Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nyilvánvalóan mindaz, amit egészen mostanáig teljesen igaznak fogadtam el, vagy az értékektől, vagy az érzékek közvetítésével jutottak el hozzám. Ezeket azonban olykor csaláson kaptam rajta, márpedig a körültekintő okosság azt követeli, hogy sohase bízzunk meg teljesen azokban, akik akár csak egyszer is rászedtek már bennünket.

René Descartes
👰 Menyasszony 🐶 Kutya
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Nem tudom, érezted-e már a becsapottság, a kiszolgáltatottság érzését. Olyasmire gondolok, amikor rádöbbensz arra, hogy az lopott meg, akiben nagyon bíztál, akihez mindig tisztességes, őszinte voltál, akinek minden szavát, minden cselekedetét aranyfedezetként fogadtad el. Ezt éreztem én akkor. Azt, hogy becsapott. Mindig őszinte voltam hozzá, nem titkoltam el előtte érzelmeimet, lelkem legtitkosabb rezdülését is elmondtam neki, és megnyugvással fogadtam bölcs ítéletét, mert hittem, hogy igazat mond. Akkor azon tûnődtem, hogy ismeretségünk óta mikor és mit hazudott nekem. Ennek ellenére szerettem volna hinni benne, szerettem volna, hogy megérzéseim ne igazolódjanak. Berkesi András
  2. Vettem már észre máskor is: ha az élet nagy dolgaiban mindenáron okos akarok lenni, végképp összegubancolódnak bennem a csupa okos gondolatok. Ha innen kezdem a szálakat felfejteni, ha onnan, biztos, hogy ehhez a gubanchoz jutok el. Minden szemszögből csalogat valamiféle megvilágosodó igazság, és minden igazságban csakugyan van valamennyi igaz is. De valahogy sohasem fenékig igaz az igazság. Fekete Gyula
  3. Elképzelhetem azt, hogy az igazság abszolút, de nem tudom elképzelni, hogy én vagy akárki más ezt az abszolút igazságot ismeri. Mi valamennyien tévedünk, valamennyiünknek igyekeznünk kell a helyes elhatározásokat keresni. Én bizony tudom, hogy a véleményemet sokszor meg kellett változtatnom. Nem állítom, hogy mindig igazam volt, és elképzelhetőnek tartom azt is, hogy most is tévedhetek. De ezen az alapon, azon a bizonytalan alapon, hogy tévedni emberi dolog, mégis emberi módon kell előrehaladnunk. Teller Ede
  4. Akik nekünk adták teljes bizalmukat, azt hiszik, ezzel jogot szereztek a miénkre is. Ez tévedés: ajándékkal nem szerez az ember jogokat. Friedrich Nietzsche
  5. Sohasem éreztem magam kényelmesen e világ skatulyából kihúzott, csillogó-villogó teremtményeinek társaságában. Az élet megtanított, hogy a megbízható és őszinte emberek általában azok, akiknek a külseje már kissé ütött-kopott. Nem mindig, de általában. Richard Paul Evans
  6. A világon mindenkinek szüksége van valakire, akire rábízhatja magát. (...) De olykor-olykor az életben azok, kikről azt hittük, mindig mellettünk állnak, hátat fordítanak nekünk. Ha ez megesik, bámulatos, mire vagyunk képesek, hogy visszaszerezzük őket.
  7. Ahányszor az életben az eszem után döntöttem - akár a magánéletemben, akár a munkámban - mindig elszúrtam. Az okosságommal nem mentem semmire, velem minden jó szerencsével történt. Vitray Tamás
  8. Mindig mindenből a legjobb jutott nekem, sohasem a hitvány vagy közepes. És minden épp idejében! Nem túl korán, amikor még semmit sem érthettem volna belőle, nem is túl későn, amikor a megromlott ízlés már csak fanyalogva fogadta volna, hanem pontosan akkor, amikor megérthettem, magamévá tehettem - amikor szükség volt rá. Röstellem, de néha csakugyan olyan érzés fog el, mintha valaki gondomat viselte volna! Székely János
  9. Folyton azt hiszem, hogy nekem van igazam, és ez másokban rosszul csapódik le. Pedig olykor magam is tévedek. Kanehara Hitomi
  10. Teljesen észszerû dolog a múlt tapasztalataiból meríteni, azzal próbálkozni, ami már egyszer mûködött. Valóban ostobaság lenne, ha nem fogadnánk el az előttünk járók tanácsait. De az is, ha megrögzötten ragaszkodnánk hozzájuk. Sabine Hossenfelder
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat