Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Néha megeshet az emberrel, hogy teljesen kikészít valakit, miközben elvileg segíteni próbálna neki, csak rosszul csinálja.

🎉 Extrovertáltság 🌙 Éjszaka
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ember nem kerülheti el, hogy az legyen, aki, és ez néha tönkreteszi az embert. Laurie Frankel
  2. Néha az ember az általa legjobban szeretett embert is képes feláldozni. Bucsi Mariann
  3. Az ember szíve néha rossz irányba húzza őt.
  4. Néha az ember szándékosan ostoba, hogy megtehessen valamit, amit az okossága tilt. John Steinbeck
  5. Jót nehéz cselekedni, de ha az ember valami rosszat akar tenni, az rendszerint túlságosan jól sikerül.
  6. Néha meg kell bántanod az embereket, hogy segíts rajtuk.
  7. Néha az ember elfelejt együtt érezni, és inkább másokat hibáztat mindenért, még az olyan dolgokért is, amikről nem tudta, hogy rossz, amikor elkövette.
  8. Amit az ember a legjobb szándékkal tesz és a legjobbnak gondol, az is rosszra fordulhat.
  9. Bizonyos hidegség s bizonyos modortalanságok rosszabbul eshetnek, mintha igazán megcsalnák az embert. Dino Buzzati
  10. Az ember néha maga is úgy érzi, valóban kívülálló, és a végén már kezd úgy is viselkedni. Bodor Ádám
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat