Ugrás a tartalomra
Nem inkább az ember képzelte el istent a saját képmására, mintsem hogy isten teremtette volna őt saját hasonlatosságára? De ne kardoskodjunk emellett; hiszen aki ilyen nézetet melenget agyában, az a pokol lángjaira kárhoztatja magát. Csak említsük meg egy filozófus rosszmájú megjegyzését: ha a macskák isteneket csináltak volna maguknak, akkor egerek után szalajtatnák őket.
Kapcsolódó idézetek
-
Az egyház szerint az isten a saját képmására teremtette az embert, amire a józan ész azt válaszolja, hogy ezzel az állítással az egyház saját magát és istent is szörnyen beszennyezi. Mert eszerint úgy fest, hogy az isten olyan buta, mint Éva, aki a kígyóra hallgatott, és olyan széllelbélelt, mint Ádám, akit "az orránál fogva vezetett" az asszony; olyan gonosz, mint Káin, aki irigységből megöli a nálánál tisztességesebb fivérét, Ábelt; fehér; mint az európaiak, fekete, mint az arabok, vad, mint a vad népek, és felvilágosult, mint a civilizált világ; hasa telitömve büdös ganéjjal, mint minden emberé és állaté; fel van ruházva olyan eszközökkel, apparátussal, ami gyereket képes csinálni és elősegíti a házastársi örömöket; (más helyen meg azt mondja a "szentírás", hogy isten test nélkül való, és nem egy helyben van); zsarnoki természetû, mint a fáraók meg Néró, és jóságos, akár Franklin, Robert Owen s mások; ügyefogyott, mint egy fazekas...
Dasa Drndic
-
Isten összes teremtménye közül csupán egyet nem lehet korbáccsal engedelmességre kényszeríteni: a macskát. Ha az embert keresztezhetnénk a macskával, az az embernek javára válna, ám a macskán csak rontana.
Mark Twain
-
Isten tehát megteremtette az embereket, akik rendelkeznek bizonyos képességekkel és szabad akarattal, ám amint használni kezdik ezeket a képességeket és a szabad akaratukat, a pokolba jutnak érte, vagy más büntetést rónak ki rájuk emiatt? Más szavakkal: megteremtik az embert a rendkívüli képességeivel, ám az élet értelme abban áll, hogy azokat nem használhatja, különben megbüntetik.
Bärbel Mohr
-
Isten egyes feltevések szerint kitalált lény, mások úgy vélik, hogy Isten talált ki minket.
-
Kezdetben Isten megteremté a mennyet és a földet, legalábbis ezt mondják. Megteremtette az ég madarait, a mező vadjait, és ránézett teremtményeire és látta, hogy ez jó. Azután Isten megteremtette az embert. És azóta nincs megállás a lejtőn. A történet szerint Isten megteremté az embert saját képére, de erre nincs bizonyíték. És végül megteremté a Napot, a Holdat és a csillagokat. És az ember csak bajt csinál. De ha a nap véget ér, az a tény, hogy mi ott vagyunk egymásnak, minden ellentétünk, és más nézeteink ellenére, elég ok arra, hogy tovább higgyünk.
-
Az állat állandóan érzi, tudja, hogy számára mi a helyes, és cselekedeteit ez határozza meg. Nem így az ember. Valaki kitalál valami baromságot arról, hogy adott esetben hogyan érdemes eljárni, ami esetleg, akkor és éppen ott, némi hasznot hajt a csoportjának, esetleg csupán beszélni lehet róla, a többi szerencsétlen pedig ezt azonnal szabálynak tekinti. Lehet, hogy ők maguk sohasem jöttek volna rá a kitalációra, de ész nélkül másolják, a szabály utasításait betartják. Szabály szerint élik életüket, építik házukat, nevelik gyermekeiket, még akkor is, ha a körülmények már régen megváltoztak. Valaki például Istent talált ki, akit senki se látott és még sok száz generációval utána is azt hiszik, hogy van Isten, vannak ördögök, van kezdet és van vég, mert a régi szabályok ezt állítják. A tömérdek régi, elavult szabályt pedig tradíciónak tekintik, és gondosan őrzik, nehogy véletlenül megváltozzék.
Csányi Vilmos
-
Nem egy önző önimádó az isten, aki saját képére alkotta az embert és aztán, anélkül, hogy választási lehetőséget adott volna, elhatározta, hogy megbünteti azokat, akik nem szeretik? Hát nem kegyetlenebb és önhittebb az isten bármely diktátornál?
Elina Hirvonen
-
Ha az embernek hatalmában áll rosszat cselekedni vagy megsérteni istent, akkor kénytelenek vagyunk ebből azt a következtetést levonni, hogy istent saját akaratából sértik meg; hogy a teremtő isten döntése alapján viszi véghez az ember a rosszat: máskülönben az ember olyan okozat lenne, amely ellenkezik a létét előidéző okkal.
Jean Meslier
-
Majd én fogom megváltoztatni a világot?! A világot, amelyet Isten - így mondják - a maga képére és hasonlatosságára teremtett. S ha ez így igaz, nem is csodálom, hogy nem mutatkozik előttünk. Mellesleg nem ártana, ha felkeresne egy menő pszichiátert.
Vavyan Fable
-
Milyen balga teremtmény az ember! A saját büszkeségünk visz a sírba! A saját makacsságunk taszít a pokolba! Nem is csoda, hogy Isten magunkra hagyott bennünket.