Ugrás a tartalomra
Néha még a legjobbaknak is gondot okoz az elhivatottság, néha meglepő, hogy hagyjuk kicsúszni az elhivatottság tárgyát a kezünk közül. Elhivatottnak lenni bonyolult, máskor meg meglepődünk, milyen elhivatottak tudunk lenni. Az igazi elhivatottság erőfeszítésekkel jár és áldozatokkal, ezért van az, hogy néha pórul járunk, míg rájövünk, hogy elővigyázattal legyünk elhivatottak.
Kapcsolódó idézetek
-
Vannak pillanatok az életünkben, amikor fel kell tenni magunknak a kérdést, hogy meddig vagyunk képesek elmenni a vágyainkért. (...) Mennyit vagyunk hajlandóak kockáztatni, feláldozni és elviselni. Mert egy dolog vágyni valamire, de egészen más összeszedni az erőt, hogy elérhessük azt.
-
Ha új dolgokat csinál az ember, óhatatlanul akadályokkal fog szembesülni. Egy új út magától értetődő módon járatlan. Csakis kitartással és időráfordítással taposhatjuk ki magunknak, hogy előrejussunk rajta.
Ryan Holiday
-
Bátorság kell ahhoz, hogy kapcsolatba kerüljünk egy másik emberrel. Azért pedig meg kell küzdenünk, hogy az a kapcsolat tartós maradjon, mert ha meg akarjuk magunknak spórolni a munkát, ha ellustulunk, el is veszíthetjük azt, aki fontos nekünk.
-
Időnként még a legmotiváltabb embernek is nehéz motiváltnak maradnia. Ez kemény munka. A jutalom megéri az erőfeszítést, de ahhoz, hogy fenntartsuk a motivációt, meg kell tanulnunk leküzdeni az alkalmi akadályokat.
Geralin Thomas
-
Türelmesnek lenni általánosságban nem is olyan nagyon nehéz; de ahol azon dolgok, melyek éppen a türelmet igénybe veszik, folyvást mindig meg-megújulnak, ott erélyes, szilárd akaraterő kívántatik hozzá, mert a türelem nagyon, de nagyon nehezen teljesíthető kötelességgé válik, és gyakran akkor szakad el a fonala, amikor arra éppen a legnagyobb szükség volna.
Kalocsa Róza
-
Azt hisszük, tudjuk, mire van szükségünk. Azzal töltjük az időt, hogy kitaláljuk, hogyan szerezzük meg, amit akarunk. Ki segíthet? Ki van útban? Megtesszük a lépéseket és néha szerencsénk van. Pontosan azt kapjuk, amire szükségünk van. És az élet rosszabb lesz. Egyszerû igazság: óvatos légy azzal, amit kívánsz, testvér!
-
Miért olyan bonyolultak a párkapcsolatok? Miért olyan gyakori a magány? Hogy lehet valami annyira egyszerû dolog, mint az együttélés, ilyen nehéz? Egy lehetséges válasz, hogy egyre jobbak leszünk abban, amit gyakorlunk, és egyre rosszabbak abban, amit nem. Ha arra áldozzuk az életünket, hogy a munkánkat gyakoroljuk, akkor jók leszünk benne. De mi van a többi dologgal, ami emberré tesz minket?
Roland Paulsen
-
Különös dolgokat teszünk a szeretteinkért. Hazudunk nekik, hazudunk értük, és lehet, hogy hepehupás útra lépünk, de mindig a legjobbat akarjuk nekik. Ettől lesz olyan nehéz ez a munka, de a legjobb munka a világon.
-
Ha a célunk felé törünk, akkor menet közben óhatatlanul szenvedünk bizonyos veszteségeket. Ha komoly a tét, akkor a veszteség is nagy lehet.
-
Az ember kívánsága nem mindig teljesedik, és nagyon ritkán teljesül úgy, ahogyan kívánjuk. De ha nagyon komolyan vágyódunk valamire, akkor az sokkal közelebb kerül, és elérhető közelségben már sokkal könnyebben megszerezhető és megtartható, mint ha valamit csak fél szívvel vagy egyáltalán nem kívánunk.
B. Traven