Kézen fogva álltok be a sorba, mosolyogva figyelitek, ahogyan pusztul és ég ez a Föld, gyermekek sírnak a sarkon. Elhagyott életek, haldokló emberek kiáltására ébredek minden éjjel. Gyertyáktól világító autóutak, vonat alatt eltûnt lelkek, mélybe zuhant testek kiáltására ébredek minden éjjel. Összenyom a tér, fertőzött ez a világ. Hova veszett szemetek csillogása? Nézzünk egymásra, magunkba, emberek!

Kapcsolódó idézetek

1. Látod, az élet elcsendesedett! Zörögnek az úton fáradt szekerek, már messze zörögnek, mert száll a sötét... Aludjál, álmodj, ez a csönd a tiéd!
2. Vannak a léleknek félelmetes viharjai, amelyben ég, föld, nap, éjszaka, élet, halál, minden összekeveredik egyetlenegy rettenetes borzalomban. A valóság elveszti jelentőségét. Felfoghatatlan dolgok tiporják le az embert. A semmi viharrá változott, az égbolt elhalványult, a végtelen kiürült. Távol állunk mindentől, a halált leheljük magunkba, csillagokra szomjazunk. Victor Hugo
3. Nyisd ki a szemed, és vedd észre a mindent átható félelmet, kétségbeesést, kapzsiságot és erőszakot! Lásd meg az elképzelhetetlen méreteket öltő, förtelmes kegyetlenséget és szenvedést, amit az emberek egymásra és a bolygó más élőlényeire zúdítanak! Nem kell elítélned, csak figyeld meg. Eckhart Tolle
4. Ó, lányok! micsoda erő van a ti szemetekben. Nélkületek éltem én sokáig, nékem a mosoly nem elég. Tőletek retteg az éjszaka, a reménytelen ég, ti kényszerítitek a halált is megadásra, ne hagyjatok el soha, tanítsatok és szeressetek, csüggedő szivemben reményt ébresszetek. Ne botladozzam egyedül, mint árva szörny, az éjszakában.
5. A veszteségeket, amelyek értek, érnek és érni fognak mindnyájunkat, meg kell gyászolnunk, közösségként, családként, egyénként. (...) Szükségünk van arra a vödör könnyre, amivel megsiratjuk azt a rengeteg mindent, ami elveszett. Elsősorban halottainkat. Aztán az élethez fûzött reményeinket, füstbe ment terveinket, álmainkat, azt az életet, amelyet elképzeltünk és felépítettünk, és amelynek a romjain állunk. Tompa Andrea
6. Mozdony füstölög, sínek rohannak a szélnek... Fáradt vagyok, szememet recsegő sugarak szúrják, Legyetek jók, ha maradtok, ne sírjatok értem: Huhogó, vén vagonok ropogása köszönti hazámat. Demény Péter
7. Odakint nagyon sok a gonoszság, Nem tudod, hol maradt a jóság, Ébredj rá a világra, Gyermek, Lásd te magad, Gyermek, És ne feledd: mi szeretünk téged.
8. Sûrûn álltak a csillagok az égen és pislogtak, mintha megannyi szem lett volna, mely a földet nézi. (...) Szemek azok, megholt emberek szemei, kik visszatekintenek arra, ami kedves volt nekik ebben az életben. S valahányszor egy ember meghal idelent, egy csillaggal több gyúl ki odafönt s valahányszor egy ember születik, egy csillag elszalad a földre. Wass Albert
9. Ma este az egész világon sajátos fények vonulnak el; gyertyafényes temetők világítanak bele a ködbe. (...) Ez a hangulat elkel nekünk. Kell nekünk valami, sőt minél több abból a láthatatlan végtelenségből, melyből a lelkek jönnek felénk s melybe a világ is siet; kell, hogy megülje lelkünket az érzés, hogy hiszen az a végtelenség tulajdonképen a mi világunk, s milliószor többen vannak már ott, mint mi itt, s mi is csak egy darabig maradunk itt; azután pedig oda sietünk, hol sokan, mindnyájan és soká, mert vég nélkül leszünk. Prohászka Ottokár
10. Néhányan talán úgy érezhettétek, hogy ez a nap sose fog eljönni. Néhányotoknak pedig lehet, hogy túl korán jött el. Talán most is azon tanakodtok, készen álltok-e arra, ami rátok vár. A válasz: igen. Ha rátok nézek, reményt látok a szemetekben. Egy új, ragyogó világot, melyben kivétel nélkül mindnyájatok számára van hely.