Ugrás a tartalomra
Na, most padlón vagyok (...). Talán sokkal rosszabb itt az élet, mint amilyen az ágyon vagy egészen máshol lenne? Nem, az élet pontosan ugyanolyan. Az élet az a valami, amit magunkkal viszünk a fejünkben.
Kapcsolódó idézetek
-
Ez az élet. A rosszat ugyanúgy elfogadod, ahogy a jót. Talpra állsz a rosszban, együtt élsz vele. A rossz dolgok tanítanak meg arra, hogy milyen jó is valójában a jó. Ne hagyd, hogy a rossz elültesse a fejedben a gondolatot, hogy jó nincs is a világon. Mert van, méghozzá nem is kevés.
Charles Martin
-
Az élet más. Sosem olyan, mint amilyennek képzeljük, és nem is olyan, mint amilyennek megéljük. (...) Ha jobbnak éljük meg, mint amilyen, akkor majd kijózanít egy váratlan pillanatban. Ha rosszabbnak, arra ébredünk, hogy az sem tart örökké. Vagy ha mégis, azt már nem érjük meg.
Bolgár György
-
Az élet olyan, mint egy keskeny palló egy feneketlen szakadék felett, egy palló, amelyen bekötött szemmel kell átjutnunk. Ez önmagában rossz, de nem a legrosszabb. Néha meg is lökhetnek.
Stephen King
-
Az élet hol ilyen, hol olyan. Ez van. Hol ilyen, hol olyan.
Linn Skaber
-
Az élet több a csónaknál, amelyben evezünk. Több, mint az ember, aki vagyunk. Összetartozás. Saját magunk darabkái valaki másban. Emlékek és falak és szekrények és fakkok és evőeszközös fiókok. Ahol mindenki tudja, minek hol a helye. Egy egész életnyi alkalmazkodás a tökéletes szervezettség reményében, áramvonalassá vált környezet két személyre szabva. Közös élet megszokásokból.
Fredrik Backman
-
Tudjuk, hogy az élet nem tökéletes. Egyszer fent, egyszer lent - ez mindig is így lesz. (...) Rajtunk múlik, hogyan fogadjuk és értékeljük a problémákat - pozitívan vagy negatívan. Dönthetünk, hogy boldogok vagy elkeseredettek leszünk-e.
-
Ami megadásnak tûnik, az néha egyáltalán nem megadás. A lényeg az, ami a szívünkben van. Csak a szívünkkel láthatjuk tisztán, milyen az élet, csak így fogadhatjuk el és érthetjük meg, bármilyen fájdalmas legyen is ez. Mert ha nem fogadjuk el az életünket olyannak, amilyen, az sokkal, de sokkal nagyobb fájdalmat okoz.
-
Az élet egy utazás... Lehet, hogy ugyanannál a megállónál szállunk fel, de más irányban megyünk tovább.
-
Az én fejemben nincs szomorú és vidám, ezek a dolgok együtt léteznek a világban. A szomorúság számomra örömöt is jelent, hiszen mély érzelmeket ezekben az állapotokban lehet a legjobban megélni.
Kollár-Klemencz László
-
A szerelem, a gyönyör és mindaz, ami a szerelemmel együtt jár, nem azonos az élettel. (...) Az élet ennél jóval több. A szerelem része az életnek, de nem azonos vele.
Berkesi András