Ugrás a tartalomra
Nem ragasztható meg a porrá tört váza. Nem zöldül ki többé fekete mûanyag cserepében a kánikulától kiszáradt puszpáng. Vannak helyrehozhatatlan cselekedeteink, melyek emlékéhez mégis kényszeresen visszatérünk, hogy legalább magunkban, képzeletünkben másfelé térítsük az események folyását. Korrektúra. Jólesőn hûsítő önáltatás. Miért elemezzük akkor a múltat? Azt szokás mondani, azért, hogy ne ismétlődhessen meg. Hogy legközelebb ne hagyjuk a napon negyven fokban a cserepes puszpángot. De mi értelme az elemzésnek, ha egy vissza nem térő alkalmat szalasztottunk el?
Kapcsolódó idézetek
-
A történelem nem pont azért ismételi önmagát és hibáit, mert tanulságait előbb vagy utóbb, de elfelejtjük? Talán életben kell tartani a sebeket, és néha feltépni, hogy emlékeztessenek?
Karády Anna
-
Nem egyszerû hátrahagyni a múltat, mindent elfelejteni, ami egykor volt. Néha újra át kell élnünk egy élményt ahhoz, hogy tudjuk, hogy az egykor meghozott döntésünk valóban helyes volt-e.
-
Sohasem szabad a megváltoztathatatlanon tépelődni. Ami elmúlt, elmúlt, kész-passz, azon már úgysem lehet változtatni, akármennyit gyötrődik is rajta az ember. Persze, az más dolog, ha olyan eseményekről van szó, amelyekből okulni lehet, hogy mondjuk ugyanazt a hibát ne kövesse el még egyszer, az más! Akkor érdemes, sőt kell is foglalkozni vele. A céltalan önemésztésnek azonban nemcsak hogy nincs értelme, de egyenesen romboló hatása van.
-
Visszamenőleg semmit sem lehet korrigálni, fölösleges éppen neked mondanom. Amit már jóvá kell tenni vagy tétetni, az egyszer már mindenképpen megtörtént, praeteritum perfectum, és ami megtörtént, nyomot is hagy. Ha valaki összeégeti magát, hiába plasztikázzák elfogadhatóvá a küllemét, mindig viszolyogni fog a tûztől, de tán még a melegtől is.
Szilvási Lajos
-
A múlton felesleges keseregni. Nem azt mondtam, hogy el kell felejteni, hogy is lehetne. Sem a szép, sem a fájó dolgokat. A hazát is meg kell gyászolni, ha feldarabolják, meg a testet, ha épp azt csonkítják. De aztán valahogy csak meg kell kapaszkodni a mostban, csak megkeresni benne a szépet, a jót. Mert ha nem tesszük, nincs miért tovább.
-
A múlton rágódni felesleges időpocsékolás. Sok ember aprólékosan elemzi a vele történteket, újra és újra visszatér az időben egy adott cselekményhez és próbálja megérteni, feldolgozni. Észre sem veszi, hogy a múltban ragadt, amin ráadásul már úgysem tud változtatni, míg a jelen, amely meghatározhatná és jobbá tehetné a jövőjét is, elsuhan mellette a maga lehetőségeivel és szépségeivel együtt. A múltat okolják nyomorúságos életükért, pedig ott a jelen, és majdan a jövő, mindent elölről kezdhetnének. A holnap mindig tiszta, nem szennyezi hiba. Nem szabad hátrafelé nézni. Minek is kellene?! Hiszen az élet soha nem néz hátra. Csak halad előre... Nem igaz, hogy a múltunk határoz meg bennünket. Hanem az, akik még a jövőben lehetünk, s mindenekelőtt az, hogy az adott pillanatban, a jelenben kik vagyunk.
-
A barátság elengedhetetlen az emlékezet kifogástalan mûködéséhez. A múltunkra emlékezni, magunkkal hordozni talán előfeltétele, hogy sértetlenül őrizzük meg énünket. Hogy ez az én el ne csökevényesedjen, dússága megmaradjon, ápolgatni kell az emlékeket, mint a cserepes növényt, ehhez pedig elengedhetetlen a kapcsolattartás a múlt tanúival, vagyis a barátokkal. Õk a tükrünk, az emlékezetünk; nem várunk el tőlük mást, mint hogy néhanapján felfényezzék ezt a tükröt, és mi nézegethessük benne magunkat.
Milan Kundera
-
Vajon csakugyan lezárult, ami egyszer elmúlt, megtörtént? (...) A múlt tényein valóban nem tudunk változtatni, egyedül emlékezetünk bolyonghatja be újra és újra idő és tér e végképp megmerevedett kontinensének zugait-tájait.
Pilinszky János
-
Nem lehet a múltba visszamenni, és nem is érdemes, mert lehet, hogy a múlt megszépült, de ha a történészeket megkérdezzük, kiderül, hogy az sem volt aranykor.
Böjte Csaba
-
A múlt történéseit, a kisebbeket és a nagyobbakat, a szépeket és a rusnyákat, a nevetéseket, az érintéseket előbb vagy utóbb mind elfújja a szél, feledésre, halálra, kiszáradásra ítéltetnek, ám csak és egyedül azért, mert senki sem emlékszik már, senki sem gondol rájuk, senki sem őrzi meg őket, s ezáltal bármi, amit átéltünk, lassanként semmivé válik, még levegővé sem; ez nagyon fájdalmas dolog, iszonyú pazarlás, amitől céltalannak érzi magát az ember.
Jón Kalman Stefánsson