Boldogok voltak mind a ketten. Ebben a percben talált egymásra először a lelkük, levetve magáról minden földi árnyékot. Szemben álltak egymással, mint két kóválygó fénytábla, ugyanabban a síkban, ugyanazon szög alatt vetítve sugaraikat. S egyformán ragyogtak, egyiknek sem kellett szeme elé tennie a kezét, a kibírhatatlan fényesség miatt. Egymást ragyogták.

Kapcsolódó idézetek

1. Õk ketten... mindig csak ők ketten tudtak egymásra úgy ragyogni, akár ha két nap sétálgatna az égen, s azok figyelnék óvó szeretettel egymást. Raffai Sarolta
2. Megszûnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltûnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem. A. O. Esther
3. Nem volt titkuk, osztoztak örömben és búban, sohasem kellett egyiknek is bizalomra szólítni föl a másikat, sohasem volt szükség esetlegességek közt találgatni az okot, mely valamelyik fél homlokára felleget vagy ajkára mosolyt vont. Lelkök egész láthatárát úgy besugározta a szerelem, hogy abban homályos zug nem maradt, hová a világosságtól rettegő legkisebb titok is bevonulhatna. Kemény Zsigmond
4. Õ már azelőtt is az életem része volt, mielőtt még megismerkedtünk volna. Nem volt szükségünk szavakra, pillantásokból, gyengéd érintésekből és mosolyokból is megértettük egymást. Olyanok voltunk, mint két fénysugár, melyek egymás köré fonódva eggyé válnak. Érzékeim kiéleződtek, a színek színesebbek, a szagok, hangok és ízek kifejezettebbek voltak. Bővelkedtünk a gyönyörûség és öröm pillanataiban.
5. Amikor a szíved ad, nemcsak a másik, de te is több leszel: ha közel engedsz magadhoz valakit, tekintetetekben fellobban az öröm fénye... s talán örökre ott ragyog.
6. Időnként (...) az is előfordult, hogy csak szótlanul ültek vagy sétáltak egymás mellett, szemlátomást a gondolataikba merülve, hogy végül sóhajtva, parázsló tekintettel nézzenek egymás szemébe, mint akik a szívük mélyéig összetartoznak. Hedwig Courths-Mahler
7. Valami fény sugárzott belőle. És egyszerre mindennek a színe megváltozott. A világ kitágult. Reggel örültem, hogy új napra ébredek. És nem volt határa semminek. Az emberek a világon, jó és szép volt valamennyi. És nem féltem többé semmitől. John Steinbeck
8. Nyugtalan teste odanyújtózott mellém, hevülő bőre a bőrömhöz simult, mint a víz a folyómederhez. Egymássá változtunk, ahogyan palettán születik a sárgából és a kékből a zöld, és megvilágítottuk egymást különös, élő fénnyel, ami csak a kettőnk behunyt szemét tette láthatóvá a sötétben. Szilvási Lajos
9. Két összeillő ember Fénylő, tágra nyíló szemmel. Figyeld, elakad a hangunk! Istenem, hát mi vagyunk! Két fénysugár a ködben, Jöttél akkor, és én jöttem. Végre megláttalak téged, És köszönöm az egész életet! Szécsi Pál
10. Mosolyogva gyönyörködött a lány arcában. Milyen meghatóan ártatlan ez az arc! Ha ránéz, mindig úgy érzi, őbelé is átárad a tisztasága, megtisztítja minden szennytől, s valami földöntúli ragyogást áraszt köréje, amely oly hûvös, lágy és bársonyos, mint a csillagok fénye. Jack London