Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tûnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak.

Berkesi András
🔮 Jövőkép 😄 Vicces
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Tudod te, milyen érzés, ha megcsalnak? Tudod, hogy mi megy végig az emberben? Hogy a gerinceden felkúszik az érzés, beleépül az agyadba, és mint egy kalapács, folyamatosan, monoton tempóban azt mondja, megtették veled, holott semmi okot nem adtál rá! Leiner Laura
  2. Mindig úgy gondoltam, hogy az ember sosem tévedhet el igazán, ha tudja, mi van a szívében. Most mégis attól félek, hogy eltévedek, ha nem tudom meg, mi van a tiédben. Cassandra Clare
  3. Nyilvánvalóan mindaz, amit egészen mostanáig teljesen igaznak fogadtam el, vagy az értékektől, vagy az érzékek közvetítésével jutottak el hozzám. Ezeket azonban olykor csaláson kaptam rajta, márpedig a körültekintő okosság azt követeli, hogy sohase bízzunk meg teljesen azokban, akik akár csak egyszer is rászedtek már bennünket. René Descartes
  4. Megcsaltak, hazudtak nekem, elhanyagoltak, becserkésztek, kihasználtak, bántalmaztak, és kitettek minden elképzelhető fájdalmas helyzetnek. A megkeseredettség helyett mégis erősebbé és bölcsebbé váltam minden egyes tapasztalatszerzéssel.
  5. Hallgass! Nem azért jöttem, hogy te beszélj, hanem hogy én elmondjam... én mindig jónak láttalak, mindig őszinte, normális embernek tartottalak, hogy verhettél át, hogy voltál erre képes? (...) Tudod, hogy mi történik, ha egyszer elveszíted a másik bizalmát? Az, hogy soha többé nem hiszel majd annak az embernek! Ha akkor hazudott, most mért ne tenné ugyanazt? Elérted azt, hogy innentől kezdve, soha többé nem lehetek biztos benned. (...) Én a legszebb dolognak hittelek az életemben, de kiderült, hogy a leggonoszabb vagy.
  6. Maga is egyre többet adott neki magából, a gondolataiból, legbensőbb énjéből, bizalmas vallomásokban, amit éppoly édes adni, mint kapni. Oldottabbnak érezte magát vele, őszintébb volt, leplezetlenebb, bizalmasabb, mint másokhoz, és ezért még jobban szerette. És azt is érezte - és ez az érzés nagyon értékes a nőknek -, hogy csakugyan ad, hogy valakire úgy rábízza mindenét, amije csak van, ahogy még soha senkire. Guy de Maupassant
  7. Csak most látom, hogy mindig is őt szerettem... Mindig, az első perctől fogva. Éppen azért féltem tőle, mert annyira szerettem. Gyáva voltam a szerelemben is, mint mindenben. Igyekeztem elbújni a valóság elől. Harcoltam (...)... szégyelltem, hogy akkora hatalma van fölöttem... és megjárattam vele a poklok útját... Most pedig úgy vágyom utána, hogy majd belehalok. Azt mondhatod, persze, jellemző, hogy amint elérhetetlenné válik valami, azonnal felébred bennem utána a vágy. Lehet, hogy igazad is van. Hogy ilyen vagyok. De azt tudom, hogy szeretem (...), hogy mindig szeretni fogom őt, és hogy most itt hagyott örökre... Agatha Christie
  8. Néha megállok az utcán, zsebembe nyúlok, úgy érzem, elvesztettem valamit. Otthon fiókokat nyitogatok, leveleket olvasok, régi ruhák zsebeit kutatom át. (...) Valamit elvesztettem. Felébredek éjjel három felé, s egyszerre megértem: az álmot vesztettem el! Nem az éjszaka álmát, az alvás melléktermékét, azt a zagyva, édes sületlenséget, (...) hanem azt az álomszerû érzést, hogy a valóság mögött van értelem, melyet nem lehet szavakkal kifejezni. Mi volt ez az álom? Miért fáj úgy, hogy nincs már? Miért kutatok utána? Az ifjúság volt? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy kiraboltak. Márai Sándor
  9. A zseblámpámból kifogyott az elem. Most is emlékszem rá, milyen szaporán vert a szívem, ahogy lépkedtünk a fák között. Ott voltam a sötétben, kézen fogva a fiúval, akit szeretek. Tudtam, hogy elolvadok, ha hozzám ér. Ismeri ezt az érzést? Amikor öt percet sem bír ki nélküle? Amikor mindenről ő jut az eszébe? Amikor csinál valamit, és az első gondolata az, hogy: "Õ vajon mit szólna hozzá?" Õrült egy érzés. Csodálatos, de egyben fájdalmas is. Olyan félelmetesen sebezhető lesz tőle az ember. Harlan Coben
  10. Boldog lehetett volna, igen, s talán boldog is volt, csak nem merte kimondani, mi több, bevallani sem, tehát annak rendje-módja szerint át sem élte. Mintha attól félt volna, hogy ha elengedi magát, ha átengedi magát a ritka (a váratlan?, az ismeretlen?) érzésnek, ha elhiszi, hogy ez az a lelkiállapot (elégedettség?, beteljesülés?), aminél nincs, nem lehet tökéletesebb, akkor vége, akkor azonnal megszakad, elszáll. Bertók László
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat