Szép volt, mint egy rét, ha átsuhan rajta a szél. Az élet lüktetett benne... A régi, érthetetlen, megfejthetetlen talány. A parányi magban megvan már az egész fa gyökerestül, lombostul, koronástul, ahogy majdan virágba borul egy szép áprilisi napon. Egy szerelmes éjszakából, egy csepp plazmából bontakozott ki ez a két váll, ez a szem, ez az arc és újabb csoda, hogy milliónyi lény közül éppen vele kellett találkoznom... Annak a csepp plazmának már megvolt a rendeltetése, hogy évek múltán felém jöjjön.

Kapcsolódó idézetek

1. A nagy horderejû változások elsöpörnek minden régit. Talán hálásabbnak illene lennem mindenkiért. Soha nem értett meg senki igazán. Volt, akiknél szándékosan nem akartam, vagy éppen nem érdekelt. (...) Aztán egyszer jött valaki, aki azt érti, aki vagyok. Mintha plazmák lennénk, a testünk kristályos, a hangok pedig patakként nyaldossák a testünket. Azóta tudom, hogy rengeteg felesleges emberrel is találkoztam. Albert Tímea
2. Mióta eszmélek, szeretek szeretni, hiszen tudod: sokat és sokfélét szerettem. Téged talán jobban, mint másokat, de mindez nagyon rég volt. Az évek csöndben körém rakódtak. Közönyből építettem nyugalmat. Azt hittem, hozzám nem ér fel már semmi hullámverés. De te egyszer csak újra megjelentél, vadul dörömböltél, és rám törted a kaput. Szédülök, mint aki varázslatból ébred. Mi ez? Felfogni sem tudom, mi történt velem. Egyik pillanatról a másikra - váratlanul és hihetetlenül - sarkaiból fordult ki a világ? Vagy csak az én világom? Egy biztos: kötelékeim fellazultak, zárt énem kitárult, a mindenség részesévé lettem. Olyat kaptam Tőled és Általad, amit örökre elveszettnek hittem: a létezés értelmébe vetett hitet.
3. Nyugtalan teste odanyújtózott mellém, hevülő bőre a bőrömhöz simult, mint a víz a folyómederhez. Egymássá változtunk, ahogyan palettán születik a sárgából és a kékből a zöld, és megvilágítottuk egymást különös, élő fénnyel, ami csak a kettőnk behunyt szemét tette láthatóvá a sötétben. Szilvási Lajos
4. Úgy látom őt magam előtt, mint egy prizmát, amelybe belefut a napfény, aztán színeire bontva szétszóródik. Minden, ami előtte történt velem, azért volt, hogy vele találkozzak, s minden, ami együtt történt velünk, az egész további életemet meghatározza. Sterczer Hilda
5. Jól tudom: a fényt a szemem itta, a dalt a fülem fogta, a simogatást a kezem érezte, szép utakon a lábam vitt, és a gondolatok a fejemben születtek, mint az ég távoli villódzása, de mindezt a szívem gyûjtötte össze, és belőle lett minden, ami Szeretet. Fekete István
6. Ki tudja, miért szép egy levél? Mert zöld? Vagy mivel a formája ilyen, az erezete így fut, úgy fut? Vagy miért szép a fecske, és miért a sirály röpte? (...) Vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni. De nem is kell, hisz épp az adja hamvukat, ízüket, varázsukat, hogy nincsen szó rájuk. A rajzzal is úgy vagyunk, ahogy a virággal, madárral. Nincs rá szavunk, de érezzük, tudjuk, hogy szép. Talán attól is, hogy aki látja: szeretni tudja. Nincs más vágyam, s voltaképpen minden munkámat azért csinálom, hogy szeressék. Hogy szeressenek. Reich Károly
7. Remélem a tekintettel is ki lehet fejezni a szeretetet. Azt, hogy még túl sok ahhoz, hogy ne szeressünk tovább. Minden elmúlik az idővel. Minden. Ami mégis megmarad, ami rejtélyes módon kitart egy jó ideig, az az élet.
8. És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen. Carl Gustav Jung
9. Belesajdult a szívem, és végre nem a rossz fájást éreztem, hanem a jót, a felszabadítót, a szerelem hirtelen kristályosodását, azt a szent pillanatot, ami néha, egy pillantásra, egy érintésre lecsap, hogy igen, szeretem ezt az embert, ezt tudtam, de hogy ennyire nagyon szeressem... maga a boldogság. A tiszta szerelem, ami elûzi a rettegést, a kételyt, a borzalmakat. Meleg, tavaszi szellőként cirógatta végig a testem, az élet szikráját csiholta fel bennem. Laurell Kaye Hamilton
10. A szerelem olyan, mint egy nyári fergeteg, az epedő vágyak sötét felhői, a cikázó villámok, az eget-földet rázó csattanás, a zuhogó eső s végül ismét mosolygó napsugár: ez üdíti és tisztítja ez élet unalmas, de üdvös formaságait, s elhiheti velünk, hogy soha sem ezelőtt sem azután nem lesz többé oly vihar, mint az éppen elmúlt. Marie Corelli