Ugrás a tartalomra
Nem azért születtünk, (...) amit rövidlátó szemünk saját, kisded, egyéni boldogságunknak lát, mert nem elszórt, egymástól független, önmagunkban létező egyének vagyunk, hanem miként a láncnak szemei, és úgy, ahogyan vagyunk, nem volnánk elgondolhatók azoknak a sora nélkül, akik előttünk voltanak, és nekünk azt az utat megmutatták, jómaguk is szigorral, se jobbra, se balra nem nézve, a kipróbált tiszteletre méltó hagyományt követvén.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem boldogtalanok vagyunk mi, hanem gyengék. (...) Úgy neveltek minket, hogy higgyünk magunkban, de közben nem mutatták meg az irányt.
Gerlóczy Márton
-
Úgy vélem, Isten nem azért teremtett bennünket, nem azért adta nekünk az életet, hogy lemondjunk róla, és engedjük teljesen föloldódni egy másik életben, legyen bár az a legdrágább és legmagasztosabb. Éljük a magunk életét - nem önző módon, és nem úgy, hogy másokat csak ahhoz való eszköznek tekintünk, de nem is önzetlenül, hanem önállóan és saját meggondolásunkból eredően, a mások és magunk iránti kötelességeink okos egyeztetésével.
Thomas Mann
-
Mindannyian egy lánc szemei vagyunk (...). A láncé, ami összeköti a múltat a jövővel.
-
Ha lépésről lépésre látjuk magunk előtt az utat, amelyet meg kell tennünk, biztosak lehetünk benne, hogy ez nem a mi utunk. A saját utunkat mi alakítjuk minden megtett lépésünkkel. Ettől a miénk.
Joseph Campbell
-
A világ nem azért van, hogy okoskodásaink tárgya legyen (...),
Hanem azért, hogy szemléljük, és eggyé váljunk vele...
Fernando Pessoa
-
Sehol semmiben nem vagyunk az elsők és az egyetlenek. Már korábban megtettek, megláttak, megéltek előttünk mindent. Csak azért vagyunk, hogy még egyszer megismételjük, újra letudjuk az egészet.
-
Vagyunk valamilyenek, annak megfelelően, ahogy neveltek, amik ránk ragadtak, illetve amiket eltanultunk másoktól. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy nem jól csináljuk, és a boldogabb élet érdekében elengedhetetlen a fejlődés és a változás.
Kollár Betti
-
Azt hiszem, szögletesen születünk, és gömbölyûen halunk meg. (...) Ahogy az élet vize átmos minket, elveszítjük kiszögelléseinket, ami a javunkat szolgálhatja. (...) Ugyanakkor veszíthetünk abból a határtalan bölcsességből, amellyel születtünk. De a bölcsességnek a nyomai azért velünk maradnak, épp csak ki nem bökik a szemünket.
Daniel Gottlieb
-
Életünk (...) nem arról szól, hogy gondtalan boldogságban lebegjünk, hanem hogy lelkileg megérjünk, hogy egymással összecsiszolódjunk.
Müller Péter
-
Gondolt már arra, hogy talán nem a saját végzetünk tesz minket azzá, akik vagyunk? Hogy talán valakinek csak azért van látása vagy hatalma, mert valaki másnak szüksége van rá?
Diana Gabaldon