Ugrás a tartalomra
Nincsen nagyobb bûn a tudományban, mint a csalás, vagy a rossz kísérletezés, és mindennek a kontrollja az ellendrukkerek által elvégezhető reprodukció, amit sûrûn meg is próbálnak. Abból lesz tudós csak, és csak abból, aki ezen a szûrőn is átmegy.
Kapcsolódó idézetek
-
Nincs olyan tudományos kutató, aki munkája során írásban vagy szóban, kimutatható, bizonyítható módon még ne tévedett volna, illetve ne állított volna olyat, amit a tudomány fejlődése később megcáfolt. Ebben semmi szégyellnivaló nincs, a tudomány fejlődésének ez a szabályszerû útja. Aki a tudományban csalhatatlannak tartja magát, az előbb-utóbb minden tekintélyét elveszti. A kívülállók - esküdtek, védőügyvédek, ügyészek - ezt nem így látják: ők hajlanak arra, hogy a tudománnyal a csalhatatlanságot társítsák gondolatban, és azonnal ráhúzzák a vizes lepedőt arra, aki valahol, valamiben már bizonyíthatóan tévedett.
Venetianer Pál
-
Kutatóként pontosan tudom, hogy minden feltételezésem és következtetésem a legjobb esetben is csak tapogatózás, ami arra vár, hogy a jövőbeni eredmények megcáfolják. Az áltudományok mûvelői és hívei ezzel szemben nem engedik, hogy az elméleteik ellen szóló bizonyítékok befolyásolják meggyőződésüket.
Daniel Chamovitz
-
A tudós naiv hittel szerkeszti elméleteit, sokszor szertelenül, vad fantáziával. Ezek az elméletek nem igazságok, nem felismerések, nem megtalált törvények, hanem modellek, mûködő elmekonstrukciók, be lehet őket indítani, szabadon változtatni, egyszerûsíteni, bonyolítani, lehet velük játszani. Többek között ki lehet őket próbálni a gyakorlatban. És ekkor az elmélet sorsa eldől, vagy eredménytelen a gyakorlatban, és akkor rövidesen a szemétdombra kerül, vagy valamivel jobb, mint amit eddig alkalmaztunk, valamit pontosabban ír le vagy jósol meg, mint az előző elmélet, és akkor használjuk. Használjuk, hiszünk benne, mindaddig, amíg egy jobb nem akad. Ennyi a tudomány, nem több és nem is kevesebb.
Csányi Vilmos
-
A tudomány sikereinek egyik magyarázata az, hogy beépített hibajavító mechanizmussal rendelkezik. Talán túl nagyvonalú jellemzés, de az én szememben mindenki, aki kritikus önmagához és az elképzeléseit hajlandó a külvilág kontrolljának alávetni, tudományt ûz. Az önáltatás, az önkritika hiánya, a vágyak és a tények összemosása egyenes út az áltudományhoz és a babonához.
Carl Sagan
-
A tudományban sosem szégyen tévedni. A legnagyobb tudományos eredmények jó része úgy született, hogy az emberek tévedtek, bebizonyították, hogy valóban tévedtek, majd azt is, hogy miért tévedtek. Ami teljesen mérgező a tudományra nézve, az a csalás.
-
Mi, professzorok a tudomány egy bizonyos, kicsiny szektorát talán jobban ismerjük másoknál. E szektoron belül senki sem mond ellent nekünk. De végzetes hiba azt gondolnunk, hogy most már mindenhez, a matematikához, a festészethez, az irodalomhoz, a politikához is jobban értünk. És megfordítva, aki nekem akarja előírni, hogy mit gondoljak, az nem a szellem embere. Azt annyira sem becsülöm, mint ezt a lyukat a nadrágomon.
-
A tudomány nem karrier, és ha mégis azzá válik, könnyen eltorzul és hamis lesz.
-
Az emberek összekeverik a tudományt és a tudósokat. A tudomány nagyszerû, de az egyéni tudósok veszélyesek. Õk is csak emberek. Ugyanolyan előítéletek jellemzik őket, mint bárki mást. Sőt, talán még inkább, hiszen a tudósok többségét kemény fából faragták, máskülönben nem lenne meg bennük az a türelem és kitartás, hogy megküzdjenek az olyan embert próbáló feladatokkal, mint a napi tizennyolc órás küzdelem a doktori értekezésük tökéletesítéséért.
Nassim Nicholas Taleb
-
Igazából nem vagyunk képesek egyik tudományos modell végleges bizonyítására sem. Ehelyett a tudósok kísérletek sorát folytatják le és megfigyeléseket tesznek. Csakis abban az esetben válhat a modell széles körben elfogadottá, ha kiállja ezen tesztek próbáját. Bármilyen modell vagy elmélet legfontosabb eleme azonban az, hogy jóslásokba kell bocsátkoznia, és annak esetlegesen téves volta érvényteleníti majd a modellt. Amennyire mindnyájan szeretjük, hogy ha igazunk van, a jó tudomány éppen annyira törekszik arra, hogy megcáfoljon minket.
-
Hogy örülhetne bárki is, aki a valódi tudomány valódi jelenségeit tárgyalja, ha egy társaságba kerül a követelőző áltudománnyal? Az ilyen közösködésen az áltudomány csak nyerhet, az igazi tudomány csak veszíthet.
John Archibald Wheeler