Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nincs két ember, aki könnyebben tenne mély hatást egymásra és olvadna össze, mint egy öreg pap és egy öreg katona. Alapjában véve egyfajta ember a kettő. Az egyik a földi hazáért áldozta fel magát, a másik a mennyei hazáért; nincs köztük más különbség.

Victor Hugo
🤲 Elfogadás 🎖️ Katonatiszt
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Aki szolgál, az kész az odaadásra, aki szeret, az odaadja magát, aki áldoz, magából ad a másiknak, és ezt a másik el tudja fogadni.
  2. A pap közvetít az ember és az isten között, s örök életet ígér. Az orvos az ember és a halál között közvetít, reménytelen pört véd olyan fölperessel szemben, aki legföljebb haladékot ád, de az alperest sohasem engedi ki körmei közül, az orvos olyan ellenféllel tárgyal, aki az ördögnél is konokabb diplomata, az orvos a mi földi, mulandó életünket toldozgatja-foltozgatja. Ez a föladat, hölgyeim és uraim, talán szerényebb, mint a papé, de - úgy érzem - sokkal nehezebb. Kosztolányi Dezső
  3. Nehezen találsz olyan komoly gondolkodású elmét, akinek ne lenne egyéni vallásos világképe. De ez a vallásosság különbözik a naiv emberétől. Az utóbbiak Isten gondoskodásából hasznot várnak, félnek haragjától; egy olyan érzés szublimálása ez, ami hasonlít az apa és gyerek közötti kapcsolathoz. Albert Einstein
  4. Vallás dolgában nincs egyezség sehol (...). Kivételes ember képes csak arra, hogy az evangélium tanításai mellett elfogadja egy másik halandó Öregistenről vallott, szilárd hitét. Hisz már a legkisebb, legártatlanabb félreértés miatt is fegyvert ránt a vérmesebbje! A hittel packázni nem lehet, mert az túl mélyen kapaszkodik az emberi elmében és lélekben. Benkő László
  5. Nem is tudtam, hogy ilyen jó érzés imádni a hazámat. Olyan, mint Istent imádni, vagy egy anyóst: igazából nem érzed, hogy viszontszeretne, de mivel mindkettőnek mindig ezer dolga van, elfogadod.
  6. Kétféle ember van a világon (...). Van, aki adja, és van, aki kapja. Guillermo del Toro
  7. Ahány pap, annyiféle. Az egyikük kántál, a másik gondolkodik, a harmadik világmegvált. Szóval elég nehéz ezeket az önálló istenszolgákat úgy egyfelé terelni.
  8. A katona a mellette állóért harcol, és azért harcol, aki nem tud állni többé. Harcol, hogy másnak legyen lehetősége elérni valamit.
  9. Megvan (...) a maguk országa az élőknek, és megvan a maguk birodalma a holtaknak. Kettőjük között egyetlen híd létezik, a szeretet. Nem létezik ennél maradandóbb összeköttetés. Akif Pirincci
  10. Két Isten van. Egyik, akiről a papok tudnak, és ez egy tömjénszagú, békés és szelíd Úr. És a másik, melyiknek állam a neve. És ez sem nem békés, sem nem szelíd, sem nem igazságos. Csak éppen hatalmas. Övé az adó és a katona. És az egyetlen, amit ezekért ad: a parancs. Wass Albert
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat