Ugrás a tartalomra
Nem Isten az, aki bünteti az ártatlan utódokat - mi magunk tesszük ezt, ha nem vállaljuk becsületesen apai-anyai hivatásunkat, szeretetlenek, önzőek, figyelmetlenek vagyunk, rossz példát mutatunk. (...) Tetteink következményei, akár jók, akár rosszak, tovább hatnak életükben, és ők is - sokszor akaratuk ellenére - továbbadják gyermekeiknek. Nem Isten fogja hetedíziglen egy rossz döntés következményével büntetni utódainkat, hanem a szülők, akik meggondolatlanul elválnak, szétverik a családjukat, bizonytalanságba taszítják gyermekeiket.
Kapcsolódó idézetek
-
Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
-
A mi kötelességünk az, hogy gyermekeinket arra neveljük, hogy szeressenek, tiszteljenek és kövessenek bennünket. Ha nem teszik, akkor meg kell büntetni őket, különben nem tesszük azt, ami a kötelességünk. Ha felnővén szeretnek, tisztelnek és követnek bennünket, az ég megjutalmazott minket azért, hogy jól neveltük őket. Ha felnővén sem nem szeretnek, sem nem tisztelnek, sem nem követnek bennünket, akkor vagy jól neveltük őket, vagy nem; ha jól, akkor valami biztosan nem stimmel velük, ha nem, akkor valami nem stimmel mivelünk.
Ronald David Laing
-
Az embertől függ-e, hogy világra jöjjön vagy ne jöjjön világra, s megválaszthatja-e szüleit? Az embertől függ-e, hogy átvegye vagy ne vegye át szüleinek vagy nevelőinek nézeteit? Ha bálványimádó vagy mohamedán szülőktől származtam volna, tőlem függött volna-e, hogy keresztény legyek? Teológusaink mégis azt bizonygatják, hogy az igazságos isten kímélet nélkül a kárhozatra taszítja mindazokat, akiket kegyelme híján nem vezetett a keresztények vallásának ismeretére!
Jean Meslier
-
Az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, (...) de nem hagyja a bûnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.
Biblia
-
Nem mi ítélkezünk. De nekünk kell különbséget tennünk, hogy lássuk, mikor tesznek velünk rosszat, és mikor teszünk mi hasonló rosszat. Tudjuk, hogy az életünk mulandó, tudjuk, hogy attól függetlenül, hogy esetleg rémisztő, nyomorúságos, keserves, mégis Isten csodája és adománya. Tudjuk, hogy megpróbálhatunk javítani rajta, de elpusztítanunk nem szabad. Ha elpusztítjuk valaki másban, elpusztítjuk önmagunkban.
-
Apáinkból még több is van bennünk, mint szeretnénk. Éppen azokért a dolgokért hibáztatjuk őket, amelyekben mi vagyunk a vétkesek, még ha nem is tudunk róla.
-
A szülőket (...) cseppet sem a józan ész vezérli. Egyszemélyes ítélőszékként döntenek a sorsunk felett egész gyerekkorunkban, és olybá tûnik, mintha a legkisebb vétségért is egyből életfogytiglani büntetést rónának ki.
Trevor Noah
-
Igen, van ilyesmi, amikor a szülő annyira elfogult gyermeke iránt, hogy önmaga előtt sem hajlandó végiggondolni és felismerni a helytelen vagy éppen bûnös cselekedetek súlyát, jelentőségét. A jó sorsban bízik talán, hátha az majd eligazítja és rendbe hozza a dolgokat.
-
Nem hiszek a válás üdvözítő voltában. Abban hiszek, hogy a gyermekünk kedvéért együtt kell maradnunk, és el kell viselnünk, amit ránk mért a sors. (...) Tudom, hogy gyakran hallani: a gyerekeknek is jobb, ha a szülők szépen elválnak, ha nem bírják ki együtt, de szerintem nem így van. A gyerekeknek szükségük van a szüleikre. Mind a két szülőjükre. A veszekedések feleannyit ártanak nekik, mint a felnőttek képzelik, sőt talán még hasznukra is válnak: megtanítják őket arra, milyen az élet.
Mary Westmacott
-
Semmi szükség rá, hogy megfélemlítéssel bírjuk rá a gyerekeket, hogy jók legyenek, a jóságra a szülőknek kell rávezetniük őket, mert szülőnek lenni azt jelenti, hogy nem hagyhatjuk cserben őket. Isten túlságosan megfoghatatlan a gyermeki értelem számára; a szülőké a felelősség, hogy olyan emberekké váljanak, akiket a gyermekeik mindenekfölött szeretnek és értékelnek.