Ugrás a tartalomra
Nem félek a haláltól. Valószínûleg akkor megy el az ember, ha nincs rá szükség, amikor már nincs miért élnie.
Kapcsolódó idézetek
-
Az ember akkor megy el, amikor már nincs reá szükség. Addig nem. (...) És reám már nincsen többé szükség.
Wass Albert
-
Nem félek a haláltól, bármikor megfelel,
nem zavar. Miért kéne félnem a haláltól?
Nincs értelme, egyszer úgyis menned kell.
-
Nem a haláltól félek, csak attól a pillanattól, amikor az embernek el kell búcsúznia a testétől. (...) Attól a pillanattól, amikor az ember utoljára vesz levegőt.
Kerstin Gier
-
Nem rémít meg, hogy elhagyom ezt az életet (...). Az életet, ami ragaszkodik hozzá, hogy bánatot bánat után elviseljünk, még akkor is, amikor már nem bírunk többet. Nem, azt hiszem, örömmel távozom, amikor eljön az ideje.
Khaled Hosseini
-
Nem félek a haláltól. A szenvedéstől félek. Az öregkortól, még ha most kevésbé is, látva apám derûs és szép öregkorát. Félek a gyöngeségtől, a szeretethiánytól. A halál azonban nem riaszt. Gyerekként sem féltem tőle, akkor talán csak azért nem, mert még távolinak tûnt. De most, hatvanévesen sem jött meg a félelem. Szeretem az életet, de az élet egyszersmind erőfeszítés, szenvedés, fájdalom. A halálra megérdemelt pihenésként gondolok.
Carlo Rovelli
-
Ha lehet, elmenekülök. (...) Akkor is elmegyek, ha nem szeretnek, és akkor is, ha én nem szeretek valakit.
Müller Péter
-
Miért oly félelmetes a halál? (...) Miért rettegünk tőle jobban, mint bármitől ezen a világon? Egyszerû a válasz: mert aki meghal, elmegy, a többiek viszont maradnak. Ha mindenki velünk tartana, ha valamennyi felebarátunk elkísérne bennünket odaátra, könnyûszerrel belenyugodnánk, hogy távoznunk kell.
Dino Buzzati
-
Nem félek semmitől. Nem félek a betegségtől, az öregedéstől, a haláltól, a pénzveszteségtől vagy bármi mástól. Nincs igazán mitől félni, ha a halál már nem tölt el rettegéssel, hiszen mindig azt tartjuk a legrosszabb eshetőségnek. Ha a legrosszabbtól már nem rettegsz, mi más marad?
Anita Moorjani
-
A halál figyelemre méltó dolog. Az emberek úgy élik az életüket, mintha nem létezne, és mégis, talán a halál az egyik legfőbb ok az életre. Néhányunknak annyira erősen benne van a tudatában, hogy dühössé és makaccsá válunk tőle. Néhányunknak szüksége van az állandó jelenlétére, hogy láthassuk, mi az ellentéte. Megint másokat annyira lefoglal, hogy már jóval azelőtt ott ülnek a váróteremben, mint hogy bejelentette volna érkezését. Félünk tőle, és mégis, a legtöbben leginkább attól félünk, hogy valaki mást ragad el, nem minket. Mert a halállal kapcsolatos legnagyobb félelmünk az, hogy elmegy mellettünk. És ott hagy minket magányosan.
Fredrik Backman
-
Szeretem a kihívásokat. Ha nincs semmi kihívás az életedben, és azt tehetsz, amit csak akarsz, akkor valószínûleg eljött a távozás ideje.
Jean-Claude Van Damme