Nem tudta se önmagát, se másokat szeretni. Szívét börtönként élte meg... ki akart törni belőle... szeretni akart... azt akarta, hogy szeressék... és ezért fölrobbantotta szívének falait... nem tudta, persze, hogy ebbe bele is halhat... az utolsó pillanatban döbbent rá, amikor már késő volt.

Kapcsolódó idézetek

1. Nem engedtem magamnak, hogy bárkit szeressek, így nem veszíthettem el senkit. Egy fal mögé zártam a szívem.
2. Õ nem sok embert szeretett. A szíve mély, de zárt világ volt: Különös kőfallal kerített, Mély futó-árokkal határolt. S hogy őt szeretik: alig hitte: Õt, önmagáért, semmi másért, A szívébe zárt mély világért. Reményik Sándor
3. A szeretet kényszerítette arra, hogy mindenáron megfeleljen az elvárásoknak, még akkor is, ha ezért saját álmait kellett föláldoznia. (...) Nem vette számításba, hogy egyszer úgyis ráébred a rideg valóságra, és akkor majd nem tudja, hogyan védje meg magát, védtelen lesz és kiszolgáltatott. Paulo Coelho
4. Számára nem létezett köztes megoldás: mindent vagy semmit akart, logikátlanul és irracionálisan, bár a szíve mélyén tudta, hogy a semmi túl nehéz, a minden pedig lehetetlen.
5. Nincs már hatalma felette. (...) A fiatalember legyőzte érzéseit, de az ő lelkének ez nem hozott vigasztalást, nem enyhítette fájdalmát. Ellenkezőleg, csak arra szolgált, hogy megértse saját szívét: soha nem érezte még ilyen őszintén, hogy szeretni tudná, mint most, amikor már hiábavaló minden szerelem. Jane Austen
6. Néha megtámadták mélyről jövő, ismeretlen érzések, és tépték, szaggatták a szívét... mert ilyenkor ő is érezte, hogy van szíve, ami érez, szenved és fáj... ilyenkor végtelenül egyedül érezte magát, és nagyon, nagyon üresnek... úgy érezte ilyenkor, mintha el lenne különítve a világtól, a boldog emberek boldog világától, mint aki nem ad semmit és nem is kap semmit, mert nincs a lelkében semmi, amit adjon, és nincsen senkije, senkije, akitől kapjon. Wass Albert
7. Egyszer minden élet felrobban. Minden élet. Valakit szeretni kell, különben hiába minden. (...) Mit csináljak? Megpróbáltam szeretni az embereket. Mind, az összeset. De ez nehéz, nagyon nehéz. Az ember elvurstlizza az időt valahogy. Márai Sándor
8. Szaggató kín járta át minden porcikáját, s úgy érezte, a szíve meghasad. A tenyerébe temette az arcát, és nem akart többé tudomásul venni semmit, semmit a világon. (...) Kisöpört magából mindent. Egyetlen dologra koncentrált: a saját szívének száguldó, kínokkal telt dübörgésére, amely legszívesebben a csillagos égig ordította volna a fájdalmát. A. O. Esther
9. És leplezetlenül sírni kezdett... de nem a boldogságtól, amit valószínûleg mindenki feltételezett róla. Hanem az ürességtől, amely belülről emésztette. Mert bármennyire is csodálatos volt az, ami vele történt, üresnek tûnt a számára. A párja nélkül, akivel megoszthatná életét, úgy érezte magát, mint egy mozivászon, amelyen csak megjelennek az események és a történések, aztán eltûnnek. Még csak üres sem volt, hiszen a levegőt sem tudta megtartani magában. Lélegzett, belül azonban halott volt. J. R. Ward
10. Nem, nem! Csak a halál jó. Nem élhet ebben a tenger vérben, kitépett szívével, megátkozottan az egyetlen férfitól, akire vágyott, s aki a másé. Most már, hogy van hozzá ereje, meg kell halnia. Émile Zola