Ugrás a tartalomra
Nem foghatunk rá minden sérülést egy dologra. Ami bánt minket, az halmozódik, folyamatosan történik. Egyik pofon után a másikat nyeljük le. Sokk után sokk, fájdalmas ütés után ütés jön. De akkor is, még ha pontosan tudjuk is, hogy jutottunk oda, az sem jelenti, hogy helyre tudjuk hozni. Nem gyógyíthatsz meg minden sebet, és ez rendben van. Hinnem kell, hogy ez így van jól. El kell hinnem, hogy még ha valamit - úgy tûnik - nem is lehet helyrehozni, nem jelenti, hogy tönkrement.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem számít, milyen erősek vagyunk. Egy sérülés mindig heget hagy. Hazáig követ, megváltoztatja az életünket. Egy sérülés mindig felkavar, de talán ez a lényege. A fájdalom, a félelem és a sok vacak. Talán az, hogy mindezt átéljük, ez segít tovább lépni, és hajt előre. Talán össze kell kavarodnunk, mielőtt cselekednénk.
-
Azzal nyugtatjuk magunkat, hogy a baj csak másokkal esik meg, nem velünk. Aztán egy nap bekövetkezik. Lerombol mindent. Az emlékeket, az érzéseket. A szív megtelik fájdalommal, betelepszik, nézi, ahogy szenvedsz. Azt mondjuk, hogy ezt nem lehet túlélni, de aztán az élet fogva tart, nem tudni, miért.
-
Egyszer minden seb begyógyul. És talán ellentmondásnak hangzik, de egy nap hálás leszel a fájdalomért. Hiszen csak a nehéz pillanatokban adsz végre teret annak, hogy jobbra változtasd az életed.
Elias Baar
-
A fájdalom először olyan, akár a ránk zuhanó hegy. Összelapít. Aztán - csak ki kell várni - és egy napon porszemmé zsugorodik. (...) Előbb-utóbb minden baj elrendeződik. Csak éppen addig nem szabad és nem érdemes belehalni.
Vihar Béla
-
Nagyon sokat hallottam "az idő minden sebet begyógyít" mondatot. Én úgy gondolom, hogy ez nem igaz. Nekem az a saját megélésem, hogy nem fáj kevésbé, csak megtanultam együtt élni vele. Nem lesz kisebb a seb, nem lesz kisebb a fájdalom, csak megszokod, hogy ott van.
-
Azt mondják, az idő minden sebet begyógyít. Szerintem ez nem így van. Az agy idővel - hogy megóvja magát - szövetekkel veszi körül a sebet. Így csökken a fájdalom, de a seb megmarad.
Rose Fitzgerald Kennedy
-
Azt mondják, a sebek az idő múlásával begyógyulnak, de minél nagyobb a veszteség, annál mélyebb a vágás, és annál nehezebb visszanyerni korábbi épségünket. A fájdalom tompul, de a hegek emlékeztetnek majd szenvedésünkre, és általuk viselőjük egyre ellenállóbb lesz, míg végül sebezhetetlené válik. Az idő múlása eltereli a figyelmünket, feszültséget vált ki belőlünk, mélységes agressziót, míg eluralkodik rajtunk a harag, eközben tervet szövünk, egyre erősödünk és észre sem veszik, hogy elrepült az idő. Meggyógyulunk és készen állunk egy új emberként kilépni.

Mindannyian megsebesülünk néha, egyszerûen ez az élet rendje. De van egy trükk, amivel a fájdalmas dolgokkal is csodákat mûvelhetünk. Amikor a szívünk sebet kap, kinyílik, és fájdalomban élünk. Nehéz helyzetek során át fejlődünk. Ezért kell elfogadni minden nehéz és fájdalmas helyzetet az életben.
-
Az élet mindannyiunkat megsebez. Enélkül nem úszhatjuk meg. Most azonban ezt is megtanultam: a sebeink behegedhetnek. Sőt módunkban áll meggyógyítani egymást.
Veronica Roth