Van úgy, hogy szemberöhögöm magam, kipottyantom a kezemből a gyászt, de az örömnek sem kapok utána. Rám száradt ez az egykedvû derû, a túlélés makacs ígérgetése.

Kapcsolódó idézetek

1. Hagyományunkból hiányzik a humor. A kacagás. Az önfeledt derû. Lelkünk a bajokra van hangolódva. A gyászra, a szenvedésre, a komor tragédiákra. A gyûlöletre, a bosszúra, a keserûségre. Újabban pedig a száraz, rideg, okoskodó, szívtelen, józan észre. Müller Péter
2. Eláraszt a reménytelenség. Egyszerûen nem látom a fényt az alagút végén. Tudom, hogy küzdenem kell a kétségbeesés ellen, de egyre nehezebb értelmet találnom bármiben is.
3. Olyan boldog voltam, amikor először láttam. Aztán egyszerûen kicsúszott a kezem közül. Elvesztettem az életem (...). Nem éreztem az étel ízét, amit a számba vettem. A víz nem oltotta a szomjamat. Amikor újra láttam, a szívem hevesebben vert. Miatta új életre keltem.
4. Magamnak ásom a sírom, talán még bele is fekszem, De nem tudok úgy örülni, hogy más közben szenved.
5. Fájdalmas tovább élni a szeretteink elvesztése után. Egyszerûen fáj. Fájdalmas végigmenni a folyosón, vagy kinyitni a hûtőt. Fáj felvenni egy pár zoknit, vagy fogat mosni. Az étel íztelen. A színek elszürkülnek. A zene bántja a fület, ahogy az emlékek is. Ránézünk valamire, amit máskor szépnek találnánk - a bíbor égre naplementekor, vagy a gyerekektől nyüzsgő játszótérre -, és mindez valamiképp csak mélyíti a veszteségérzetet. A gyászt így, magányosan hordozzuk. Michelle Obama
6. Keserû a bánat, keserû, de elfojtom én, Valahol még vár egy kis remény. Szécsi Pál
7. A reményvesztésnek a keserû mámoron kívül megvan az a gondolati öncsalása is, hogy itt a kudarc nem az én lelkiállapotom (gyengeségem, bûnöm, ostobaságom, hibám, alkalmatlanságom) következménye, egyszóval nem az én megérdemelt sorsom, hanem valamiféle külső, objektív helyzet, amellyel szemben tehetetlen vagyok. Müller Péter
8. Nincs vígaszom, nincs támaszom, védelmet sem remélek, gürcölnöm kell hát szüntelen, hogy mégiscsak megéljek. Robert Burns
9. Bûvös öröm áradt el rajtam, elszigetelt mindentől, és még csak az okát sem tudtam. Azonnal közömbössé tett az élet minden fordulata iránt, a sorscsapásokat hatástalanná, az életnek rövidségét egyszerû káprázattá változtatta, éppúgy, mint a szerelem. Marcel Proust
10. Az élet fényes ígéret-levelekkel bocsájt útnak: de nem vált be egyet sem, s mi hamar észrevevén, hogy meg vagy csalva: szomorúan mégy tovább az egyhangú ösvényen; a remény nem világít előtted, az emlékezet bús képekkel kísér; néha megállsz, nem nyíló virágok, hanem gyászos sírok felett, melyeknek szomorú füzei közt, kedveseid nevét súgja füledbe a szellő. Keserûen érzed: hogy veled mint labdával; kénye, kedve szerint, csak a véletlen játszik. Tompa Mihály