Ugrás a tartalomra
Nem szeretem az operát. A zene összeházasítható a gesztussal vagy a szöveggel, de mindkettővel egyszerre bigámia nélkül nem.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem hiszem, hogy az ember ugyanúgy szerethet két olyan dolgot, mint például a tánc és az éneklés. Egy kicsit mindig jobban szereted valamelyiket, és valószínûleg az is megy jobban, mert erősebben próbálkozol.
Bella Thorne
-
Tévednek, akik azt gondolják, hogy az opera nem az, aminek lennie kellene. Pontosan az, aminek lenni kell. Éppen ez a baj vele.
-
Szeretem, ahogy
nem pontosak a versek, de azért jó volna
egyszer világos összefüggésben látni,
milyen szempontok alapján pontatlanok.
-
A zenében az egyszerûség és komplexitás kontrasztját szeretjük. Ha túl egyszerû, előbb-utóbb unalmassá válik. Ha túl komplex, idegenszerûnek érezzük.
Teller Ede
-
Nem az a fontos (...), hogy jó-e az ízlésem, vagy rossz. Egyvalami számít. Hogy egy olyan országban éljünk, ahol valaki, aki utálja az operettet, ezt kimondhassa nagy nyilvánosság előtt. Ha ezt megteheti, és nem hurcolják meg érte, akkor már egy jobb helyen létezünk. Mert szabadabb a beszéd, az ízlés, a véleménynyilvánítás.
Puzsér Róbert
-
A harmónia ugyanolyan unalmas egy idő után, mint a ritmus. A dráma, a vígjáték, az üldögélés, a munka, a semmittevés. Minden unalmas, amiről tudjuk, hogy micsoda.
Gerlóczy Márton
-
A muzsikáról különben is nehéz szavakkal magyarázatot adni; felelj például arra a kérdésre, hogy mit szeretsz voltaképp a zenén? Mondtam, nem tudom. Talán az anyagtalanságát, illetve, hogy ezt a megfoghatatlan valamit a fülemmel, a hajammal, még a bőrömmel is érzem.
Örkény István
-
Az első találkozás az operával eldönti, hogy lesz tovább, az ember vagy megszereti, vagy megutálja. Ha tetszik, mindig szeretni fogja, ha nem, talán megtanulja méltányolni, de sohasem fog a lelkéhez férkőzni.
-
Két rossz dolog van: az egyik, hogy a zenész azt mondja, hogy "nekem még nem megy, félek". Ez nem jó! Ahogy az sem, ha "nagyon meg akarom mutatni". Arra kell gondolni, hogy most ezt tudom, és ezt fogom játszani. Annak kell kijönni, ami van. És az jó lesz.
-
A színház, a mûvészet, a kultúra nemigen szereti a korlátokat. Sokkal szabadabb. Ha korlátok közé szorítják, eldeformálódik, nem lesz az, ami.
Oberfrank Pál