Ugrás a tartalomra
A színház, a mûvészet, a kultúra nemigen szereti a korlátokat. Sokkal szabadabb. Ha korlátok közé szorítják, eldeformálódik, nem lesz az, ami.
Kapcsolódó idézetek
-
A színház kiszámíthatatlan. Ugyanolyan erővel csinálja az ember azt is, amit a nézők nem szeretnek, és sokszor váratlan, hogy valamit megszeretnek.
Zsótér Sándor
-
A kultúra a szabadság és a korlátok funkcionálisan összehangolt rendszere, amelyben bizonyos dolgokat elvárnak, másokat meg tiltanak - de mindez megkerülhető. Ha az ember valamit nagyon el akar érni, megtalálja azokat a kultúra által engedélyezett utakat, amelyek sokszor kerülőutak, sőt a választásuk sokszor visszalépést is jelent, illetve olyan dolgok elfogadását, amelyeket egyébként nem szeret az ember. De ha nagyon szeretnék elérni valamilyen célt, akkor képes vagyok rá, mert minden kultúra határai átjárhatók. Csak ehhez el kell különítened egymástól a kultúrát és magadat. Talán ez a legfontosabb ebben a dologban: hogy az ember el tudja-e különíteni saját magát a hiedelmeitől.
Csányi Vilmos
-
A mûvészet nem tûri a sokat, mert az szétrepeszti korlátjait, és megsemmisíti a szépet. A mûvészet inkább a keveset szereti, hogy azzal sokat fejezzen ki.
Kosztolányi Dezső
-
A színház külön életet követel, teljesen más világokat nyit ki az emberben, hallásban, látásmódban és örömökben is.
Kovács András Ferenc
-
A sokféleség a mûvészet színtere. Csak akkor szabadul fel a szellem, ha a gondolat magára hagyja, ha felismeri korlátait és tudja, hogy közel a vég.
Albert Camus
-
Nagyon sok szeretetet kapok a nézőktől, amit a színpad által sokszorosan igyekszek visszasugározni. A színház nem mûködik e nélkül. Kimehetek a színpadra mindennap, és mutogathatnám magam, de ha ez nem szívből, szeretettel jönne, senkinek sem kellene.
-
Nekem a színház töltekezést, fejlődést jelent, a határok feszegetését. Olyan terepet, amelybe akkor is beleugrom, ha a pakliban a kudarc is benne van.
Scherer Péter
-
Régen azt hittem, a mûvészet meg fogja változtatni a világot. Az emberek majd meglátják a képeimet, megértik, mit akarok, és szabadabbak lesznek. Aztán rájöttem, hogy ahány néző, annyiféleképpen érti a képeimet.
Wahorn András
-
Szerintem a színházban semmire sincs képlet, nincsenek szabályok, és nem lehet tudni, mi az, ami segít. (...) Súgnak az ösztönök, lendít a lazaság, de támogathat a gyötrődés is...
-
Nem az a fontos (...), hogy jó-e az ízlésem, vagy rossz. Egyvalami számít. Hogy egy olyan országban éljünk, ahol valaki, aki utálja az operettet, ezt kimondhassa nagy nyilvánosság előtt. Ha ezt megteheti, és nem hurcolják meg érte, akkor már egy jobb helyen létezünk. Mert szabadabb a beszéd, az ízlés, a véleménynyilvánítás.
Puzsér Róbert