Ugrás a tartalomra
Nosztalgiás hangulatom nem akar enyhülni. Különös hangulatok ezek. Belefáradtam az életbe. Õrjítő bánat és szomorúság nehezedik rám, mindent reménytelennek érzek. Olyan ez, mint egy finálé.
Kapcsolódó idézetek
-
Eláraszt a reménytelenség. Egyszerûen nem látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy küzdenem kell a kétségbeesés ellen, de egyre nehezebb értelmet találnom bármiben is.
-
Fáradt vagyok. Belefáradtam a próbálkozásba. Belefáradtam a falakba. Belefáradtam a hazugságokba. A félelembe. A halálba. Olyan fáradt vagyok.
-
Hát nem marad meg soha semmilyen kapcsolat? Olyan meghittnek, olyan zavartalannak, amilyennek kezdetben látszott? Nem állhat fent soha semmilyen helyzet sokáig? Hirtelen szúrni kezdett a szívem, éles és metsző fájdalommal, kimondhatatlan nosztalgiával csak az imént eltûnt pillanat után is.
Végh György
-
Mostanában minden olyan furcsa. Csendes káosz uralkodik körülöttem. Mint akit beérzéstelenített az élet, érzem, hogy történni fog valami, de nem tudom, mi az. Vagy talán csak azért gondolom így, mert vágyom a változásra.
Fabio Volo
-
Van úgy, hogy szemberöhögöm magam,
kipottyantom a kezemből a gyászt,
de az örömnek sem kapok utána.
Rám száradt ez az egykedvû derû,
a túlélés makacs ígérgetése.
Nádasdy Ádám
-
Üres a fejem, a lelkem árva,
Egy nehéz súly húz vissza a magányba,
És hatalmába kerít engem a bánat,
Teljesen felemészt az önsajnálat.
-
Csodálkozom magamon, csalódtam magamban, örülök magamnak. Bánatos vagyok, levert, föllelkesült. Ez mind én vagyok, de nem tudom magam összegezni. Képtelen vagyok valamilyen végérvényes érték vagy értéktelenség megállapítására, nem tudom megítélni magamat és az életemet.
Carl Gustav Jung
-
Felejteni akar - mindent, mindent elfelejteni. Mintha minden, ami eddig történt, csak álom lett volna. Elmúlt, szétfoszlott, elég volt - elege van a régi életéből, a régi érzelmekből. Újnak, idegennek, védtelennek érzi magát, kiforratlannak, akinek mindent elölről kell kezdenie. Teljesen idegen ebben az új világban, telve félelemmel.
Agatha Christie
-
A háború ilyen. Alaktalan, nem akar véget érni, nincsenek határai, nincs eleje és vége, nincs háborún túli béke, mintha csak a háború lenne, mindent betölt, mindenhová beszivárog, mintha mindig is háborúban éltem volna.
Hartay Csaba
-
Nem tudom megszokni, hogy rohan az idő. Állandóan az az érzésem, hogy az élet holnap kezdődik. Az igazi élet.