Nem félek vihartól, Csattogó egektől, Csak mi megelőzi: Ama titkos csendtől; Nem az itélettől, Bár halálom lenne, Bontsd föl az irást... csak Tudjam, mi van benne.

Kapcsolódó idézetek

1. Mit lelkem eddig félve sejtett, Előttem áll a nagy titok, Hogy csak az halt meg, ami nem lett, S az él örökké, ami volt. Vajda János
2. Az író semmitől sem fél jobban, mint a boldogságtól, ami érthető is, mert az írás konzerválás, rögzítés, rendezés, a boldogság azonban kitér a nyelv elől, menekül a szavak elől, a mulandóság mögé rejtőzik, és darabjaira hull, ha megpróbáljuk megmagyarázni. Nelio Biedermann
3. Ne hidd, hogy e világtól válni félek, s hogy lelkemmel sötétbe szállni félek. Mind nem riaszt, hisz elpusztulni: törvény. Mert nem tudtam jó úton járni: félek. Omar Khajjám
4. Félek az igazságtól. Félek, hogy nem hoz el a holnap. Hogy utoljára ébredek melletted. Hogy maga alá temet a világ. Kizsigerel. Majd kiköp. Elegánsan, mintha soha nem is éltem volna. Mintha nem jelentettem volna senkinek semmit. Albert Tímea
5. Én nem a zord árnyaktól félek, a sírtól, s készséggel megadom majd ama tûznek adóm; az rettent csak, hogy síromnál nem leszel ott már, és e tudat szomorúbb, mint a halotti menet. Sextus Propertius
6. Nem félek. Azt hiszem, a félelem teljes egészében a várakozásból, az előérzetből fakad. Hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük, hogy bajunk esik, rettegünk a ránk váró fájdalomtól. Mindez elmúlik, ha egyszerûen elfogadjuk, hogy vége. Nem is rossz tudni, hogy nincs jövő. Felszabadító.
7. Csak adj egy okot, Hogy szívem tovább dobogjon. Ne aggódj, biztonságban vagy itt, karjaimban. Ahogy a világ darabokra hull körülöttünk, Nem tehetünk mást, mint kitartunk... One Ok Rock
8. Nem a haláltól félek, csak attól a pillanattól, amikor az embernek el kell búcsúznia a testétől. (...) Attól a pillanattól, amikor az ember utoljára vesz levegőt. Kerstin Gier
9. Eltûnni csendben, az volna jó, Ne fájjon többé, ha hazug a szó, Ne kelljen látnom, ha nem esik jól, Ne halljam meg, ha nem rólam szól. Ismerős Arcok
10. Csak egy darabka hús; látatlanul, Kíváncsi szemtől rejtve dobban; Hol viharozva, vészesen, vadul, Hol mélabús, merengő nyugalomban. Egynek szelíden suttogó öröm, Másnak bőszen kiáltó kárhozat. Eszemet rajta hasztalan` töröm: Nem fejthetem meg, óh szív, titkodat. Reviczky Gyula