Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nincs semmi. A szív kedvtelen, a béna akarat nem tervel. Az ember egy kevés jeget nyel, s aztán aludna szüntelen.

Victor Margueritte
👨‍👩‍👧 Örökbefogadás 🏠 Haza
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. A nihilben az ember csak van. Nincs előre, nincs hátra, nincs cél, nincs értelem, csak ül, vagy fekszik és néz, eszik, iszik, alszik, csinálja, amit mondanak neki, amit maga körül lát, megy a kitaposott úton, és nem kérdezi, hova vezet. Nem tud semmit, és nem is akar tudni semmit, talán nem is tudja, mi az, hogy tudni. Nap nap után telik el úgy, hogy ha kérdezik, mi volt ma, azt feleli, semmi, és úgy fekszik, hogy holnap sem lesz semmi. Sohasem lesz semmi, mert azt sem tudja, hogy lehetne egyáltalán valami.
  2. A szó csak üres, jelentés nélkül való hang. Hideg, mint a réz, amely cseng, de nem érez; holt, megmerevedett állat. Elégtelen a szív véghetetlen, eleven, erős, meleg érzésinek lefestésére. Kármán József
  3. Az emberi szív képtelen csak szenvedni, mint ahogy képtelen csak örülni, olyan ember, aki folyton kacagna, éppúgy nincs, mint ahogy nincs olyan, aki folyton tudna zokogni.
  4. Üres a szó, mondhat bármit, A szemedbe néz, s a lelked is fázik.
  5. Vágyat sem álmodik, társulni nem akar, kínját feledni vágy a szív, s álomba hal. Emily Bronte
  6. A semmivel naponta szembenézek. Didergő meztelen szivem nem védi rég igézet. Ember vagyok. Szem és tudat, ki lát, hall, érez, eszmél. Tudom, hogy sokkal boldogabb, ha együgyûbb lehetnék. Légy ölelő part, menedék veszendő életemben, kevés, ha nem lehetsz elég, de mégse hagyj el engem. Lator László
  7. Van úgy, hogy nincs mit mondani. Van úgy, hogy az emberben bennreked a válasz. Stephen King
  8. Nincs békém, s nem szitok háborúságot, félek s remélek, fázom és megégtem, az égbe szállok s nyugszom lenn a mélyben, semmi se kell s ölelném a világot. Francesco Petrarca
  9. Az ember élete fellobban, izzik, majd kialszik anélkül, hogy egy morzsányit is elégetett volna mindama fájdalomból, melyet magában hordoz.
  10. Ha nincs cél, semmi sincs. Pozitívabban fogalmazva: cél nélkül csak lézengeni lehet, létezni nem.
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat