiai gyönyörbe. De az ember hiába tudja mindezt a szerelemről, mégsem képes neki ellenállni, mert éppúgy vonzza és csábítja, mint a hosszú alvás, ami tárt karokkal várja és hívogatja.
Amy Tan
-
A szerelem egyszerû vegyi folyamat. Vegyünk egy olyan valamilyen erősségû, testünkben termelt sugárzást, vagy bioáramot, amit sajátos pillantásainkkal irányítunk és kutakodva szétszórunk a világba, hogy ott megtalálja a velünk együtt érző, együtt rezgő egyedet. Az együttrezgés eredménye a megnyugvás. Erre vágyunk.
Tar Károly
-
Az érzelmek nem valamiféle titokzatos, spirituális jelenségek, amelyeknek csak annyi hasznuk van, hogy verseket lehet írni és szimfóniákat lehet szerezni a segítségükkel. Az érzelmek biokémiai algoritmusok, amelyek létfontosságúak valamennyi emlős túlélése és szaporodása szempontjából.
Yuval Noah Harari
-
Gyerekkorod óta mérgeztek azzal a marhasággal, hogy "a szeretet türelmes, jóságos". De a szerelem mögött igazából tudomány van. Úgy értem, ez egy agyban fellépő kémiai reakció. Néha egy életen át tart, újra meg újra megismétlődve, néha nem. Néha szupernóvaként felrobban, és aztán halványulni kezd. Mindannyian csak kémiai szívek vagyunk.
-
Minden gondolatunk és érzésünk, minden szokásunk és mozdulatunk, minden személyes jellemvonásunk, szeszélyünk, mind az agyunk eredménye. Lehet, a természetünkből ered, lehet, a neveltetésünkből, de bárkik is vagyunk, azért vagyunk azok, akik, mert az agyunk olyan, amilyen. A nyelvünk tele van a szívvel kapcsolatos kifejezéssekkel (a szívem összetört, majd meghasadt a szívem, a szívem repesett az örömtől) - de akkor is az agyunk ural mindent. Amikor szerelmesek leszünk, az az agyban végbemenő kémiai reakció eredménye, nem a szívünkön múlik. A szív csak egy izom. Még akkor is, amikor nagyon ver, mert félünk vagy idegesek, vagy izgatottak vagyunk, a parancsot az agyunk adja ki a szívünknek.
-
Kémiai építőjáték-készlet vagyunk. Endorfin, szerotonin, dopamin, noradrenalin. Hol összerázva, hol összekeverve. (...) Akár örülünk neki, akár nem, az érzelmek kémiai folyamatok eredményei. Hírvivő anyagok az agyban.
Frank Schätzing
-
Ha kémiai elemekről van szó, nem tételezzük föl, hogy azért egyesülnének, mert szeretik egymást. Az atomok, ha hasadnak, nem gyûlöletből teszik. Csakis az embert vezérli a szeretet és a gyûlölet, ez határozza meg, hogy védekezünk-e egymás ellen, vagy támadunk, esetleg jól érezzük-e magunkat együtt.
Ronald David Laing
-
Sokan vannak, akik azt állítják, hogy a szerelemnek nem lehet parancsolni. Ez az emberiség egyik nagy tévedése! A szerelmi fellángolásunkat ugyanúgy lehet nevelni, irányítani, mint bármi mást: szülőt, testvért, kutyát vagy matektanárt. Azt kérdezitek: hogyan? Egyszerû. Önmeggyőzéssel. (...) Csupán őszintén kell válaszolni néhány kérdésre. Vajon a sok millió ellenkező nemû közül miért pont ő tetszik? Mert szebb és csinosabb mint a többi? Na, bumm! És akkor mi van? Vagy talán mert látszik a szemén, hogy okosabb is? Hát igen. Véletlen adottság. Nem az ő érdeme. Így született. Vagy talán nem két lába, két keze és egy feje van neki is, mint a többieknek? Nevetséges! Pont olyan, mint más. Ilyeneket kell mondogatni magunknak szépen, lassan, nyugodtan, miközben közeledünk a kiválasztott személyhez, hogy bebizonyítsuk: minket nem vakít el a szerelem. Vagy talán az számít, hogy ha látjuk a kedves személyt, kiszárad a szánk, kiguvad a szemünk, remegünk, mint a kocsonya és a szívünk ki akar ugrani? Röhej! Ez csak biokémia! Az a helyzet, hogy az adrenalin-szintünk, vagy mi az izé emelkedik. Meg a vérnyomásunk. Meg a cukrunk. Ez kérem tananyag! No, most aki mindezt bölcsen és pontosan átgondolja, az a szerelmi fellángolást könnyedén kézben tudja tartani.
Nógrádi Gábor
-
A szerelem nem egy érzés. Pontosabban, mindig is azt hittem, hogy érzések sorozata a csúcstól a legaljáig, de éppenséggel egy hajtóerő, amely az elme motorjából jön, az elme akaró részéből, az elme vágyakozó részéből, az elmének abból a részéből, amikor odanyúlnak egy darab csokiért, amikor meg akarják kapni azt az előreléptetést a munkahelyükön. Az agy motorja. Egy hajtóerő.
Helen Fisher