Ugrás a tartalomra
Nyolcvanöt elmúltam, (...) ilyenkor már egy-két évvel több vagy kevesebb nem olyan rettenetes nagy differencia. Nem vagyok az örök élet híve.
Kapcsolódó idézetek
-
Teljesen mindegy, hogy hány évesek vagyunk, ha merünk belevágni új dolgokba, akkor a nyolcvanéves is érezheti magát húszévesnek. De a húszéves - vagy harminc -, aki nem mer új dolgokba belefogni, úgy fogja magát érezni, mint a százötven éves. Tehát azért vannak az öreg fiatalok, és vannak a fiatal és középkorú haldoklók, akik látszólag élnek, de valójában nem élnek.
Csernus Imre
-
Azt mondják, hogy a hatvanadik születésnap már nem örömnap. Dehogynem az! Ötvenedik esztendőnkig bizony mind vénülünk, de ötven esztendőn túl már visszafiatalodunk.
Jókai Mór
-
Mire hatvanöt évesek leszünk, az élet már feladat... és nem helyes, ha összekuszáljuk képzelt bajokkal.
Stendhal
-
Mindegy, akár harminc évvel, akár hetvennel halunk meg, mivel mindkét esetben és magától értetődőn, más férfiak és más nők tovább élnek, mégpedig sok-sok ezer esztendeig. Tulajdonképp semmi se világosabb. Mindenképp én halok meg, akár most, akár húsz év múlva.
Albert Camus
-
Fiatalnak lenni nem olyan jó dolog. Az a bizonytalanság kora, nem csak anyagilag. Még nem tudom, ki vagyok, jó vagyok-e, elég szép, elég okos vagyok-e, elfogad-e anyám, apám, szerelmem, tanárom, főnököm. Ahogyan az ember idősödik, ezek azért eldőlnek. Némelyikre az a válasz, hogy nem, de még az is jobb, mint a bizonytalanság. Ezért gondolom, hogy amikor valaki a hatvanadik életévét elérte, és ezeket a kérdéseket nem tudta tisztázni, valamit elrontott.
Vámos Miklós
-
Nem akarok morbid lenni. A hetven év egyébként is nagyon messze van. Ami engem illet, teljes értékû életet éltem, és ha holnap meghalnék, nem bánnám. Éltem. És megtettem mindent.
Freddie Mercury
-
Az élet, ez a falatka hatvan-nyolcvan év nem a győzelemről szól, hanem arról, hogy sikeresen és kedvünkre vegyünk részt benne.
Görög Ibolya
-
Ha egymás mellett töltenénk az életet, arra kérnélek, fogadd el, ha tudod: én nem akarok megszállottan küzdeni az idő múlása ellen. Nem becsvágyam, hogy hetvenévesen is ránctalan legyek. Azt kérném tőled: ha szeretsz, engedd nekem, hogy méltósággal járhassam végig az életem.
Vavyan Fable
-
A húszéves ember éljen úgy, mintha száz évig élne, a negyvenéves úgy, mintha hatvan évig élne s a hetvenéves úgy, mintha másnap meghalna, - bár sokkal valószínûbb, hogy a hetvenéves lesz százéves, mint a húszéves!
Szász Zoltán
-
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de egyáltalán nem aggódom a korom miatt. (...) Miért is kellene bárkinek aggódni a kora miatt? Nem tudunk ellene mit tenni, nem leszünk fiatalabbak. Nem aggaszt, csak ki akarom élvezni az életet. Szerintem a kor jó dolog, mert egyenlő azzal a tapasztalattal, amit megéltél, és én az összes tapasztalatot, amelyre szert tettem az életem során, az előnyömre használom.
Freddie Mercury