Ugrás a tartalomra
Nem érhetjük be a férfi egy-egy jó tulajdonságával. Nem cserélhetjük el a boldogságot és az öntudatot a lehetőségért, hogy valaki magához öleljen, megcsókoljon és gyengéd legyen velünk. Nem adhatjuk el magunkat a szép szavakért, ha azok mögött nincsenek tettek. Egészséges kapcsolatot érdemlünk, mely boldoggá tesz bennünket. Egy pillanatra sem feledhetjük: "Minden férfi disznó, míg másnak nem bizonyul." Amíg másnak nem bizonyul, addig nem érhetjük be a csip-csup jó tulajdonságaival sem.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek folyton hangoztatják, hogy az igaz szeretet feltétel nélküli, pedig nem az. És még ha nincs is feltételekhez kötve, akkor sincs soha ingyen. Mindig kapcsolódik hozzá valami elvárás. Mindenki akar valamit a szeretetéért cserébe. Akik szeretnek minket, azt akarják, hogy legyünk boldogok, meg minden, ez viszont automatikusan minket tesz felelőssé az ő boldogságukért, mert csak akkor boldogok, ha mi is azok vagyunk. Annak kell lennünk, akinek a szeretteink hisznek minket, és úgy kell éreznünk magunkat, ahogy szerintük kéne. Elvégre szeretnek minket, és ha nem tudjuk megadni nekik, amit akarnak, szarul érzik magukat, ettől mi is szarul érezzük magunkat, és végül mindenki szarul érzi magát.
-
Fáj, hogy ezt kell mondanom, de aki méltó a szerelemre, annak a szerelem sohasem hozza meg a boldogságot. (...) Ön még mindig azt hiszi, kedvesem, hogy a férfiaknak a szerelem ugyanaz, mint nekünk? Nem. A férfiak az önnön boldogságukat élvezik, minékünk pedig csak az az élvezet, ha boldogságot adunk. A férfiak nem képesek csak és kizárólag egyetlen valakinek szentelni egész lényüket. Így ha abban reménykedünk, hogy a szerelem boldoggá tesz, máris biztos csalódásnak vagyunk kitéve.
-
Mi egész életünket, szívünket, lelkünket adjuk át a férfinak szerelmünkkel, jó és nemesnek kell tehát lenni annak, aki ez önfeláldozást teljes nagyságában méltányolni tudja, jó és nemes pedig csak az az ember, aki tiszta szeretetet hordoz keblében; enélkül mi nem remélhetünk tartós boldogságot; terhére leszünk, mihelyt az újdonság mámora elmúlik; a bírás tudata közönyössé teszi a birtokost, ha minden pillanatban nem emlékezik meg arról, hogy e birtoknak olyasmit köszön, ami többet ér a föld minden drága kincse és kitüntetésénél: a szívbeli tisztaságot, a jellembeli nemességet és a munkakedvet.
Kánya Emília
-
Nem érzem, hogy tőlem veszed el azt, amit másnak adsz magadból. Ha így éreznék, sürgősen túltenném magam rajta. Számomra nem evidens, hogy az összegabalyodott felek befejeztetik egymással korábbi baráti kapcsolataikat. A szeretésnek nem lehetnek feltételei. Ha valakit annyira befogad az ember az életébe, mint téged én, eljut oda, hogy mindenestől fogadja be. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egy rosszfajta önbizalomhiányban lealacsonyítja magát a másikhoz. A szerelem egyben tévedésmisztérium is: egyetlen emberben akarjuk meglelni és szeretni az egész világot. Ez nem sikerülhet. Minden férfit nem szerethetsz bennem.
Vavyan Fable
-
Tedd a valóságod részévé azt, hogy megbecsülnek és szeretnek, mert a helyed egy férfi tenyerén van, és nem a talpa alatt. Nincs olyan, hogy valaki nem érdemli meg a boldogságot. Létezik és megkaphatod, de csak akkor, ha elfogadod. (...) Ne keresd folyton a nehézségeket, néha csak fogadd el az ajándékot, azt, ami boldoggá tesz, ami teljessé teszi az életedet. Húzz egy vonalat, és kezdd újra: hittel magadban, hittel abban, hogy boldog lehetsz, és hittel abban, hogy csak azért, mert mások szenvednek, neked még nem kell csatlakoznod hozzájuk.
Oravecz Nóra
-
A férfi, aki vonz engem, lehet magas vagy alacsony, szőke vagy barna, jóképû vagy kevésbé jóképû. A vonzó külső egymagában nem feltétlenül van hatással rám. Ha egy férfi rendelkezik azzal a meghatározhatatlan tulajdonsággal, amelyet nem tudok másként hívni, mint "melegség" vagy "vonzerő", akkor jól fogom érezni magam mellette.
Audrey Hepburn
-
Az életet nem lehet másként elviselni, csak azzal a tudattal, hogy belenyugszunk mindabba, amit magunknak és a világnak jelentünk. Bele kell nyugodni, hogy ilyenek vagy olyanok vagyunk, s tudni, mikor ebbe belenyugszunk, hogy nem kapunk e bölcsességért az élettől dicséretet, nem tûznek mellünkre érdemrendet, mikor tudjuk és elviseljük, hogy hiúk vagy önzők, vagy kopaszok és hasasok vagyunk - nem, tudni kell, hogy semmiért nem kapunk jutalmat, sem dicséretet.
Márai Sándor
-
Mutass már nekem egy olyan pasit, aki nem rémül meg egy határozott, céltudatos, okos nő láttán! Az elején persze minden szép és jó. Izgalmas. De idővel a pasi vissza akar majd fogni. Ne álmodozzak, mert ott van ő, vele kell lennem. De nincs az az isten, hogy én még egyszer feladjam az álmaimat akár egyetlen napra is valakiért, aki sohasem tud majd boldoggá tenni. Egyetlen dolog képes egy életre boldoggá tenni: ha a szívem után megyek.
Oravecz Nóra
-
Mégis, mennyivel jobb (...), ha az ember bizalmat ébreszt az emberekben, mint hogyha szenvedélyt támaszt bennük! Mennyivel jobb, ha az ember "jónak" találják, mint hogyha "szépnek"!
Thomas Mann
-
Nézzünk szembe a tényekkel. Együtt lenni egy férfival, aki vonzódik hozzánk - ez a csúcs. És amikor olyan dolgokat mond, amit hallani szeretnénk, ami után halálosan vágyakozunk - és amiről azt gondoljuk, már soha senki nem fogja mondani nekünk -, teljesen a kezükbe adjuk magunkat anélkül, hogy érdekelne bennünket a szép szavak igazsága. Az ilyen férfi számító, aki hozzászokott már, hogy minden az ő igénye szerint történik. És amikor nem kapja meg, amit akar, odébb is fog állni.