Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem hiszek Istenben Menny és föld istenében Kit hasztalan imád Az ember balhitéhen. Fényt s mozgást kényerûen intéz örök szabály, Társas boldogság helyt dühöng véres viszály, Fent s alant nem látok semmit igaz rendben; Nem hiszek Istenben!

Szontagh Pál
💍 Feleség 🥵 Kiégés ⏱️ Jelen pillanat
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Egyáltalán nem hiszek Istenben. Abban hiszek, hogy ahhoz, hogy a világ jobbá váljon, először az embernek kell megváltoznia. Hiszek a tiszteletben, a szeretetben - de semmilyen felsőbb hatalomban nem hiszek.
  2. Nem hiszek istenben. Keserûbb és szerencsétlenebb volt az én életem, semhogy higgyek benne, mert úgy tapasztaltam, vagy csak azok találják ki, akikben sok a gyengeség, és magukat vigasztalják vele, vagy sok az erő, és másokat félemlítenek a nevével.
  3. Nem hiszek Istenben, mert úgy gondolom, az emberi képzelet túlságosan is gyenge ahhoz, hogy egyáltalán elképzelése legyen arról, létezik-e Isten. A vallások jóval többet ártottak, mint amennyi jót köszönhetünk nekik. Wes Craven
  4. Nem hiszek olyan istenben, akinek létezéséről és cselekedeteiről öntudata volna. Az ilyen isten létében való hit elválaszthatatlan egy nagy csomó esztelenségtől és ellentmondástól és a szegényekkel és ínségesekkel szemben való oly nagy kegyetlenség és igazságtalanság van benne, hogy egyetlen értelmes és logikusan gondolkodni tudó ember sem teheti magáévá ezt a hitet.
  5. Nem hiszek Istenben. Nem hiszek a halál utáni élet létezésében. Úgy vélem, a lélek az értelem maga. Tudományos módon nem lehet bizonyítani Isten létezését, ugyanakkor azt sem, hogy ne létezne. Isten képzete önmagában számomra nem bír meggyőző erővel. Inkább az anyagban hiszek. Margherita Hack
  6. Nem hiszek a csodákban. A természetnek törvényei vannak, minden ezek szerint történik. Miért lennének mérhető, kiszámítható törvények, ha néha csak úgy összevissza történne valami? A csodának semmi értelme sincsen. Csányi Vilmos
  7. Istenben nem hiszek, nekem egy ilyen hatalmas, rettenetes nagy úr ne parancsolgasson, mikor annyit nem tud, vagy nem akar megtenni, hogy aki nyomorult, az ne legyen az, arról már nem is beszélve, hogy mennyi betegség van a világon, az isten meg sehol. És akkor még én menjek majd imádkozni a mennyországba, dicsérjem az urat. De minek kell őt dicsérni? Dicsértem én itt a földön eleget, egyebet se kellett csinálni, csak dicsérni mindig valakit. Ha meg a pokolba kerülök, amire nagyobb az esélyem, akkor meg elégek majd a gyehennán, de minek? Mi végre? Miért kell gyötörni valakit az idők végezetéig, kinek telik ebbe öröme? Istennek? Na, ezért mondom, hogy nem szabad sokáig rágódni a dolgokon, mert előbb-utóbb sûrûsödni, csomósodni kezdenek a dolgok, aztán ott köt ki az ember, hogy lassan begolyózik. Tar Sándor
  8. Mondd meg, ilyenkor hol van az Isten, hol van az, akiben eddig hittem? Nincsen igazság itt a Földön, ha ember van, hogy embert öljön. Road
  9. Nem hiszek az istenek létezésében. Az ember önnön sorsának ura, nem az istenek - őket az ember teremtette, hogy olyan válaszokkal szolgáljanak, amiket félünk megadni.
  10. A világ egy ijesztő hely, ahol olyan dolgok történnek, amelyek nem igazságosak, és valójában az egésznek semmi értelme. És a legvégén mindannyian eltûnünk. Ezt nem tudjuk elviselni, ezért kitaláljuk Istent meg a mennyországot, hogy megnyugtassuk magunkat, hogy végül minden rendben lesz. Szerintem ez nem rossz. Csak éppen azt gondolom, hogy nem igaz.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat