Ugrás a tartalomra
Nem tudjuk magunkat igazán koncentrálni az imádságra. Pedig ez lenne az imádságnak az alapállása. Odakoncentrálni teljes figyelmünket és teljes lelkünket az Istenre. Egyszer egy ember azt mondotta a lelkipásztorának, amikor erről szó volt, hogy ez azután már igazán nem olyan nagy dolog! Mire a lelkipásztor azt mondotta neki, hogy kedves Testvérem, ha maga csak két percig tud gondolni csak az Istenre, magának adom a lovamat. Akkor még a lelkészek lovon jártak. Mire az ember leült és elkezdett gondolni az Istenre. Egy perc múlva azonban már felugrott, odament a lelkészhez és azt mondotta: na, és a lóval együtt megkapom a nyerget is?
Kapcsolódó idézetek
-
Talán ez az imádkozás lényege - hogy nyugodtan gondolkodjunk, ne akarjunk semmit, ne kérjünk semmit, csak rakjunk rendet a fejünkben. Ennyi elég kellene hogy legyen.
Olga Tokarczuk
-
A lelkigyakorlat nem arról szól, hogy felemeljük a fejünket, hogy lássunk. Az imádság arról szól, hogy lehajtott fejjel őszinte alázatot tanuljunk.
-
Mielőtt imádkoznál, ajánld lelkedet és testedet Istennek. Mondd: a tiéd vagyok, én Uram, lelkem, testem, mindenem tiéd. Akkor aztán nemcsak az ajkad imádkozik, hanem az érzésed is. (...) A szavak csak vezetői legyenek az érzésednek.
Gárdonyi Géza
-
Az ima ne kérések sora legyen, hanem alkalom a megértésre! Imádkozás közben lelkünket kitárva várunk arra, hogy valaki gondolatokat suttoghasson a fülünkbe. Ez a valaki Isten.
-
Aki Istenről gondolkodik, imádkozik. Aki alkotásait csodálja, imádkozik. Aki bizalommal néz az égre, imádkozik. És legjobban imádkozunk akkor, mikor Istenre való gondolással segítünk embertársainkon.
Gárdonyi Géza
-
Bizonyos gondolatok olyanok, mint az imádság. Vannak pillanatok, amelyekben - akármilyen a testtartásunk - a lélek térdre borul.
Victor Hugo
-
Valóban ez a hívő élet. Istenre tekinteni szüntelenül, folyton imádkozni, hálát adni. Tőle kérni, megelégedettnek lenni. Bukás esetén felállni, másoknak megbocsátani, megbocsátásért Istenhez esedezni, nem pedig siránkozni. Adni abból, amink van, szolgálni azzal, amit kaptunk és menni mindaddig, amíg csak a Fénybe nem érünk!
-
Az imádságot már ősidők óta a lélek lélegzetvételének nevezik. Kitûnő hasonlat! A levegő, amelyre testünknek szüksége van, minden oldalról körülvesz minket és igyekszik belénk hatolni. (...) Az a levegő, amelyre lelkünknek szüksége van, szintén körülvesz minket; mindenkor és minden felől. Isten a Krisztusban a maga sokféle és tökéletesen elegendő kegyelmével egészen körülvesz bennünket. Csak arra van szükség, hogy megnyissuk szívünket.
Ole Hallesby
-
Nem arról van szó, hogy téged szeressenek, hanem arról, hogy te szeress! Hogy szeretnek-e, azt bízd az Istenre! Minden azon fordul meg: minek vagy kinek adod az életed. Ha nem adod, nem lehet rajtad segíteni!
Nagai Takashi
-
Mialatt azért imádkozol, hogy az unokahúgodnak legyen donorja a szívátültetéshez, valaki más a szervdonor fia életéért imádkozik. Amikor azért imádkozol, hogy megnyerj egy háborút vagy egy focimeccset, azért is imádkozol, hogy az ellenfél veszítsen. Azt gondolni, hogy Isten nem csak hogy személyesen közbenjár az életed apró eseményeiben, de a problémáid még fontosabbak is számára, mint más, hasonló módon imádkozó emberek problémái, nem csak önző, de abszurd is, főleg ha figyelembe vesszük, hogy milyen rengeteg személyes probléma és aggodalom van ezen a világon.