Nem cseng a kard, nem dörg az ágyú, A rozsda-álom lepte meg; De tart a harc... a kard s az ágyú Helyett most eszmék küzdenek.

Kapcsolódó idézetek

1. Miért a harc s miért nem az öröm, az egyszerû, derûs dolgok, a hûvös esők, a sápadt fények a ködön, miért a harc s a küzdés árnya üldöz.
2. Mindenkit az álom kerül, az álom mindenkire rászáll. Örök álomról álmodik az illatos esti virágszál, álmodik a fû és a kő, a holdban álom leskelődik... És mégis az egész világ az álom ellen készülődik: nézd, a sivító csecsemő az álom ellen született meg, az álom ellen dübörög ágyúja a bús hadseregnek, az álom ellen szalutál a tábornok s vitézlő káplár...
3. Furcsa, de legrosszabb rémálmod mindig távolinak tûnik. Aztán hirtelen itt van, mint egy óriási szökőár. Küzdesz, küzdesz, küzdesz. Kétségbeesett kiáltásod néma. Majd valami furcsa történik. Már nem küzdesz. Kiáltásod szárnyra kap, s már nem fuldokolsz.
4. A háború összevisszaság. Zûrzavar. A háború alatt abban sem hiszünk, hogy túléljük a napot. A háborúban nincs holnap.
5. A katona a mellette állóért harcol, és azért harcol, aki nem tud állni többé. Harcol, hogy másnak legyen lehetősége elérni valamit.
6. A küzdelem az uralomról szól. Urald a félelmedet, a fájdalmadat és a haragodat! Urald a fegyveredet! Urald az ellenfeledet! Mark Lawrence
7. Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel? Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes! Lábai vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan. Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől; Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda: Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng. A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt. Biblia
8. Zápor zizzenő szárnya, madár-nyüzsgés zúgása éled csontomban, elröppentél belőlem, behegedek, élek, remélek; visszahúzódom bőröm mögé, úgy figyelek új szerelemre, csapdákra, kínra, kudarcra, veremre ügyet se vetve; madár röpte szól, jajgat: zengő égbolt húrja feszül fejemnél s szívem a fájdalmat újra tanulja. Csukás István
9. Köröttünk durvul a világ, annyi sérelem ér, Sötét játszmákba kényszerülsz, az ígéret mit sem ér. Elveszett órák, energiák, mikor úgysincs sok időd, S ha valóra válnak az álmaid, már örülni sincs erőd.
10. Most a fenyőfák ágai védnek, most, aki éhes, kapjon ebédet, most, aki álmos, álmodni tudjon, most, aki gyertya, el ne aludjon!