Ugrás a tartalomra
Nem szeretem, ha bárki túlságosan belelát a fejembe. Vagy isten ments, abba, ami még mélyebben lapul bennem. De Tomasetti nem egy egyszerû "bárki". Õ a barátom. A szeretőm. Õbenne megbízom. (...) Sok mindenen mentünk már együtt keresztül. De hát az ember ragaszkodik a szokásaihoz, és azon kapom magam, legszívesebben elzárnám a csapot, amit az előbb majdnem kinyitottam.
Kapcsolódó idézetek
-
Nem érzem, hogy tőlem veszed el azt, amit másnak adsz magadból. Ha így éreznék, sürgősen túltenném magam rajta. Számomra nem evidens, hogy az összegabalyodott felek befejeztetik egymással korábbi baráti kapcsolataikat. A szeretésnek nem lehetnek feltételei. Ha valakit annyira befogad az ember az életébe, mint téged én, eljut oda, hogy mindenestől fogadja be. Ez nem ugyanaz, mint amikor valaki egy rosszfajta önbizalomhiányban lealacsonyítja magát a másikhoz. A szerelem egyben tévedésmisztérium is: egyetlen emberben akarjuk meglelni és szeretni az egész világot. Ez nem sikerülhet. Minden férfit nem szerethetsz bennem.
Vavyan Fable
-
Olyan van, hogy nem mondok el neki mindent. Hallgatok, mert nem tartozik rá, vagy nem akarok fájdalmat okozni neki. Hallgathatok tapintatból is. De ha már megnyílok - ami nagy ritkaság -, csakis olyan előtt nyílok meg, akit szeretek. Tőle nem félek. Tőle nem tartok. És remélem, hogy megért.
Müller Péter
-
- Magának főképp az kell, hogy szeressék, és ki is mutassák (...).
- Ez igaz. Azt imádom. De a szívemnek is kell egy titkos társ. Az a hiú örömöm, ami a nyilvános hódolatban telik, nem gátol meg benne, hogy odaadó és hû legyek, se abban, hogy egy férfinak olyat adjak, amit senki másnak: szívem rendíthetetlen szeretetét, őszinte ragaszkodását, lelkem teljes és titkos bizalmát, és cserébe megkapjam tőle szerető szerelmét, meg azt a nagyon ritka és nagyon édes érzést, hogy nem vagyok egészen egyedül. Ez nem az, amit maga szerelemnek nevez; de azért ez is ér valamit.
Guy de Maupassant
-
Azt akarom, hogy úgy nézzen rám, hogy igen, ő hozzám tartozik, de tudja azt, hogy mennyire törékeny minden, ami mögöttem lapul. Tudjon róla, tudjon mindenről, és pont ezért ragyogjon a szeme. Éreztesse, hogy több vagyok, mint aminek érzem magam. Jóval több, mert így fog arra ösztönözni, hogy igenis, menni kell előre. Egy ilyet nem tudnak szétszakítani, senkinek sincs hatalma felette. Nincs az a valaki, aki bele tudna rondítani, hiszen áthatolhatatlan millió szál szövi össze az életeteket, itt bizony nincs helye féltékenységnek. Kötődésnél nincs taktika, csak őszinteség.
Oravecz Nóra
-
A barátság bizonyos értelemben több a szerelemnél, mélyebb, tartalmasabb. Az ember nem kifogásolja, ha a barátjának más barátai vannak, sőt inkább támogatja. Azt viszont nagyon is sérelmezzük, ha a kedvesünk beleszeret másba, és minden lehetséges eszközt bevetünk a megakadályozása érdekében.
-
A barátság nem tolakodó, nem birtoklás, nem a világot hermetikusan elzáró rendszer. De a felsoroltak (...) sokszorosan igazak a társkapcsolatokra. Azokban végképp nem azt tesszük, ami nekünk jó, hanem azt, ami a másiknak. Aki helytelenül szeret, hamar körbefonja, megfojtja a másikat a szeretetével, és nehezen fogja majd fel később, miért romlott el a kapcsolata.
-
Régebben azt hittem, amikor az emberek beleszeretnek valakibe, egyúttal kikötnek egymás mellett, és azt követően nincs más választásuk. És lehet, hogy ez igaz is a kezdetekre értve, ám most már nem. Belészerettem. De nem szeretnék csak jobb híján vele maradni, mintha nem lenne más választásom rajta kívül. Azért tartok ki mellette, mert ez az én döntésem, nap mint nap, amikor felébredek minden áldott nap, amikor veszekedünk vagy hazudunk egymásnak, vagy csalódást okozunk a másiknak. Újra meg újra őt választom, ő pedig engem.
Veronica Roth
-
Vannak szerető emberek. Előbb-utóbb felmerül bennük az igény, hogy
akit szeretnek, teljességükben, torzítatlanul lássák. De nem olyan
könnyû megmutatkozni. Saját félelmeink észrevétlenül is elvárásokká
merevednek bennünk, s nehezünkre esik a másik természetessége. Bár
mesék, mondák, vallomások szólnak arról, mennyire epekedünk, hogy
megismerhessünk valakit, de ha erre alkalmunk nyílik, legtöbbször
meggondolatlan hirtelenséggel ítéljük meg a másik személy
jellemvonásait. Végül mindannyian rejtőzködni kezdünk, és
szorongatónak érezzük a mindennapi életünket.
Jónás Tamás
-
A szerelmet, amilyennek én élem meg, leginkább egy csészéhez tudnám hasonlítani. Lassacskán telik meg, cseppről cseppre, de a vége felé az ember már látja, hogy a folyadék egészen a peremig ér, és elég egyetlen apró cseppecske, és a felszín megtörik, kibuggyan a csésze tartalma, áttöri a határokat. Régebben nem láttam ennyire a folyamatot, de elég jó kis rutinom lett már, volt alkalmam bőven. És most is látom, hogy már csak miniatûr cseppek kérdése, és megint elborít a nagy érzelem, a barátság végképp szerelembe fordul, és akkor megint egy férfival több lesz az érzelmi életemben.
Laurell Kaye Hamilton
-
Én nem tudom elviselni, hogy mellőlem akár a legkisebb kapcsolat is sebbel menjen el. Nem szabad sebeket ejtenünk a férfiakon, hiszen... olyan esendők. Sokkal magányosabbak, mint mi vagyunk. (...) Mi másként szeretünk, mint ők. Sajnálom, mert az élet rettenetesen rövid. Csak mostanában értettem meg, miért mondta egyszer a szerelmetes férjem: "Ha bárki jönne az életedbe, aki többet tud adni neked, mint én, az elé letérdelek, és megköszönöm neki, mert annyira szeretlek, hogy azt kívánom: neked minél többet adjon valaki. Még ha az a valaki egy másik férfi is."
Psota Irén