Ugrás a tartalomra
Generációk követik egymást, fiúk az apákat, lányok az anyákat, egyik a másik helyébe lép, elkövetve az elődök hibáit, átélve a győzelmeiket. De ha nem az ő útjukat akarjuk követni? Nem ugyanattól a félelemtől vagy vágytól vezérelve akarunk élni? Követendő vagy éppen elkerülendő példaként tekintünk rájuk? Úgy élünk, ahogy ők, mert ezt láttuk magunk előtt, vagy saját énképet kreálunk magunknak? De mi lesz, ha csalódunk a képben? Lecseréljük őket? Lecserélhetjük a szüleink képét, vagy a sors majd visszavezet minket arra az útra, vissza az otthon áldott melegéhez?
Kapcsolódó idézetek
-
A gyerek, ha felnő, úgyis elhagyja szüleit. A fiatalok előre néznek, meggondolatlanságukban mindig új élményeket keresnek, és keveset törődnek az emlékek egyre sûrûsödő terhével. Ezért nem haladhat együtt öreg és fiatal, és ezért halad előre a világ.
G. Hajnóczy Rózsa
-
Nem Isten az, aki bünteti az ártatlan utódokat - mi magunk tesszük ezt, ha nem vállaljuk becsületesen apai-anyai hivatásunkat, szeretetlenek, önzőek, figyelmetlenek vagyunk, rossz példát mutatunk. (...) Tetteink következményei, akár jók, akár rosszak, tovább hatnak életükben, és ők is - sokszor akaratuk ellenére - továbbadják gyermekeiknek. Nem Isten fogja hetedíziglen egy rossz döntés következményével büntetni utódainkat, hanem a szülők, akik meggondolatlanul elválnak, szétverik a családjukat, bizonytalanságba taszítják gyermekeiket.
Böjte Csaba
-
A fiúk úgy élik az életet, hogy visszanéznek apáikéra. Utol akarják érni, lehagyni őket... vagy talán azt gondolják, nem akarnak olyanok lenni, mint ők. Jó vagy rossz, az apa irányjelző az életükben.
-
Lehetséges, hogy az érzések, a félelmek, a vágyak az évszázadok folyamán egy jottányit sem változnak? Nők, férfiak, testvérek, apák, anyák, gyermekek ugyanazokat a fájdalmakat és örömöket élik át? Mindenki küzd a saját sorsával. De létezik-e olyan, hogy a sors fonala generációkon keresztül hasonlóan gombolyodik? Lehetséges volna, hogy amit dédanyáik, nagyanyáik, anyáik megéltek, azok továbbélnek a gyermekeikben, unokáikban?
Tapodi Brigitta
-
Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a szüleink (...) magas kort élnek meg, akkor észrevesszük, hogy a szerepek felcserélődnek: az apából gyerek lesz, aki a fián keresztül éli ki magát.
-
Mi van akkor, ha tényleg nem kerülhetjük el a sorsunkat? Mi van akkor, ha csak áltatjuk magunkat, hogy meg tudunk változni? Talán valami ilyesmire akart anyám is utalni, amikor azzal piszkált, hogy okosabbnak kell lennem, ha talpon akarok maradni a világban? Nem azt akarta-e, hogy megértsem, úgy kell leélni az életünk, hogy közben újra és újra elkövetjük ugyanazokat a hibákat - anélkül, hogy tanulnánk belőlük -, vagy ami még rosszabb, észre sem vesszük őket?
Richard Russo
-
Az elmúlt időszakban minden generációban benne volt, hogy az utána következő generáció jobban fog élni. Most az a kérdés, hogy hozzunk-e világra gyerekeket úgy, hogy esetleg sokkal rosszabbul fognak élni, mint mi. Ez viszont egyben egy motiváció is lehet, hogy ha már világra hozunk gyerekeket, akkor az ő szempontjukból gondoljuk át a mi életünket is.
Litkai Gergely
-
Jó érzés lehet, hogy olyan szülei vannak az embernek, akik megértik, vagy legalábbis próbálják megérteni, hogy az embernek próbára kell tennie magát, meg kell találnia a saját útját. Sokan túl sokáig várunk, amíg bele merünk vágni ebbe a kalandba, mert félünk a helytelenítéstől és a kudarctól.
Nora Roberts
-
Az embernek nem kell a mások szabályai szerint élnie. Nem kell hagynunk, hogy különféle előítéletek korlátozzanak bennünket. A szüleinktől kapjuk az életünket, aztán a környezetünk és a társadalom alakítja. Az ember vagy beletörődik ebbe vagy a maga útját járja, és megtalálja önmagát. Az élet csodálatos kaland, ha magunk irányítjuk és saját álmainkat váltjuk valóra. Aki nem ezt teszi, sosem fogja megtudni, hogy mi lehetett volna. Soha!
Hugh Hefner
-
A családunk az, aki megjelenik, ha bajban vagyunk, aki ösztönöz, hogy sikeresek legyünk, aki híven őrzi a titkainkat. De mi van azokkal, akiknek nincsen családjuk, amire támaszkodhatnak? És mi történik azokkal az elcsigázott lelkekkel, akiknek nincsenek szeretteik, akik melléjük állnának a szükség idején? Nos, a legtöbbjük megtanul egyedül járni az élet rögös útján, de néhány szerencsétlen egyszerûen feladja a küzdelmet.