Némely ember élete elmúlt napjait újra meg újra át tudja élni, csodálatos elevenséggel képes maga körül mozgatni a távollevő embereket, kedve szerint alakítja át a térfogatot, amelyben éppen jelen van, innen van az, hogy a remetetermészetû és magányszerető embereket arról lehet felismerni, hogy soha nincsenek egyedül. Azok a legmagányosabb emberek, akik képtelenek társaság nélkül élni, mert ha egyedül maradnak, a saját lelkük azonnal cserbenhagyja őket.

Kapcsolódó idézetek

1. Az ember nagyon nehezen nyugszik csak bele a reménytelenségbe, abba, hogy egyedül van, halálosan és reménytelenül egyedül. Nagyon kevesen bírják csak el a tudatot, hogy életük magányára nincs megoldás. Reménykednek, kapkodnak, menekülnek emberi kapcsolatokba, s e menekülési kísérletekbe nem visznek igazi szenvedélyt, sem odaadást, menekülnek elfoglaltságokba, mesterséges feladatokba, sokat dolgoznak vagy tervszerûen utaznak, vagy nagy házat vesznek, vagy vásárolnak nőket, kikhez semmi közük, vagy gyûjteni kezdenek, legyezőket, drágaköveket, vagy ritka rovarokat... De mindez nem segít. (...) Ezért, mindenekelőtt, kínjukban és zavarukban, rendet tartanak. Minden éber pillanatukban rendbe rakják maguk körül az életet. Állandóan "intéznek" valamit, ügyiratot vagy társas együttlétet, vagy pásztorórát... Csak egyetlen pillanatra nem maradni egyedül magukkal! Egyetlen pillanatra nem látni ezt a magányt! Márai Sándor
2. Az egyedüllét nem feltétlenül jelent magányosságot, és ezt fordítva is elmondhatjuk: lehet, hogy rengeteg emberrel van körülvéve, mindenki beszélget, zsörtölődik, és a figyelmét akarja, és mégis maga a legmagányosabb ember a világon.
3. Akkor maradhat csak igazán ember az ember, ha kapcsolatban áll másokkal; aki magányosan, csak magára gondolva él, az egy idő után szegényesnek, sőt elviselhetetlennek találja életét, s különböző méltatlan módokon igyekszik jobbulást találni.
4. Az emberek nap mint nap elviselik az egyedüllétet. Azt hiszik, képtelenek rá, azt hiszik, bele fognak halni, de valahogy az egyik másodperc átsiklik a másikba, összeáll egy órává, egy nappá, egy hétté, és még mindig élnek. Még mindig magányosak, akár a tömeg kellős közepén is. Akár egy társsal, gyermekkel is.
5. Léteznek igen furcsa alkatú emberek: nem élhetnek szenvedés nélkül. Ha már nem szenvednek semmiben, képzelt betegekké válnak. Nemcsak az egyes emberek, hanem egész korszakok is szeretnek így szenvedni. Lucian Blaga
6. A magány azért feloldhatatlan, mert nem fizikai természetû, továbbá azért feloldhatatlan, mert a szeretett személy mellett érzi meg a leginkább a szerelmes. És végül azért feloldhatatlan, mert az agyában érzi az ember, minden terepek legmagányosabbikában. Jeffrey Eugenides
7. Azt gondolom, hogy két külön dolog az egyedüllét és a magány. Arra, hogy az ember időnként egyedül legyen, még egy jó házasságban is szüksége van, de ha van egy igazi partnere, akkor valahol a zsigereiben mindig érzi, hogy nem magányos... csak éppen most egy órára, egy hétre, egy hónapra egyedül maradt, de ez elmúlik, mert van, aki hazajön hozzá. A magány viszont: társ nélküli, tartós egyedüllét. Ez valóban kínzó lehet. Szenved is tőle férfi és nő, a legkülönbözőbb korosztályokban. Ráadásul a magány még zárkózottabbá, még magányosabbá teheti az embert. Kudlik Júlia
8. Az ember soha nincs egyedül. Még ha senki sincs körülötte, vagy akik vannak is, idegenek, netán az ellenségei, akkor is van ott valaki, akivel bajában és elhagyatottságában beszélni tud, és aki válaszol: ő maga. Müller Péter
9. A legtöbb ember azzal szeret együtt lenni, akivel igazán jól érzi magát. A legtöbb ember pont azért nem akar egyedül lenni, mert akkor kénytelen önmagával lenni. És akkor szembe kéne néznie a saját félelmeivel, és netán lelepleződnének a saját maga és a külvilág számára vetített álcái, hazugságai.
10. Magányosan születünk és magányosan halunk meg. Egyszer és mindenkorra meg kell ezzel barátkoznunk. Magányosságunk létünk egész szerkezetének alapvetése, úgyszólván maga a mestergerenda. Az ember élhet együtt valakivel, de az együtt rendszerint annyit jelent: egymás mellett. És ez épp elég így. Vállvetve élni valakivel, szerencsés pillanatokban talán még együtt is vele. Erlend Loe