Ugrás a tartalomra
Nem is érdemes a nyelvi változás okain töprengeni, mert nincsenek. Valószínûleg azért változik a nyelv, mert nincs, ami visszatartsa - bizonyos korlátok között. Nincs akadálya, hogy a generációk, tájegységek módosítgassanak rajta, mert úgyis csak annyit tudnak módosítani, hogy ne sérüljön a kommunikáció. Egy hasonlattal élve: olyasféle a nyelv, mint egy ösvény a réten keresztül. Folyton változik a nyomvonala (egy tócsa, egy kő, egy kinövő bokor miatt, vagy akár az emberi járás természetes kilengése miatt), ám ez voltaképpen nincs kapcsolatban a céljával, azzal, hogy átjusson a rét túlsó végére, sőt részleteiben néha még el is téríti attól. Az ösvény mint ösvény mégis változatlan, azaz sosem fog például félkörben visszafordulni a rét innenső oldalára, mert el kell jutnia a célba: a nyelvnél ez cél a közlés, a kommunikáció, amely minden változás közepette is megvalósul.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem tudjuk, miért változik a nyelv, de fontos, hogy elutasítsuk az ezzel kapcsolatos tévhiteket: a nyelv nem romlik és nem javul; nem egyszerûsödik és nem bonyolódik; nincsenek benne sem szükséges, sem fölösleges elemek. A nyelv gyors vagy lassú változása sem tükröz semmilyen jó vagy rossz dolgot.
Nádasdy Ádám
-
A nyelv rendszerében bekövetkező változások szabályosak, de nem indokolhatók a kultúra vagy a történelem változásaival. A nyelvrokonság bizonyítása ezért általában nem visz közelebb a kérdéses népek kultúrájának, gondolkodásmódjának megismeréséhez.
Nádasdy Ádám
-
A nyelv változik, és ha van rá mód, érdemes lépést tartani vele.
Jelenits István
-
A nyelv néha korlát, nem pedig ösvény.
-
A nyelv nem lehet "egyszerû", mert az ember nem "egyszerû", aki beszéli. Az ember éppen azért beszél, mert nem egyszerû, mert bonyolult, és mindig fölöttébb bonyolult dolgot akar közölni.
Kosztolányi Dezső
-
Sokan azt hiszik, hogy a nyelv az idők folyamán egyszerûsödik, vagyis a nyelvi változások egyszerûbb rendszereket hoznak létre. (Van olyan laikus vélekedés is, hogy a nyelv "szegényedik".) Egyszerû logikával belátható, hogy ez téves, mert azt kéne hozzá feltételezni, hogy a nyelv eredetileg roppant bonyolult volt, ha sok száz - sok ezer év alatt állandóan egyszerûsödött. Erre semmi nem utal: a Halotti beszéd nyelve nem bonyolultabb, mint a mai magyar.
Nádasdy Ádám
-
A változások lassan, de biztosan mûködnek minden nyelvben. A változás éppoly biztos jele egy nyelv életének, mint egy élőlény esetében az anyagcsere meg a növekedés. A klasszikus latint azért nevezzük holt nyelvnek, mert kétezer éve nem változik. Pompásan bebalzsamozott halott, de halott. A századok során ennek a kivételes vonásának megvolt a pozitív szerepe a tudomány világában, főleg a nevezéktanban: az anatómiai atlasz vagy az állat- és növényvilág rendszertana épp ezt a biztos állandóságot követelte meg. Az élő nyelvek azonban változnak, térben is, és időben is.
-
A nyelvet (...) nem kell óvnunk a változástól, mert az minden nyelvben természetes jelenség. Egyébként hiába is szállna szembe vele valaki vagy valamilyen hatóság, mert a nyelvet beszélők közössége dönt minden új jelenségről. Ha elfogadja, akkor azt sajnálhatjuk éppen, de mást nem tehetünk, mint hogy ebbe beletörődünk. Aki a nyelvi fejlődéssel akar szembeszállni, az egy szellemes megállapítás szerint Xerxészhez lesz hasonlóvá, aki megkorbácsoltatta a tengert, amikor egy vihar a hajóhadát összezúzta.
-
Az embernek sokféle nyelve van: az egyiken a gyerekeivel beszél, egy másikon a szerelmesek társalognak... és van egy olyan is, amelyen magunkkal beszélgetünk, belső dialógust folytatunk. Az utcán, munka közben, utazás alatt mindig más-más nyelvek szólnak, nem csak a szavak változnak ilyenkor, hanem valami más is. Az ember még reggel és este sem beszél egyformán.
Szvetlana Alekszijevics
-
Minden egyes nyelv lépcsőfokként mûködhet egy másik felé. Minél több nyelven tud valaki, annál könnyebb lesz megtanulnia egy újabb nyelvet. Ez azért van, mert a nyelvek valahogy olyanok, mint az emberek: rokon nyelvek "családjaiba" tartoznak, amelynek tagjai bizonyos tulajdonságokban hasonlítanak egymásra. A nyelvek hatnak is egymásra, és kölcsönöznek is egymástól.
Daniel Tammet