Ugrás a tartalomra
Nemzeti, aki jogot véd; nacionalista, aki jogot sért.
Kapcsolódó idézetek
-
Ember hoz törvényt, s megtartja, de rontja is ember;
Tartani méltóság, rontani emberiség.
Vitkovics Mihály
-
A törvény megsértéséhez mindig két fél kell. Az egyik, aki meg akarja sérteni, a másik pedig, aki hagyja, hogy megsértsék.
Berkesi András
-
A polgár, ha lop, rabol, gyilkol:
jogaitól megfosztják, bezárják.
Az állam, ha lop, rabol, gyilkol:
övé a győzelem, megcsodálják.
Weöres Sándor
-
Minden hazafi kissé nacionalista is, de nem sok nacionalista igazi hazafi.
John Lukacs
-
Aki legyőzhetetlen, az védekezik; aki győzni tud, az támad. Aki védekezik, annak ereje nem elegendő, aki támad, annak bőségesen van ereje.
Szun-Ce
-
Aki erős, kiáll magáért, aki erősebb, kiáll másokért is.
-
Alapvetően kétfajta nacionalizmus létezik: egy belső és egy külső. A belső nacionalizmus azt jelenti, hogy valamilyen okból azt képzelem, jobb vagyok másoknál, az általam beszélt nyelv magasabb rendû a többi nyelvnél, az általam belakott kultúra értékesebb a többi kultúránál, és még a véleményemnek is nagyobb a súlya másokéhoz képest, mert történetesen ebben az országban születtem. Miért? Azért, mert csak. De még akkor is, ha netán jobbnak tartom magam másoknál, az még nem jelenti, hogy rá kellene kényszerítenem a véleményemet a környezetemre. Tisztában lehetek vele, hogy a nyelvem, kultúrám, véleményem szubjektív szempontból jobb, ugyanakkor azt is tudom, hogy a különböző hátterû és kultúrájú embereknek megvan a joguk hozzá, hogy másképpen gondolkozzanak, sőt ahhoz is, hogy hozzám hasonlóan ők is ápolják a saját belső nacionalizmusukat, ami ellen ugyanúgy semmilyen kifogást nem emelhetek, ahogyan ők sem kifogásolhatják az enyémet. Kicsit olyan ez, mint amikor valaki undorodik az alkoholtól, de nincs kifogása az ellen, ha mások néha legurítanak egy pohárkával. A külső nacionalizmus ezzel szemben azt a meggyőződést jelenti, amikor úgy vélem, hogy a nyelvem, a kultúrám és a véleményem objektíve is értékesebb és felsőbbrendû a többihez képest, és amikor magától értetődőnek tekintem, hogy mindazokat, akik ezzel esetleg nem értenek egyet, meg kell győzni az igazamról - akár erőszak alkalmazásával is.
Szergej Geraszimov
-
Ha valaki félre akar érteni valamit, ha valaki meg akar sértődni valamin, akkor meg is fog.
-
Aki harcol, az ellen harcolni kell.
-
Ha egy komédiás a nemzet napszámosa, akkor egy politikus számos napon a nemzeté.
Székhelyi József