Ugrás a tartalomra
Ne törődjünk vele, ha ítélkeznek felettünk! Ne vegyünk tudomást a bámészkodókról! Csak tegyük a dolgunkat, mert jó, amit teszünk.
Kapcsolódó idézetek
-
Hagyd az értelmetlen erkölcsi ítéleteket, amelyeknek nincs más alapjuk, mint hogy mások mit gondolhatnak. Ne pazarold az energiádat.
E. L. James
-
Az embereket helyesen ne arról ítéljük meg, amit beszélnek, vagy amit elhallgatnak, hanem arról, amit cselekednek.
Gonda Béla
-
Nem kell vele foglalkozni, hogy mit gondolnak rólunk a hülyék, koncentráljunk inkább a többiekre, mert miattuk éri meg emberekkel foglalkozni.
Kordos Szabolcs
-
Ha okosak vagyunk, a saját utunkra koncentrálunk, és nem törődünk azzal, merre mennek a többiek. Ha nem foglalkozunk velük, könnyebb nem is ítélkezni felettük.
-
Semmiféle esemény felett ne ujjongjunk, és ne jajveszékeljünk túlságos hangosan: egyrészt minden dolog forgandósága, másrészt ítéletünk gyarló volta miatt, mely gyakran megtéveszt bennünket afelől, hogy mi válik előnyünkre és mi kárunkra.
Arthur Schopenhauer
-
Nem kell mindent tudni. Nem kell bolygatni a múltat. Nem kell beleütni az orrunkat olyasvalamibe, ami nem ránk tartozik.
Agatha Christie
-
Ne fojtsunk magunkba mindent, csak mert félünk, hogy ezzel fárasztunk vagy zavarunk másokat. Keressük meg azokat, akikkel szemben nem kell másnak mutatkoznunk, mint akik vagyunk.
Jorge Bucay
-
Sohase ártsuk magunkat mások dolgába. Elég kinek-kinek a maga lelkiismerete. Ennek általános szabálynak kéne lenni.
Guy de Maupassant
-
Egyáltalán ne szégyenkezzünk jobban más emberek előtt, mint önmagunk előtt, és éppúgy ne kövessünk el semmi rosszat, ha senki sem tudhatja meg, mint ha mindenki megtudhatja: hanem önmagunk előtt restelljük legjobban magunkat, és az a törvény álljon ott lelkünkben, hogy semmi illetlen és rosszakaratú dolgot ne tegyünk.
Démokritosz
-
Az emberek igazságtalanul ítélnek, de azzal nem szabad törődni, nem lehetünk kicsinyhitûek a mások sekélyes vélekedései miatt.