Ugrás a tartalomra
Nagy tévedésben van, amikor a nőket társadalmi rétegek szerint osztályozza abban a hitben, hogy minden társadalmi rétegnek megvan a maga életszemlélete. (...) Százezer fontos lány meg a gépírónő között csak az a különbség, hogy az előbbi drágább ruhákat visel. Sőt, ha nem tartana érte ízléstelennek: azt is mondhatnám, hogy ha alsóruhákban látná őket, nem tudná megkülönböztetni egyiket a másiktól, mert mind a ketten egyformán finom és drága alsóholmit viselnek.
Kapcsolódó idézetek
-
Azt kell megérteni, hogy nagyon fontos, hogy legyen egy réteg a világon, ami nagyon sok emberből áll. Sok-sok millió meg százmillió, milliárd emberből. Õk vannak a legtöbben, és nem igazán különböznek egymástól. Értem? Meglehetősen egyformák. Mindegy igaziból, hogy bankban dolgoznak, vagy autókat árulnak, vagy képviselők, vagy akármik, az a lényeg, hogy jól össze lehessen keverni őket. Ne értsük félre, nem ütődöttek, nincs ezeknek semmi bajuk! Pont ez a lényeg, mert ha lenne valami komolyabb bajuk, akkor már lenne valami érdekes bennük, az meg ide nem való. Ezek nem rosszabbak a többinél, hanem ők a többi. Mindenki hozzájuk képest valamilyen. Szép vagy gazdag vagy szegény vagy okos vagy veszélyes vagy gonosz vagy szexi vagy akármilyen. Tehát valamilyen. Jelzővel illethető. A szürkeségtől eltérő.
-
Azért, mert nem az osztály teszi a különbséget az emberek között, személyükben a különbség, de a középosztálytól gondolatokat kap az ember, az egyszerû emberektől pedig... magát az életet, melegséget. Érzed, hogy szeretnek és gyûlölnek.
David Herbert Richards Lawrence
-
- Szóval te jelentőséget tulajdonítasz a születésnek és a neveltetésnek?
- Lehet, hogy régimódinak fogsz tartani, de azt hiszem, hogy semmi jó sem származik abból, ha az ember más társadalmi osztályból nősül.
- Teljesen egy véleményen vagyok veled, barátom. Száz eset közül kilencvenkilencben valóban így van. De rendszerint a századik esetről van szó, ha rá kerül a sor, mert ebben reménykednek a fiatalok.
Agatha Christie
-
A csak nők közti létnek vannak olyan vetületei, amik minden közegben azonosak, függetlenül attól, hogy a felső tízezerről vagy a társadalom alsó és piszkos rétegeiről van-e szó.
Piper Kerman
-
Egy csekély jövedelemmel rendelkező magányos nő feltétlenül nevetséges, kellemetlen öreglány, a fiúk és lányok csúfolódásának céltáblája; de egy vagyonos önálló nő mindig tiszteletre méltó, és éppolyan kedves és értelmes lény lehet, mint bárki más. S ez a megkülönböztetés nem is szól annyira a világ jóérzése és értelmessége ellen, mint első pillanatban hinnénk: nagyon csekély jövedelem mellett ugyanis a szellem könnyen beszûkül, a kedély megsavanyodik. Akik épp csak hogy megélnek, s szükségképpen nagyon kis körben, nagyon alacsonyrendû társaságban forognak, könnyen kicsinyessé és zsémbessé válnak.
Jane Austen
-
Egy valódi nő számára a pénz fontos, de nem lényeges, mert tudja, hogy az érték nem a pénztárcádban, hanem a fejedben van, s bizony tudja azt is, hogy egy szegény, de valódi férfi többet ér a gazdagságot hazudónál.
-
Az a szomorú tény - tapasztalataim alapján mondom -, hogy nincs olyan asszony manapság, akinek a női önérzetét ne sértettük volna meg. Észre sem vesszük, mert a két nem közötti alaphelyzet eleve sértő a nőkre nézve: ha nem látok az asszonyomban többet, mint amit az emberiség évezredek óta lát benne: sértő. Ha rálegyintek, ha nem hallgatom meg, ha nem méltatom arra, hogy életem nagy kérdéseit megbeszéljem vele: sértő. Ha nem fedezem fel értelmét, méltóságát: sértő. És legyen az a nő egy kóbor utcalány, egy áruházi pénztárosnő vagy éppen az angol királyi családhoz tartozó Diana hercegnő - életét a női lényének sérelme nélkül megúszni nem tudja.
Müller Péter
-
A nőknek sokkal jobban meg kell dolgozniuk az elismerésért. Nagyon dühít, hogy a nők nem jutnak egyenlő esélyekhez, ahogy pénzhez sem, mert a férfiak a pénz révén veszik kézbe az irányítást, a férfiak a pénzzel határozzák meg az értékeinket, hogy mi a szexi és mi nőies.
Beyoncé Knowles
-
Mindenki különb egy kicsit a másiknál, és mindenki átlagosabb egy kicsit, mint más. Például nálam vannak szebb és okosabb nők, sőt nagyobb mellûek is. Nem ezeken múlnak a dolgok, az apróságokon, az árnyalatnyi, leheletnyi dolgokon múlik minden. Ez olyan, mint egy suttogás, nem mindenki hallja.
Nikodém Vanda
-
Egyenruha annak való, aki a maga tudása szerint nem képes rendesen felöltözni, úgy, hogy kedvük legyen ránézni a nőknek. Rangjelzés annak való, akin nem látszik, hogy legalább kicsivel többet ér az épphogy embernek számító alakoknál.