Négy fal között kuporgunk a közösségi média társaságában, és éljük ezt a bizarr módon nyilvánosság előtti, mégis elszigetelt életet, miközben elfelejtjük, mi is szabadítja fel igazán az endorfinokat: az aktív, szabadban töltött társasági élet, melyben olyanokkal osztozunk, akiket szeretünk.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember lassan már nincs is jelen a saját életében. Bármit csinálunk inkább, csak hogy elûzzük a csendet, és mindig az az új dolog éltet minket, amibe éppen belefogunk. Sms-ezünk, zenét hallgatunk, bekapcsoljuk a rádiót, vagy csak hagyjuk elkalandozni a gondolatainkat, ahelyett hogy megfékeznénk őket, és kizárnánk a világot egy pillanatra.
2. Azoktól a dolgoktól félünk leginkább, melyekre legjobban szükségünk van, mint a kaland, az intimitás és a valódi kommunikáció. Elfordítjuk a tekintetünket, és megmaradunk a számunkra kényelmes témáknál. Erénynek tartjuk, ha valaki tiszteli a privát szférát és diszkrét, nehogy valaki meglássa a szennyesünket, még csak kimosva sem (az alsónemût nemkívánatos látványnak tartjuk, és Amerika-szerte tilos fehérnemût a szabadban szárítani)! Az élet magánügy lett. Kényelmetlen számunkra az intimitás és a kapcsolódás, melyek ma legfontosabb kielégítetlen szükségleteink között vannak. Mély emberi szükséglet, hogy igazán lássanak, halljanak és ismerjenek minket. Ez iránt való éhségünk annyira mindenütt jelenvaló, annyira az élettapasztalatunk részévé vált, hogy most már azt sem tudjuk, hogy mi az, ami hiányzik. Sokkal több intimitásra van szükségünk, mint amennyit általában normálisnak vélünk. Mindig ez után sóvárgunk, miközben vigaszt keresünk a hozzánk legközelebbi pótlékokban: a televízióban, a vásárlásban, a pornóban, a feltûnést keltő fogyasztásban - bármiben, ami enyhíti fájdalmunkat, amitől kapcsolódást érzünk, vagy amin keresztül olyan képet sugározunk, ami által talán meglátnak és megismernek bennünket, vagy legalábbis mi látjuk és ismerjük magunkat. Charles Eisenstein
3. Ugyanazokat a perceket társaságban máshogy éli meg az ember. Szükségünk van a többiekre, hogy osztozzunk az elragadtatásban. Anna Onichimowska
4. Sokszor magunkba záródunk, és akkor szabadon garázdálkodhat bennünk a szorongás. Ez olyan, mint egy börtön. Nem tudunk kilépni magunkból. De ha bele tudod képzelni magad annak a helyébe, akit szeretsz, akkor kiszabadulsz, feltárul előtted a világ.
5. Milyen ritka egy meghitt beszélgetés! Egy csendes óra. Egy nyugodt nap. Külső erők rángatnak állandóan, s te függsz tőlük. Így élünk. Müller Péter
6. Mi, akik szeretjük az életet, és mindent megtennénk azért, hogy megvédjük a gyerekeink, szeretteink életét, csupán életfüggők vagyunk. Abban a pillanatban, amikor fel tudnánk adni a függőségünket, szabadok lennénk. És máris belép a képbe a félelem. Feldmár András
7. Gondolj arra, ahogyan az emberek bemutatják az életüket a közösségi médiában! Mosolygó családok retusált képeit és mesés vakációk fotóit látjuk. A posztolt képeinken keresztül írjuk meg a történetünket arról, kik is vagyunk. Ez tart minket biztonságosan elkülönítve a kapcsolódás illúziója alatt. De mi van, ha a mélyebb kapcsolatainkra fókuszálunk azokkal, akik valóban látnak és hallanak minket - akikkel valóban érezzük a kapcsolódást? Francie Healey
8. Az emberek már nem képesek csendben ülni, és még ha látszólag egyedül is vannak, a közösségi média gondoskodik arról, hogy nem kell elviselniük a magány átmeneti érzését. A "nem" szó kiment a divatból. Az emberek azért élnek, hogy lássák őket, néha kifejezetten meghamisítják az életüket, abban a reményben, hogy ez a pszeudoélet virálissá válik. Ramani Durvasula
9. Kevés dolog van, ami annyira élvezetes, mint szabadon megosztani valaki mással legtitkosabb vágyainkat és gondolatainkat. Ez közhelynek tûnik ugyan, de valójában nagy figyelmet, nyitottságot és érzékenységet kíván. A gyakorlatban a barátságra fordított pszichikai erőfeszítés ilyen foka sajnálatosan ritka. Kevesen vannak, akik rászánják a szükséges időt vagy energiát. Csíkszentmihályi Mihály
10. A társadalmunk kerüli a fájdalmat. Megakadályozzuk magunkat, hogy nyitottak és sebezhetők legyünk, hogy igazán kötődjünk másokhoz a traumától való félelmünk miatt. De a fájdalommal együtt járó érzelmek - a jó, a rossz és a csúf - mind részét képezik az érzések spektrumának, amely színessé teszi az életet.