Ugrás a tartalomra
Eleinte még reméltem, hogy csak tévedek, egyáltalán gondolni sem akartam rá, de egyszerûen nem tudtam kikerülni, és egyre jobban megijedtem. (...) A kórházban el kellett fogadnom, hogy egy gyerek, a saját gyerekem növekszik bennem, és akkor megértettem, hogy ha abortuszom lenne, akkor nem tudnék már úgy élni, ahogy korábban. Végre elmúlt a félelem és a feszültség és csak az járt a fejemben, hogy össze kell szednem magam. Nem is tudom, hogy mondjam el, de... úgy éreztem, mindenáron muszáj megőriznem a bennem növekvő életet.
Kapcsolódó idézetek
-
Elfogadtam, hogy az életem része a félelem - különösen a változástól való félelem... És tovább haladtam előre, bármennyire is azt zakatolta a szívem, hogy forduljak vissza.
Erica Jong
-
Egy gyermeket világra hozni a legnagyobb áldás, amit asszony megélhet, nincs, amihez az érzést hasonlítani lehetne. Míg elsőszülött fiamat nem tartottam a karomban, én magam sem tudtam elképzelni. Azt nyilván igen, hogy anya leszek, de hogy a születés ennyire megváltoztatja az életemet, arra álmomban sem gondoltam. Egész lényem, eddigi mivoltom megszûnt, átértékelődött a világgal együtt. Hirtelen megelevenedtek a színek, ízesebbek lettek az ételek, teljesebb a szerelem, mintha egy varázslatos kör burkolta volna be a mindennapjaimat, boldog voltam, hosszú idő után először nem éreztem magam magányosnak, nem hittem értelmetlennek a létezésemet, mert a lelkem eggyé vált a gyermekével, és ez egy hatalmas erő, olyan kötelék, amit semmi más nem adhat egy nőnek.
-
Megszelídül az ember, ha gyereke születik. Rájössz, hogy nem halhatsz meg. Élned kell a miatt a kicsi valami miatt, amit létrehoztál. Ugyanakkor semmi nem döbbent rá jobban a halandóságodra, mint az, ha gyereked születik. A jövőt ő jelenti, nem te. És megérted - ilyenkor érted meg igazán -, hogy az életed véges. Az élet túszul ejtett. Nem halhatsz meg, ugyanakkor tudod, hogy meg fogsz halni.
Tony Parsons
-
Amikor egy nő terhes, már alig várja, hogy újból birtokba vehesse saját testét. Mégis, szülés után az ember rájön, hogy lényének jelentős része függetlenedett tőle, kívülre került, s most már ki van téve mindenféle veszélynek - egyebek mellett annak, hogy bármely pillanatban eltûnhet a szemünk elől. Ezért aztán életünk hátralevő részében azon fáradozunk, miképpen tarthatnánk őt mindig magunk mellett, hogy vigyázhassunk rá. Ez a legkülönösebb dolog az anyaságban: amíg az embernek nincs gyereke, nem is tudja, hogy ez mekkora hiány.
Jodi Lynn Picoult
-
Nagyon sok mindent másképp csináltam volna, ha meglett volna rá a lehetőségem. Sokan azt mondanák, hiba volt fiatalon szülni, senkinek nem áll szándékában tizenhét évesen teherbe esni, de szerintem nem ez a lényeg. A lányom születése valóban megváltoztatta az életemet, de egy percig se bántam meg. Úgy éreztem, kiváltság, hogy gondoskodhatok róla, és nem ritkán vele együtt nőttem fel. Sőt, lehet, ő gyorsabban felnőtt, mint én. Õ olyan okos, annyira érett, hogy néha egyenesen zavarba jövök, de legtöbbször inspirál engem.
-
Szinte beleőrült abba a téveszmébe, hogy minden másképpen történt volna, ha ő is ott van azon a bizonyos éjszakán. Nem múlt el nap anélkül, hogy lélekben ne tért volna vissza a kisfia első hónapjaihoz. (...) Soha nem képzelte volna, hogy van rosszabb dolog is a saját halálánál. De amint anya lett, megértette, hogy a legkegyetlenebb próbatétel nem más, mint megélni annak a lénynek az eltûnését, akit ő hozott a világra.
Guillaume Musso
-
Hosszú ideig úgy tûnt számomra, hogy az élet most fog kezdődni - az igazi élet. De mindig volt valami akadály az utamban, valami, amin előbb túl kellett jutnom, valami befejezetlen ügy, letöltendő idő, valami, amiért vagy amivel még tartoztam. Aztán kezdődhet az élet. Aztán végre rájöttem, hogy ezek az akadályok maga az életem.
-
Amikor megtudtam, hogy meghalt (...), olyan jó szomorú lettem. Azt hittem, hogy ez az. Azt érzem, amit kell. Hogy átérzem a veszteséget. (...) Akkor tört rám, hogy hát ő nincs. Nem csak anyám nincsen, apám sincs már. És minden lehet velem, lehetek még szerelmes is, bármi. De soha többé nem leszek a gyereke valakinek. És, hogy senki nem áll már köztem és a halál közt.
-
Egyedül maradt a kétségeivel. Az öröm, a szorongás, a félelem érzései kavarogtak benne. Aztán egyre többször jutott eszébe, hogy apa lesz. Ez a gondolat lassanként legyőzte kellemetlen sejtéseit.
Berkesi András
-
Azt is mondták, amikor gyerek voltam, hogy most jó nekem, és amikor felnövök, majd rossz lesz, állandóan ezt hajtogatták, amikor sírtam, addig örülj, amíg gyerek vagy, és én nem vitatkozhattam velük, mert nem tudtam, milyen felnőttnek lenni. Féltem, hogy igazuk van, hogy felnőttnek lenni még ennél is rosszabb, de ez nem igaz, egyáltalán nem, mert én sokkal szívesebben vagyok felnőtt, mint egy tehetetlen gyerek, akinek a felnőttek arról papolnak, hogy milyen jó neki.
Czakó Zsófia