Nincs az a gyerek... se felnőtt, aki ne irtózna saját fogantatása gondolatától. Attól a nagy semmitől, mielőtt a hím ivarsejt és a petesejt egymásra talál, pedig ez még megközelítően sem olyan rémisztő, mint az az ûr, ami a halálunk után következik be.

🎂 Születésnap 🌌 Univerzum

Kapcsolódó idézetek

Sem a csecsemõ, sem a gyermekek, sem a féleszû nem félnek a haláltól, és a legnagyobb szégyen, ha az ész nekünk nem biztosítja azt a nyugalmat, ahová az oktalanság vezet. Lucius Annaeus Seneca
A legnagyobb rémület, amely egy gyermek szívét marcangolhatja: az, hogy nem szeretik! A pokoltól sem fél úgy, mint attól, hogy visszalökik, elutasítják. Azt hiszem, nincs ember a világon, aki kisebb-nagyobb mértékben ne érezte volna a visszautasítás gyötrelmeit. A mellőzés haragot szül, és a harag valami bûnt a mellőzés megbosszulására, a bûn pedig bûntudattal jár. John Steinbeck
Amíg fiatal az ember, lányom, magában álló dolognak lát mindent, akármi történik. Tudom én ezt, emlékszem. Neked gyereked lesz, lányom, s ezt te magában látod, mindentől külön. Fájni fog a szülés, de az a fájás is valami magányos, különálló dolog lesz, s ez a sátor is magányosan áll a világban. (...) Elkövetkezik a változás ideje, s amikor ez az idő eljön, akkor a halál csak egy darabja minden halálnak, a terhesség csak egy darabja minden terhességnek, s a terhesség és a halál két darabja ugyanannak a dolognak. Akkor aztán a dolgok nem magányosak többé. John Steinbeck
Jelenleg nem tudom elképzelni, hogy egyszer csak hirtelen valami biológiai óra elkezd bennem ketyegni, és ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy szülő legyek. Úgy érzem, semmi sem hiányzik az életemből. Nincs bennem üresség, amit valaminek ki kellene töltenie. Itt vagy nekem te, itt van a munkám, és teljes mértékben visszautasítom azt a kényszert, hogy minden nőnek anyának kell lennie. Egyesek azok, mások pedig nem, és a legcsodálatosabb az, hogy mindenki eldöntheti, melyiket választja. J. R. Ward
Eleinte még reméltem, hogy csak tévedek, egyáltalán gondolni sem akartam rá, de egyszerûen nem tudtam kikerülni, és egyre jobban megijedtem. (...) A kórházban el kellett fogadnom, hogy egy gyerek, a saját gyerekem növekszik bennem, és akkor megértettem, hogy ha abortuszom lenne, akkor nem tudnék már úgy élni, ahogy korábban. Végre elmúlt a félelem és a feszültség és csak az járt a fejemben, hogy össze kell szednem magam. Nem is tudom, hogy mondjam el, de... úgy éreztem, mindenáron muszáj megőriznem a bennem növekvő életet.
Vizsgázhatok helyetted, kivihetem a szemetet helyetted, de nem halhatok meg helyetted. A halál pillanatában mindannyian egyedül maradunk, és mégis, talán mégsem. A szülő anya is magára marad a végső pillanatban, neki kell megszülnie picijét, amit elkezdett, nem fejezheti be más. Mégis, sokan mondták nekem, hogy a fájdalom elbírhatóvá válik, amikor hirtelen rádöbben a vajúdó nő, hogy évezredek óta, most, és a jövőben is millió és millió nő szült, szül és szülni fog, és hát nincs is egyedül, mert részt vesz ebben az örökké tartó folyamatban: az élet szül. A haldoklás nagyon hasonlít a vajúdásra. Szerintem mindenki abban reménykedik, hogy ne kelljen egyedül éreznie magát a halál küszöbén, hogy valami vagy valaki belesegíti abba az örökké tartó folyamatba, ami a halál: az élet meghal. Feldmár András
Attól a perctől fogva, hogy megszületik a gyermeked, aggódsz, hogy a világ mit fog velük tenni. Azon gondolkozol, hogy te magad mit fogsz velük tenni. Saját magunk lehetünk a legnagyobb ellenségünk.
A halál semmi. Nem félek a semmitől. De a múló idő, az valami más. A múló idő megrémít. Rémítő a gondolat, hogy a kislányom felnő. Nem tudok szembenézni azzal, hogy a fiam erősebb lesz nálam, és ő segít majd nekem felmenni a lépcsőn. Rettegek attól, hogy rá kell majd néznem a felnőtt gyerekeim arcára, miközben rosszabbul látok majd, mint most. Penn Jillette
Az a baj, hogy nem tudom elhinni a halált, a teljes megsemmisülést, mindig odatolakszik egy kérdés: (...) ha egyszer véges, akkor minek, minek elkezdeni, ami születése pillanatában már pusztulásra ítéltetett? Senkit sem vigasztal meg, egyszerûen nem igaz, hogy bárkit is megvigasztal az utódok esetleges boldogsága, a "fiamban élek tovább". Jókai Anna
Szembenézni a halandóságunkkal rémisztő. Nagy bátorság kell hozzá. És amikor beszél róla az ember, a legcsodálatosabb, hogy akármilyen szörnyû is, közelebb hozza az emberekhez, akiket szeret. Emlékeztet arra, hogy mi az igazi az életben. És ez jó.