Ugrás a tartalomra
Nem az erőszakot kedvelem az ökölvívásban, sokkal inkább a technikája érdekel: hogyan mozogj úgy az ellenfél ütései elől, hogy megvédhesd magad, hogyan alakíthatsz ki olyan taktikát, amellyel megleped a társad, majd visszatámadva pontos ütést mérhetsz rá, illetve hogyan tudod megőrizni a belső békédet és nyugalmadat a küzdelem ideje alatt.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem az a célom, hogy kiüssem az ellenfelem. Be akarok vinni neki egy ütést, hogy aztán visszalépjek, és nézzem, mennyire fáj neki.
-
Testgyakorlás közben megesik, hogy valaki a körmével megkarmol, vagy fejjel nekünk rohanva megüt bennünket. Ezt még csak rossz néven sem vesszük, nem is bosszankodunk, nem nézünk rá rossz szemmel, mintha valami ármánykodó volna, s bár óvakodunk tőle, meg sem gyanúsítjuk, hanem inkább jóindulattal kitérünk az útjából. Így járj el az élet egyéb dolgaiban: nézzünk el sokat azoknak, akikkel mintegy együtt tornázunk. Mert módodban áll az előbb mondottak szerint gyanakvás. Gyûlölködés nélkül kitérned előlük.
Marcus Aurelius
-
Ha ököllel támadsz rám, biztos lehetsz benne, hogy az én öklöm kétszer olyan gyors lesz, mint a tiéd. De ha azt mondod, üljünk le, és beszéljük meg a dolgokat, tisztázzuk a nézeteltéréseket, és ezek okát: rögtön kiderül, hogy tulajdonképpen nem is különbözik olyan nagyon a véleményünk, csak néhány pontban kell megegyeznünk, mert sokban máris egyetértünk. Ha tehát megvan bennünk az együttmûködéshez szükséges türelem és őszinteség, semmi akadálya az együttmûködésnek.
Woodrow Wilson
-
Majdnem minden verekedés már a kezdete előtt eldől, az agy kikapcsol, előbb a szív ver, aztán a kezek is. Félni fogsz, ha nem is a veréstől, akkor attól, hogy legyőznek, ha nem is a fájdalomtól, akkor a megalázottságtól és szégyentől.
Fredrik Backman
-
Aki harcol, se nem érez, se nem gondolkodik. Csak akarata van: ölök! Még a védelmünk mozdulatai is csak gépiesek, olyanok, mint mikor esünk, s a kezünk előre mozdul, vagy ha a szemünk előtt suhan el valami, behunyódik magától. De a legcsodásabb az, hogy a nagy ütések, nagy szúrások, nagy sebek nem fájnak.
Gárdonyi Géza
-
Harcolni akarok, kézben akarom tartani az akaraterőmet és az érzelmeimet. Tudni akarom, hogy mit miért teszek. Nem akarom, hogy automata vezérlésre állított robot módjára a körülmények és külső hatások irányítsanak.
-
Akit megtámadnak, az védekezhet, és semmi sem korlátozhatja az eszköz megválasztásában. Ökölcsapással szemben lehet husángot használni, késsel szemben pisztolyt, nem kötelező a legenyhébb eszközt választani. Ugyanakkor viszont túlzásba esni sem szabad: a már ártalmatlanná tett ellenfélnek nem szabad még a fejét is levágni. Ilyen túlkapásokat nem tûr a törvény.
-
Harcolni csak egyféleképpen lehet: mocskosan. A tiszta, becsületes küzdelem csak arra jó, hogy megölesd magad, méghozzá rövid úton. Használj ki minden lehetőséget a kínálkozó orvlövésre, üss övön alul, és feltétlenül rúgj bele a földön fekvőbe – akkor talán te lehetsz az, aki élve hagyja el a helyszínt. Ezt ne feledd. Élet-halál harcról van szó. Ez nem bokszmeccs. Nem az nyer, aki több pontot szerez.
Jeaniene Frost
-
A vitában az a legfontosabb, hogy ne siesse el az ember. Hadd mondjon el végig mindent a másik! Akkor aztán már lehet válaszolni, gyorsan és pontosan. Ahogy a tőrrel kell bánni. Van, amikor védekezni kell, és van, amikor ellentámadásba kell menni.
-
Szeretem a bátrakat: csakhogy nem elég a kardcsörtetés - tudni kell azt is, kire ránts kardot! És nemegyszer több bátorság vagyon abban, aki odébbáll, és féken tartja indulatát: hogy méltóbb ellenségnek tartsa meg magát! Csak olyan ellenségtek legyen, aki gyûlöletes, nem pedig megvetendő: legyetek büszkék ellenségetekre: így tanítottam néktek valaha.
Friedrich Nietzsche