Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

A mindennapi életben meglehetősen nehéz feladat együttérzően nyitottnak lenni minden nézetre. Ez azonban az együttérző nyitottság hitelét még nem rontja, mivel a lényeg nem az, hogy végtelen számú nézettel szemben végtelen együttérzést tanúsítsunk, hanem inkább egy bizonyos hozzáállás, mely az új jelenségekkel való kapcsolatteremtésben mutatkozik meg, s amely magában foglalja az emberi lét sokféleségének bátorítását és befogadását.

👴 Após 🎖️ Katonák
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A valódi együttérzés nemcsak érzelmi viszonyt jelez. Szilárd, az értelmen alapuló meggyőződésből ered. Ezért az igazán együttérző viselkedés még akkor sem változik, ha éppen negatívan fogadják. Az egyetemes önzetlenségből kifejlődik bennünk a másokért érzett felelősség, és ez akként jelenik meg, hogy segíteni akarunk társainknak gondjaik leküzdésében. Tendzin Gjaco
  2. Az életünkben minden történésnek célja van. És addig is, amíg kiderül, mi az, teljes szívvel nyitottnak, érzékenynek és befogadónak kell maradnunk.
  3. Nem a "részvét", a szánakozó együttérzés nyitja meg előttünk a lét és a kultúra legtávolabbi és idegen tájait, hanem nyitottságunk és elfogulatlanságunk, amelyekben semmiféle szánakozó együttérzés (részvét) sincs, hanem száz meg száz olyan dolgot élvez, amelytől régebben szenvedett (fölháborodott vagy ingerült lett, ellenségesen vagy hûvösen figyelt). Friedrich Nietzsche
  4. Van az életben minden: elfogadás, szeretet, bizalom, hit, megértés, színek, csak rajtad áll, hogy mit veszel észre, és mit teszel az életedbe. Ha hittel és bizalommal fordulsz mások felé, nem lehet gond: ha mégis, legalább nem zárt ajtók mögött rejtegeted azt, amit erre az életre kaptál, arra, hogy szebbé tedd mások életét. Hiszen a szívünk ezért van, nem azért, hogy rejtegessük, és kínozzuk. Nem bezárni kell, hanem szabadon engedni, szárnyalni hagyni. Oravecz Nóra
  5. Az empátia, együttérzés képessége tesz emberré. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor ez végtelenül nehéznek, talán megoldhatatlannak tûnik, hiszen a kakofónia, a káosz, az önvédelem, fikcióink vagy vágyaink épp arra sarkallnak, hogy befogjuk a fülünket, ne nézzünk oda, ragaszkodjunk ahhoz, hogy saját nézőpontunk vagy projekciónk az egyedüli lehetséges valóság, mindegy, hogy közben mennyit rombolunk. Együttérzek azokkal, akiket a saját félelmeik tartanak így fogságban, miközben embertelennek is tartom őket. Fabricius Gábor
  6. A túlpörgetett élet, amiből teljesen hiányzik az odafigyelés, előbb-utóbb lerontja az emberek önértékelését. Az emberek nagy része nem engedi, hogy kifejlődjön benne az együttérzés, mert az kényelmetlenségekkel járhat, megváltoztatja az életet. De akiben nincs együttérzés, annak számára kizárólag fekete és fehér a világ. Akiben viszont van, annak milliárd színû.
  7. Az együttérzés nem a megbántott ember és az őt megnyugtató másik között létrejövő viszony, hanem két egyenrangú fél kapcsolata. Csak akkor tudunk jelen lenni mások sötét pillanataiban, ha a sajátunkat már megtapasztaltuk. Akkor lesz igaz az együttérzés bennünk, ha megtapasztaljuk magunkban azt, ami minden embert összeköt. Pema Chödrön
  8. Az élet abból áll, hogy szereplünk benne, vagy éppen rendezzük, de semmiképpen nem maradhatunk mindvégig kívülállók. Sőt, inkább azzal nehéz megbirkózni, ha folyton csak mellékszerepet osztanak ránk.
  9. A legtöbb embernek mintha személyes érdeke fûződne érzékelt világa negatívumaihoz, amelyeket nem hajlandó elhagyni egy magasabb szintû tudatosságért. Az embereket szemlátomást annyira kielégíti szûnni nem akaró haragjuk, megbántottságuk, bûntudatuk és önsajnálatuk, hogy hatásosan ellenállnak az elmozdulásnak az olyan szintek felé, mint a megértés, a megbocsátás vagy az együttérzés.
  10. Közömbösség. Oly sok mindent jelenthet; túl keveset tenni, elfordítani a tekintetünket, a tagadás állapotában maradni. Más helyzetben pedig éppenséggel azt jelenti, hogy túl sok mindent csinálunk, és istenszerû felelősséget akarunk vállalni mások élete felett.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat