Ugrás a tartalomra
Nem értem, miért adnak az emberek egymásnak vágott virágot. Hiszen meghal. Adnának inkább valami hasznosat. Egy tollat vagy ilyesmit.
Kapcsolódó idézetek
-
Az emberek azért ajándékoznak egymásnak virágot, mert a virágban benne van a Szerelem igazi értelme. Aki megpróbálja birtokolni, az látja, hogy mint hervad el a szépsége.
Paulo Coelho
-
A virágüzletben sokáig válogattam, s végül egy szál rózsát vettem, mert ez a legelegánsabb s a legolcsóbb. Amíg a növényt csomagolták, ezt mondtam:
- Maga a szerelemből és a halálból él, mint a regényírók. Árulja el, melyik a jobb üzlet? (...)
- Napjainkban a halál. Uraságod is egy szál rózsát visz az élőknek. Ha meghalt volna a hölgy, legalább tíz dáliát küldene neki.
Márai Sándor
-
Az emberek rendesen többet, elegánsabbat akarnak adni, mint amennyire képesek és így cserélődik ki azután a mutatós holmik egész ízléstelen lomtára. A gyermek nem kapja meg azokat a dolgokat, amelyek a lelkét kellően megformálnák, a felnőtt pedig rendesen olyan dolgokhoz jut, amelyekkel nem tud mit kezdeni. Az emberek dísztárgyakat küldenek az ismerőseiknek, amelyeket azok rendesen nem tudnak eléggé elrejteni. Az ajándékozó tehát ahelyett, hogy figyelmes és jó barát módjára valami apró kis szükségletet elégítene ki gondos kézzel, többnyire csak bosszúságot okoz.
Sztrakoniczky Károly
-
A fontos dolgokat nem kapjuk ajándékba.
-
Az ember nem adhatja pénzért a virágot, a virág szép, és nem kerül semmibe, elég, ha lehajolunk, és leszedjük. A virág maga az élet, és ha jól tudom, az élet nem eladó!
-
Nem értem, miért akar bárki megölni valakit. Ha vár egy kicsit, előbb-utóbb úgyis meghal.
Carl Sandburg
-
Hiába kedves hozzám
hiába vesz virágot
így még jobban fáj ami fájhat -
már régen
nem élem
a saját életem -
egyedül rossz
de ketten nem lehet -
mindennél rosszabb így nekem
mellettem él de nem velem
elnézem: idegen
és nincsen
nincsen
kegyelem.
Spiró György
-
Az a férfi, aki nem visz virágot az asszonyának, nem is ember, mert a virág olyan, mint egy mosoly, az emberek pedig mosolyogjanak egymásra, ha szeretik egymást.
Gyurkó László
-
A sírok az élők, nem pedig a holtak számára vannak. Nyújtanak nekünk valamit, amire összpontosíthatunk, a tudat helyett, hogy a szerettünk a föld alatt rothad. A holtakat nem érdeklik a frissen vágott virágok és a faragott márványszobrok.
Laurell Kaye Hamilton
-
Hiába nő a sok virág,
hiába színes a világ,
hiába mind, ha nincs minek!
Adnék virágot, s nincs kinek!
Aranyosi Ervin