Ugrás a tartalomra
Idézetem
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0
  • Témák
  • Szerzők
  • Kedvenceim 0

Nyugtalan teste odanyújtózott mellém, hevülő bőre a bőrömhöz simult, mint a víz a folyómederhez. Egymássá változtunk, ahogyan palettán születik a sárgából és a kékből a zöld, és megvilágítottuk egymást különös, élő fénnyel, ami csak a kettőnk behunyt szemét tette láthatóvá a sötétben.

Szilvási Lajos
🔮 Jövőkép 📺 Média
Ad

Kapcsolódó idézetek

  1. Az ajkunk közti üresség életre kelt, kísértett, kínzott. Olyan közel volt, és a testem úgy válaszolt az érintésére, hogy az egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Belehajoltam az ölelésébe, vártam, lélegezni is alig mertem. Becca Fitzpatrick
  2. Úgy érezte, valami kiterebélyesedik, szétárad benne, melegen, lágyan és parttalanul, és ez a valami számtalan kézzel húzza le magához; hirtelen elviselhetetlennek érezte, hogy így álljanak itt egymás mellett, talpuk keskeny síkján egyensúlyozva, nevetségesen felegyenesedve, ahelyett, hogy mindent feledve leroskadnának, és engednének végre bőrük zokogó kívánságának, annak, ami régmúlt évezredek mélyéből szólítja őket, onnan, ahol még nem volt semmi, sem gondolat, sem kérdés, sem kín, sem kétely - csak a vér sötét boldogsága létezett. Erich Maria Remarque
  3. Körülvette őket a sötétség, mintha súlytalan simogató anyag lett volna, ami melegít is, hûsít is, s amitől üde, friss a világ, akár egy frissen öntözött virágoskert nyáron, késő este. Szilvási Lajos
  4. Õ már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra, pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár, melyek egymás köré fonódva eggyé válnak. Érzékeim kiéleződtek, a színek színesebbek, a szagok, hangok és ízek kifejezettebbek voltak. Bővelkedtünk a gyönyörûség és öröm pillanataiban.
  5. Bármit odaadtam volna, ha lefekhetek mellé, testéhez bújhatok, hogy összefonódjak vele, s végül a karjaiban alhassak. A puszta vágytól verítékes, áramütött, hideg és- meleglelt lettem. Vavyan Fable
  6. Boldogok voltak mind a ketten. Ebben a percben talált egymásra először a lelkük, levetve magáról minden földi árnyékot. Szemben álltak egymással, mint két kóválygó fénytábla, ugyanabban a síkban, ugyanazon szög alatt vetítve sugaraikat. S egyformán ragyogtak, egyiknek sem kellett szeme elé tennie a kezét, a kibírhatatlan fényesség miatt. Egymást ragyogták. Falu Tamás
  7. Összesimulva elnyúltunk egymás mellett, felkönyököltem és fölé hajoltam, magára vont, s tovább néztem vonásait, ő az enyémeket. Gyönyörködtünk a velünk játszó szépségben, amíg látni bírtunk, hiszen soha más alkalommal nem foszlott le álarcunk, nem engedtük érzelmeinknek, hogy megmutassák magukat: áttûnve és túltündökölve zártságunkon. Vavyan Fable
  8. Szép volt, mint egy rét, ha átsuhan rajta a szél. Az élet lüktetett benne... A régi, érthetetlen, megfejthetetlen talány. A parányi magban megvan már az egész fa gyökerestül, lombostul, koronástul, ahogy majdan virágba borul egy szép áprilisi napon. Egy szerelmes éjszakából, egy csepp plazmából bontakozott ki ez a két váll, ez a szem, ez az arc és újabb csoda, hogy milliónyi lény közül éppen vele kellett találkoznom... Annak a csepp plazmának már megvolt a rendeltetése, hogy évek múltán felém jöjjön. Erich Maria Remarque
  9. Ebben a pillanatban úgy tûnt, mintha eggyé olvadtunk volna. Ami neki fájt, az mindig fájt nekem is, és mindig is fájni fog - most pedig az öröme szerzett nekem is örömöt. Ugyanakkor a boldogsága valahogy fájdalmas is volt. És ez a fájdalom csaknem tapintható lett - úgy égette a bőrömet, mint a sav, mint valami hosszan elhúzódó gyötrelem. Stephenie Meyer
  10. Megszûnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltûnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem. A. O. Esther
Ad

© 2026 Idézetem. Minden jog fenntartva. Kapcsolat