Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem a "részvét", a szánakozó együttérzés nyitja meg előttünk a lét és a kultúra legtávolabbi és idegen tájait, hanem nyitottságunk és elfogulatlanságunk, amelyekben semmiféle szánakozó együttérzés (részvét) sincs, hanem száz meg száz olyan dolgot élvez, amelytől régebben szenvedett (fölháborodott vagy ingerült lett, ellenségesen vagy hûvösen figyelt).

Friedrich Nietzsche
🎖️ Katonatiszt 🔮 Jövőkép
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A mindennapi életben meglehetősen nehéz feladat együttérzően nyitottnak lenni minden nézetre. Ez azonban az együttérző nyitottság hitelét még nem rontja, mivel a lényeg nem az, hogy végtelen számú nézettel szemben végtelen együttérzést tanúsítsunk, hanem inkább egy bizonyos hozzáállás, mely az új jelenségekkel való kapcsolatteremtésben mutatkozik meg, s amely magában foglalja az emberi lét sokféleségének bátorítását és befogadását.
  2. Nem a külső dolgok tesznek minket boldoggá, hanem a dolgokhoz való hozzáállásunk. Ha nincs bennünk nyitottság, akkor a legvonzóbb társ szépsége is megfakul, és a legörömtelibb dolgok is unalmassá válnak. Ole Nydahl
  3. Nem olyan érzéseket érzünk, amelyek megváltoztatnak minket, hanem olyanokat, amelyek a megváltozás gondolatát sugallják. A szerelem így nem az önzéstől tisztít meg bennünket, hanem egy távoli hazát sejtet, villant fel, ahol ennek az önzésnek már nincs jussa. Albert Camus
  4. Ha sajnálkozunk, még mindig ketten vagyunk; a szánalom még mindig megosztottság. De van a kapcsolatoknak egy olyan magasságuk, ahol a hálának, szánalomnak nincs értelme többé. Itt már úgy lélegzik az ember, mint egy kiszabadult rab. Antoine de Saint-Exupéry
  5. Az utálkozás, az ellenérzések, az irónia és a közöny, a leereszkedő hozzáállás, a sajnálat, a türelmetlenség - és még sorolhatnám - a dualitáshoz tartoznak, szétszakadást, idegenséget eredményeznek, eggyé válást nem. Az eggyé válás: maga a szeretet. Ara Rauch
  6. A tolerancia akaratlanul is együtt jár valamiféle felsőbbrendûség-érzéssel, és ezért nem is becsülöm nagyon sokra, bár kétségtelenül jobb, mint az intolerancia, ami ugyanennek az életérzésnek egy agresszívebb kifejeződése. Mérő László
  7. A valódi együttérzés nemcsak érzelmi viszonyt jelez. Szilárd, az értelmen alapuló meggyőződésből ered. Ezért az igazán együttérző viselkedés még akkor sem változik, ha éppen negatívan fogadják. Az egyetemes önzetlenségből kifejlődik bennünk a másokért érzett felelősség, és ez akként jelenik meg, hogy segíteni akarunk társainknak gondjaik leküzdésében. Tendzin Gjaco
  8. A különböző emberi kultúrákat éppúgy érdekes megismerni, mint a természet szépségeit, különlegességeit. Szórakozhatunk mások másságán, de ha ez uralja az elménket, a felsőbbrendûség tévútján járunk. Számomra az emberi tulajdonságok és szándékok felismerése a legjelentősebb élmény: idegen kultúrák, életvitelek, értékrendek. A legtöbben a kommunikáció lehetőségének hiányában is kíváncsiak, érdeklődők, segítőkészek embertársaik iránt. Mindenki tanulhat, ha mások felé nyitott. Erőss Zsolt
  9. Az érzéseink rendkívül sok bölcsességet hordoznak. Ehhez nem férhetünk hozzá, ha küzdünk ellenük, vagy el akarunk határolódni tőlük, de ha megtanuljuk, hogyan nyíljunk meg előttük, hogyan teremtsünk teret nekik (...), akkor teljesen másként alakul a történet. Russ Harris
  10. A sóvárgással nehéz együtt élni. Az ugyanis nem kér engedélyt. Nem nézi az időt és a helyet. Mert végtelen és követelőző, mohó és önző. Hol elhomályosítja a gondolatokat, hol túlságosan is élessé, fényessé teszi őket. A sóvárgás elvárja, hogy feltétel nélkül megadjuk magunkat. Salla Simukka
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat