Ugrás a tartalomra
Nem hiszek a teljesen reménytelen szerelemben; a szerelem egyesülés, két test és lélek ölelkezése. Ha kiderül, hogy az egyik résztvevő egy agyrémet ölelt, akkor nem tehet mást, mint hogy udvariasan kezet csókol, és ajánlja magát...
Kapcsolódó idézetek
-
A szerelmes ölelésben nem csak a test vesz részt. Nem csak testi vágy él benne, hanem a lélek vágya is. A lélek vágyik arra, hogy a testek ölelésében teljesedjen ki a szerelem. Szerelem nélkül megérinteni a másik testét, eggyé válni vele olyan, mint egy gyönyörû torta cukor nélkül. Az adja meg az alapját, értelmét, amitől torta a torta. Az édes ízt. Az ölelés édes ízét, a lelkek közötti szeretet a szerelem adja.
Csitáry-Hock Tamás
-
Egy ölelés (...) sokkal többet jelent két test érintkezésénél. Egy ölelés azt jelenti: nem vagy fenyegető, nem félek ennyire közel kerülni hozzád, el tudok lazulni, otthon érzem magam, védett helyen, ahol megértenek. A hagyomány szerint valahányszor szívből átölelünk valakit, egy nappal meghosszabbodik az életünk.
Paulo Coelho
-
A szerelem nem ismer sem részvétet, sem jutalmazást. Szeretni csak szabad elhatározásból, lelki és testi kényszerből lehet. Csak az ilyen szerelemnek van értéke és az ilyen szerelmet nem lehet mesterségesen kitenyészteni. Nem lehet ravasz terveket kiagyalni. Nincsenek fortélyok és alakoskodások, melyekkel szerelmet lehetne szítani.
Muráti Lili
-
A szerelem nem fájhat. Csókolódzni és ölelkezni a legjobb dolog a világon. És az ember nem azért ölelkezik, mert szerelmes. Hanem azért szerelmes, mert ölelkezik.
Harsányi Zsolt
-
Az ölelés nagyon fontos és szent dolog. Amikor ölelsz, sérthetetlen vagy. Amikor ölelsz, megnyílik a lelked, és befogadja a másikét. Nem lehet úgy ölelni, hogy közben bezárod a kapukat, a kulcsokat meg jó szorosan a markodban tartod. Ez nem így mûködik.
Oravecz Nóra
-
Én a szerelmet csak érzelmekre alapozva tudom elfogadni, amikor két embert az őszinte vágyakozás, az adni és kapni akarás hajt egymás karjaiba, és nem a puszta ösztönök.
-
A szerelem nem szenvedély, a szerelem nem érzelem. A szerelem az, amikor valahol nagyon mélyen tudod, hogy valaki kiegészít téged. Hogy valaki egésszé tesz. A másik jelenléte erősíti a te jelenléted. A szerelem szabaddá tesz, hogy önmagad légy; semmi köze a birtokvágyhoz.
Osho
-
Van az ölelés... Az ölelés, ami túl van minden szavakba foglalható érzésen. Az ölelés, amely kimondja ezt a nem létező szót. Az ölelés, amely titokzatos úton adja tovább a szív érted-dobbanását. Az ölelés, amely nem átölel, hanem körülvesz, magába zár, elrejt, megóv. Az ölelés, ami fényes nappalod és édes álmos éjjeled. Az ölelés, ami ételed, italod, társad, életed. Az ölelés, amelynek neve van, létezik, lélegzik, él. Az ölelés, aki szeret téged, érez téged, benned van. Az ölelés, aki magát adja neked ölelésében. Létezik ilyen ölelés.
Csitáry-Hock Tamás
-
Szerelem, mi is az a szerelem? Szerintem a szerelmet nem lehet szavakkal kifejezni. Szerelem az, hogy megérted a másikat, szereted őt, és jóban-rosszban együtt vagy vele. Ebbe beletartozik a testi szerelem is, megosztozol valakivel, adsz neki és kapsz tőle, akár házasok vagytok, akár nem, akár lesz gyereketek, akár nem. Hogy a tisztességed megőrzöd-e vagy sem, egyáltalán nem számít, ha tudod, hogy valaki a halálodig melletted áll, valaki, aki téged megért, és akin senkivel sem kell megosztoznod!
Anne Frank
-
Úgy gondolom, hogy a szerelemre nem szabad egy életet alapozni; de talán az a lényeg, hogy valaminek teljesen át tudjuk adni magunkat. És ne aprózzuk el az érzéseinket.