Nagyon akartam élni még, Érezni szívetek melegét. Nem adta a sors nekem, Elvámolta az életem. Búcsú nélkül kellett elmennem, Õrizzetek szívetekben.

Kapcsolódó idézetek

1. Szerettem volna még élni köztetek, de a sors másképp rendelkezett. Küzdöttem, de már nem lehet, szeretteim, Isten veletek!
2. Még meg sem köszöntem neked (...). Köszönöm, hogy megadtál nekem mindent, amire vágytam, szerelmet, ami felemészt, és szenvedélyt, kalandot. Nincs semmi más, amit úgy akarnék, mint hogy ez örökké tartson. De nem lehet. Most láthatlak utoljára, búcsút kell vennünk, szeretlek, de el kell engedjelek.
3. Mégis elment. És vissza nem jön soha. Elvitte őt a sorsa. Hogy mennyire szerettem, azt sohasem érezte meg. Kitépte s elvitte szívemet. Pedig nem kellett neki. Mégis elment vele.
4. Az életet már megjártam; Mit szivembe vágyva zártam, Azt nem hozta, Attól makacsul megfoszta. Arany János
5. Akartam jó lenni, de nem ment, rájöttem, hogy nem lennék szabad. Akartam más lenni, de jobb így, bezárt szívem legyen szabad! Pokolgép
6. Menjünk, kérlek, mert én még élni akarok, Bebörtönöz a sorsunk, de legyünk végre szabadok! A dolgok körülötted elrontják a holnapot, továbbállnak és kívánnak szép tegnapot. Értelmetlen életed érvágásra élezve, kilátásom képtelen korátokra képezve, a kezeink lefogva, érintésre éhezve, a szívünk darabokban, az életünk már szétszedte.
7. Nem tudta se önmagát, se másokat szeretni. Szívét börtönként élte meg... ki akart törni belőle... szeretni akart... azt akarta, hogy szeressék... és ezért fölrobbantotta szívének falait... nem tudta, persze, hogy ebbe bele is halhat... az utolsó pillanatban döbbent rá, amikor már késő volt. Müller Péter
8. A sorsom, hogy érted éljek! Eldobnék mindent, csupán, hogy érezd: Áldott a végzet; szenvedni érted! Mindent elmondtam, S a szívem most újra könnyû és álmodó, És aki rám néz, tudja már, hisz éreznie kell: Igaz volt minden szó.
9. Nem maradt semmi fenn számomra - mint egy megsemmisített szív. Egy megsemmisített szív, - mely egykor oly forrón, oly kimondhatatlanul szeretett téged, mely készebb lett volna megrepedni, mint gondolni e szomorú jövőre. Ez a megsebzett szív még meg sem dobban most, e szavaknak, melyek utolsók hozzád: - Isten veled! Élj boldogul! Rudnyánszky Gyula
10. Egyszer majd elviszi a szél a szavam hozzád, Õrizd meg örökké, ahelyett, hogy visszahoznád! Nem így akartam, hogy én menjek, és te itt maradj, Egy élet sem lenne elég, hogy mindent visszaadj. Children of Distance