Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem a szereteten vagy a vonzalmon múlik; azt adni is tudok, és el is fogadom. A fájdalmat is éppúgy érzem, mint bárki más. Vágyom a simogató kézre, és én is szeretek simogatni. De ha megkérdezik, jól érzem-e magam, nem bírok nemet mondani rá. Nem jön a számra, hogy segítséget kérjek.

Stephen King
🔮 Jövőkép 🌱 Bölcsesség
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerû megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti. Popper Péter
  2. Már többször mondtam magának, hogy borzasztóan vágyom rá, hogy vagy engem szeressenek, vagy én szerethessek. Ha választani kell, akkor inkább az utóbbit választom, hogy én szerethessek. Csakhogy az én szeretetem senkinek sem kell.
  3. Szeretek adni. De tudom, nem önzetlenségből teszem, sőt szinte ellenkezőleg. Ha adhatok, nemesnek érezhetem magamat, kiváltságosnak, bőkezûnek. Ami nekem talán több örömet okoz, mint adományom annak, aki megkapja. Mellesleg gyakorlatból tudom, hogy elfogadni sem könnyû. Viszketeg érzés, mely igen nehézzé teszi a fenntartások és hátsó szándékok nélküli hálát. Vámos Miklós
  4. Én azt hiszem, a szeretetet nem lehet megparancsolni. Viszont azt biztosan vallom, hogy a másik ember iránti tapintatnak akkor is mûködnie kell, ha a szeretet nem áll fenn. Én nem szeretek minden embert, nem is hiszem, hogy létezne ilyesmi. De ha olyan valakivel kerülök kapcsolatba, aki a segítségemre szorul, vagy egyszerûen csak arra, hogy elfogadjam őt, akkor biztos, hogy készen állok erre. A tapintatra mindenki képes kell, hogy legyen. Konrád György
  5. Szeretlek, hozzád tartozom, de a kapcsolatunk rám eső részét kézben tudom tartani. Nem követelhetem a te szerelmedet. Szabad akaratodból jöttél hozzám, amikor egybekeltünk, senki sem kényszerített minket. Ugyanez a szabad akarat szükséges szerelmünk életben tartásához. Ha úgy döntesz, hogy itt hagysz, ez minden képzeletet felülmúlóan fájni fog és össze leszek törve, mivel semmit nem tartottam meg magamból. Ennek ellenére hagylak elmenni, és valahogy életben maradok. Kezdetben sem követelhettem a vonzalmadat, és most is csak kérhetem. James Dobson
  6. Lehet rosszul is szeretni... Igen, lehet. Nem hiszed? Pedig így van. Ha úgy szereted a másikat, ahogyan neked jó. És nem neki. Ha nem figyelsz rá, nem nézed azt, hogy mire vágyik, mit mond a lelke, mi okoz neki jó érzést. És lehet, hogy te egészen mást akarsz adni neki. Ölelést apró kézfogás helyett, szavakat csend helyett, szomorúságot mosoly helyett. Igen. Ez a titok. Meghallgatni a másikat... figyelni rá. Meglátni, mire van szüksége. És azt adni neki. Ez a szeretet. A jó szeretet. Csitáry-Hock Tamás
  7. - Szinte alig ismerlek, mégis mintha egész életemben itt lettél volna. Mégis miért van az, hogyha valami bánt, azt szeretném, ha te vigasztalnál meg? (...) Miért van az, hogy ilyenkor szeretnélek átölelni téged? Miért vonzódom hozzád? Legalább mondd, hogy te nem. Mondd, hogy te nem érzel ilyet, kérlek. - Én nem. Nekem te ennél sokkal többet jelentesz.
  8. Nem tudom, mi történik az életemmel, azt sem, hogy mit kezdjek azzal, ami történik. Tudja, már nem tudom, mi a különbség jó és rossz között, aközt, amit tenni szeretnék, és amit nem tehetek. Borzasztóan félek! Érzem, hogy bûnt követek el, mert közel van hozzám. Szeretném megérinteni, szeretném megcsókolni, a magamévá tenni, önnel lenni és úgy maradni ölelkezve... borzasztóan félek (...), mert nem tudom, hogy mit kezdjek ezzel a hatalmas szerelemmel.
  9. Amikor sérelem ér bennünket, sóvárgunk az ölelésre, máskor viszont van, hogy azt szeretnénk, ha hozzánk se érnének. Hangulatunktól, lelkiállapotunktól és sok egyéb tényezőtől függ, hogy egy adott esetben milyen érintésre vágyunk. Gary Chapman
  10. A szeretetet nem veheted kézbe. Azt csak a szíveddel érezheted. A szeretet létállapot. Láthatod jeleit más embereken, de a szeretetet mint érzést neked kell átélned, neked kell együtt rezegned vele.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat